A legfrissebb adatok szerint Szabadkát és a Tisza mentét az elmúlt egy évben tízezer diplomás fiatal hagyta el és külföldön keresett boldogulást. Slobodan Vojinovićtyal, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara elnökével múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk. Egyik sem volt, s nem lesz könnyű, mondja, de hisz a fiatalokban és abban, hogy szomszédjainktól újra megtanuljuk megbecsülni a munkát és a munkásembert.
– A gazdasági helyzet sehol sem fényes. Kicsit hadd viccelődjek. Tudja, az elefántok, ha verekednek, vagy ha szeretik egymást, a füvet mindkét esetben letapossák. Ez a helyzet a mindennapjainkban: a nagyhatalmak hatással vannak a mi helyzetünkre is, ha valami jelentős történik náluk, annak a következményeit mi érezzük. A gazdasági nehézségek tulajdonképpen a balkáni háborúval kezdődtek, amin tovább rontott az országban katasztrofálisan véghezvitt magánosítás. Szabadka valamikor élő város volt, reggel hat órakor nyüzsgés volt az utcákon, az emberek dolgozni indultak. A háború és szankciók következményeit érezzük most. Legalább 15 nagyvállalat volt a városban. Akkoriban én a November 29 Húsárugyár főigazgatója voltam, nekünk hatvanmillió dolláros kivitelünk volt. 42 különböző országgal dolgoztunk, kétezer alkalmazottal. A világgazdasági válság pedig mindenkire hatással volt. A fiatalok idegesek, és érthető módon, türelmetlenek is. Minden tíz évvel eltolódott, előbb álltunk munkába, előbb házasodtunk. Ma pedig sok olyan harmincévessel találkozni, akinek nincs munkája, nincs családja, s bárkihez fordul, nem tud segíteni neki.
Ráadásul sokunk kettős állampolgár, ami megkönnyíti a munkavállalást külföldön.
– Az elvándorlást minden bizonnyal megkönnyíti a kettős állampolgárság, úgy a horvát, mint a magyar. Tény, hogy a külföldön azonnal munkát vállalók nyolcvan százaléka nem a saját szakmájában helyezkedik el, még ha egyetemi végzettséggel rendelkezik is. A tanult ember Szerbiában hat évet is vár arra, hogy munkát kapjon valahol, akkor talán érthető és jobb is, ha elmegy külföldre krumplit pucolni ezer euróért, hogy dolgozzon egy kicsit, akár turistaként, s három hónap múlva visszajöjjön kétezer euróval, de legalább nem éhezik. Még ez is sokkal jobb megoldás, mint hogy a bűnözés útjára lépjen.
Egy idő után azzal kell majd szembesülnie Szabadkának többek között, hogy nem lesz fiatal munkaerő. Hogyan lehet, ha meg lehet egyáltalán állítani ezt az elvándorlási folyamatot?
– Minden, ami körülöttünk történik, felőröli az embereket, pszichikailag is, és a hitüket vesztik, hogy lesz majd jobb is. De a szebb jövő nem pottyan az égből. Kellenek a beruházások, a pénz, és a morális erő. Mert válság van minden szinten, de a legveszélyesebb az erkölcsi krízis. Az a legrosszabb, ha az ember saját magával kerül összetűzésbe. Mert van itt lehetőség, csak rendnek kell lennie, hogy mindenki megtegye, ami tőle telik, és amit meg kell tennie, hogy véget érjenek a viták, hogy ne legyen fontos a párthovatartozás, hanem a tudás kerüljön előtérbe. Amikor mindez megvalósul, akkor számíthatunk jobb életre. Sajnos, annak ellenére, hogy a nagy országokban megbukott a neoliberális kapitalizmus, dollár úr és euró úr vannak hatalmon, az ember viszont elveszik. Minden szinten jobban kell tisztelnünk az embert, s akkor a munkást is tiszteljük.
Szabadka számára különösen veszélyes, hogy a fiatalok távoznak az országból. Mindannyian tudjuk, hogy Szerbiában évente eltűnik egy Topolya nagyságú város. A fehér pestis hatalmas gond a városunknak és az országnak is.
Konszenzusra kell jutnunk. Mindenkit, aki jót akar, Isten hozott, ellenkező esetben ajtót kell neki mutatni. Vannak még erőforrásaink, lehetőségeink, de mindannyiunknak jobban kell végeznie a munkáját. Olyan érthetetlen helyzetbe kerültünk, hogy van egy Vajdaságunk, ahol nincsenek tanyáink. Szerbiában nincsenek falvaink. Nem történhet ez meg. A városok túlterheltek és nincs munkalehetőség. De sokuknak ez a kényelmesebb, hogy sétálgatnak a város utcáin, mint hogy elvégezzenek bizonyos munkákat. Bizonyos munkáktól tudatosan menekülünk, s bizonyos munkákat pedig már nem is tudunk elvégezni, nem tanultuk meg. Sokáig ebben az országban a munka egyfajta fétis volt. A másik ok pedig, hogy sok esetben az volt, hogy „komoly munkahelyem van, semmit nem csinálok, de azért nagyon jól megfizetnek”. Nincs ilyen, már az állami munkahelyeken sem.
Nem fog nekünk az EU tejben-vajban fürdő Kánaánt hozni. Csak megmutatják, hogy hogyan érjünk el jobb életszínvonalat.
Úgy gondolom, hogy Szerbia, s egyben Vajdaság, Szabadka rendelkezik azzal az adottsággal, hogy éhezni nem fogunk. Viszont még jó néhány évig nem lesz több váltás öltönyünk és két autónk. Nincs időnk és nincs jogunk tévedni, nincs idő a kísérletezgetésre.
Valamikor tudtunk dolgozni. Mikor felejtettük el, hogy hogyan kell?
– Elengedtük magunkat, felelőtlenek voltunk, nem kerestünk megoldásokat, amikor jól éltünk. Az EU az emberi értékeket tudja visszahozni, emlékeztetni a munkamorálra, a felelősségre, a munka tiszteletére, és hogy az ember többet gondoljon magára. Hogy ne legyünk álmosak, fáradtak, hanem tegyünk magunkért, ahogy annak idején tett anyánk, apánk, tettek a nagyszüleink. Okosan és megfontoltan kell eltöltenünk az időnket. Van olyan, aki dolgozna ma is, csak nincsen hol. Amikor még volt munkalehetőség, akkor senki sem akart dolgozni.
Ha egy fiatal kér Öntől tanácsot, s azt mondja, ő itt, Szerbiában, Vajdaságban akar boldogulni, mire biztatja, mibe fogjon bele?
– Saját vállalkozás létrehozására biztatnám a fiatalokat, önfoglalkoztatásra, mert az állam terhén nem élhetünk. Amibe érdemes beruházni, illetve amivel érdemes foglalkozni, az az élelmiszeripar, a tudás és az energia. A tudás a legnagyobb tőke, csak ki kell tudni használni. Az agráriumban mi most is nagyon jó eredményeket érünk el, de nem tragikus, hogy csaknem kétmilliárd eurós kivitelünk van, de nyersanyagban? Hol van a feldolgozás, a végtermék? Úgy kell gondolkodnunk, hogy nem lehet többé elvárni egy vállalkozástól, hogy az harminc negyven százalék profitot hozzon. Nincs ilyen. Ha egy százalékkal számolunk, akkor már elégedettek lehetünk. És nem kell hatalmas vállalatnak lenni. Lehet az egy mini tejgyár, kisebb vágóhíd, zöldség-, gyümölcsszárító cég. Itt nagy terület van még kihasználatlanul.
