2024. december 22., vasárnap

Játsszunk újrahasznosítást!

Újrahasznosított anyagokból készült játékokkal ismerkedhettek meg az óbecsei diákok a gyermekhét alkalmából

Bowling, golf, horgászás – ez csak néhány azok közül a kreatív játékok közül, amelyeket az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola alsós tanulói próbálhattak ki a gyermekhét alkalmából a helyi Ökobecse Polgári Egyesület által szervezett programon. A megkérdezett diákok szerint mindannyian élvezték ezeket a nem megszokott játékszereket.

– Nekem a horgászás és a golfozás tetszett a legjobban, ezek a játékok is újrahasznosított dolgokból készültek. Én is figyelek a környezetemre, például szétválogatom a szemetet – mondta Karácsonyi Tamás harmadik osztályos tanuló.

– Nekem is a horgászás tetszett a legjobban. Szeretem az ilyen programokat, mert együtt vagyunk és sokat játszunk. Számomra fontos a tiszta környezet, többször előfordult már az is, hogy mások szemetét szedtem össze az utcán, és eldobtam – fogalmazott Dér Zsóka harmadik osztályos tanuló.

– Én mindegyik játékot nagyon élveztem. Lényegesnek tartom, hogy az ilyen jellegű programokba a mi korosztályunkat is bekapcsolják, az elsősöket és a nyolcadikosokat is, mert fontos a környezetünk megóvása – közölte Máriás Dorottya harmadik osztályos tanuló.

– Nekem a bowling tetszett a legjobban, több barátommal is kipróbáltuk. Otthon is készítettem már játékot újrahasznosítható anyagokból – mondta Juhász Arnold harmadik osztályos tanuló.

Rácz Borbás Julianna, az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola tanítónője szerint nagyon jelentős a környezettudatosságra való nevelés már egészen kis kortól kezdve.

– A helyesen bemutatott példák, a környezettudatosságra való nevelés később hozza meg a gyümölcsét. Nem várhatjuk el, hogy egy gyermek környezettudatos legyen, ha nem erre tanítottuk. Ezek a foglalkozások azért is jók, mert a gyerekek szintjén bemutatják, hogy miért is fontos ezzel foglalkozni, és hogy ezekből a szemétnek nevezett tárgyakból milyen érdekes és hasznos dolgokat lehet még készíteni. Ez motiválja is a gyerekeket, hogy aztán otthon kézműveskedjenek, játékokat készítsenek maguknak – hangsúlyozta a tanítónő.

Az Ökobecse Polgári Egyesület már évek óta sikeresen együttműködik a községbeli nevelési-oktatási intézményekkel, számos programot szervezett az óvodásoknak és az iskolásoknak.

– Az általunk szervezett program keretében bemutatjuk a gyerekeknek, hogy újrahasznosított anyagokból, mint például a műanyag flakon, a madzag vagy a rongylabda, milyen játékokat lehet elkészíteni. Ezeket a játékokat előzőleg a felsős tanulók, valamint a gimnazisták készítették a különféle műhelymunkák keretein belül. Arra szeretnénk ösztönözni a gyerekeket, hogy ők is próbáljanak meg kreatívak lenni, és próbálják meg elkészíteni ezeket a dolgokat otthon is. Sok játékszert meg lehet vásárolni az üzletekben, de a gyerekek ezeket hamar megunják. Egyesületünk Játsszunk újrahasznosítást! elnevezésű programja, amely több ilyen hasonló programot foglal magába, tizenkét évvel ezelőtt indult el útjára, de ez most a gyermekhét alkalmából a játékokról, a szórakozásról szól – fogalmazott Kis Zoltán, az óbecsei Ökobecse Polgári Egyesület elnöke.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás