Napilapunk január végén már beszámolt arról, hogy a Nagykikindai Egészségház a fogászati rendelőinek a fejlesztésére 5 millió dináros támogatáshoz jutott a tartományi egészségügyi titkárságnak köszönhetően. Az intézmény ebből az összegből 2 új fogorvosi széket, két autokláv sterilizálót, illetve négy csomagológépet vásárolt a steril eszközök fóliázására.
– Mindkét széket a Szent Száva Általános Iskola fogászati rendelőjében helyeztük el, egyiket az általános fogászaton, a másikat pedig a gyermekfogászaton, mivel ugyanabban az épületrészben található a két rendelő. Hálásak vagyunk a titkárságnak. Az itt dolgozó orvosainkkal együtt úgy véljük, hogy az új székek jelentősen hozzájárulnak majd a minőségibb munkavégzéshez. Az idén egy olyan járműre pályáztunk, amely alkalmas a veszélyes hulladékok szállítására. Mivel ez a hulladéktípus jelen van mindegyik osztályunkon, ezért nagyon nagy szükségünk lenne egy ilyen járműre – közölte dr. Biljana Marković, a Nagykikindai Egészségház igazgatónője.
A Szent Száva Általános Iskola fogászati rendelője hosszú idő után tavaly áprilisban kezdett el újra működni, addig nem is fogadta a pácienseket.
– Az új fogorvosi szék egy modern berendezés, olyan kiegészítőkkel, melyekkel eddig nem rendelkeztünk. Kaptunk hozzá egy a fogkő eltávolítására alkalmas tartozékot, illetve egy modern intraorális kamerát, ami a gyerekek számára igazán érdekes, mivel élőben is láthatják, hogy néz ki a fogszuvasodás, és együtt nézhetjük végig a teljes fogjavítási folyamatot. A rendelőnkhöz a Szent Száva és Žarko Zrenjanin általános iskolák diákjai, illetve a Miki, a Kolibri és a Mi Örömünk óvoda gyermekei tartoznak, de arra biztatok mindenkit, hogy ne féljenek eljönni hozzánk – mondta dr. Maja Vasić általános fogorvos.

Nyitókép: Az új fogorvosi székek egyikét a nagykikindai Szent Száva Általános Iskola gyermekfogászati rendelőjében helyezték el (Vidács Hajnalka felvétele)