2024. december 22., vasárnap

Példamutató közösség

A gyermekhét alkalmából ismét összefogtak az óbecsei Sever Đurkić lakótelepen élők

A város legszebb játszótere, homokozó, arcfestés, különféle édes és sós sütemények, valamint egyéb szórakozási lehetőségek várták az óbecsei Sever Đurkić lakótelepen a környékbeli gyerekeket és hozzátartozóikat a gyerekhét alkalmából. Az óbecsei Buttás Ella és családja annak ellenére, hogy nem ebben a városrészben él, két kisfiával mindig szívesen ellátogat az itt megrendezett eseményekre.

– A kolléganőm meghívására érkeztünk, ő itt él családjával ezen a lakótelepen. Több programot is szerveztek már itt, mi harmadik alkalommal jöttünk el a fiaimmal. A gyerekek már nagyon várták, szeretnek itt, jól szórakoznak, barátkoznak, ugyanakkor a gyermekhét alkalmából ez az ünnepről is szól. Kicsit előbb érkeztünk, segítettünk a szervezőknek. Ez a város legszebb és legtisztább játszótere, egyébként is sokszor jövünk ide játszani. Sajnálatos, hogy ez az egyetlen ilyen szép és rendezett játszótér, de úgy gondolom, hogy ez a közösség hozzáállásától is függ. Az itt élők jó példát mutatnak a többi helybéli polgárnak – fogalmazott a fiatal édesanya.

A Szomszédok a szomszédoknak nevű polgári egyesület már több kezdeményezést is megvalósított az utóbbi néhány évben, nagy részüket önerőből. Így lett saját kosárlabdapályájuk, homokozójuk, kézmosó csapjuk, de az önkormányzatnak köszönhetően a város legszebb közterületi játszótere is náluk épült meg. A gyermekhét alkalmából megszervezett rendezvény a Sever Đurkić lakótelep fiatal anyukáinak köszönhetően valósult meg.

– Az önkormányzat kérésének eleget téve mi is színes programmal készültünk a kicsiknek a gyermekhét alkalmából. Palacsintával, édes gofrival, vattacukorral, sós süteménnyel, pattogatott kukoricával, bodzalével és teával is kedveskedünk az ide látogató gyerekeknek. Nincsenek annyian, mint amennyire számítottunk, de a szeles és borús idő ellenére is szép számban összejöttek. Kicsit feldíszítettük a helyszínt, például gyerekek rajzait ragasztottuk ki. Ez a játszótér nagyon fontos az itteni lakóközösség számára. Tisztán tartjuk, ügyelünk arra, hogy ne okozzanak kárt a játszótéri eszközökön, a játszótér a lakóközösség tagjainak beleegyezésével videofelügyelet alá került – nyilatkozott Dijana Popić, a rendezvény egyik megálmodója és szervezője.

Az óbecsei Sever Đurkić lakótelep közössége két hét múlva is szervez programot, akkor bográcsokban főznek majd, a halloween alkalmából megrendezett eseményen pedig ismét a gyerekeké lesz a főszerep.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás