Már augusztus 29-én megkezdődik az a rendezvénysorozat, amellyel a város napjára emlékezünk. Mint azt Saša Vučinićtől, Szabadka polgármesterétől megtudtuk, a protokolláris rész és a hagyományos program mellett igyekeztek a program további részét a polgárok igényeihez igazítani, hiszen elsősorban ők kell, hogy részt vegyenek saját városuk ünneplésében.
– A célunk az, hogy a polgárok bekapcsolódjanak a programba és élvezzék is azt. Lesz könyvbemutató, de olyan írásokkal is megismerkedhetnek a szabadkaiak, amelyeket más városokból érkező íróink a mi városunkról írtak – mondta Vučinić.
Toni Bedalov, a Város Napja szórakoztató programjának szervezője hangsúlyozta, helyi jellegű dolgokkal, de szuperprodukciókkal is szeretnék szórakoztatni a polgárokat.
Augusztus 29-én a Corvin Mátyás utca este hét és hajnali egy óra között átváltozik, és a borok utcája lesz. A helyi jellegű nedűket lehet majd megkóstolni, és nem csak 29-én, pénteken, hanem másnap, 30-án, szombaton is 11 és 2 óra között folyamatosan. Pénteken este szintén hét órától a Stara Pizzeria udvarában Sava Babić Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvének fordításával ismerkedhetünk meg.
Szombaton, 30-án este ugyancsak a Corvin Mátyás utcáé lesz a főszerep, hiszen három kávézó fogott össze: a Sax, a Renaissance és a Latino kávézókban olcsóbban fogyaszthatunk majd bizonyos italokat, míg a zenét a Perpetuum Mobile és több DJ szolgáltatja.
Ugyancsak vasárnap kerül sor az első nagy koncertre is a város főterén, a Szabadság téren. Este tíz órától Horvátországból érkezik hozzánk Massimo Savić.
A fent felsorolt programok mindegyike ingyenes, és mint azt Saša Vučinić elmondta, sikerült fele annyi pénzből (1 millió 600 ezer dinárból), a tavalyinál jóval attraktívabb programmal előállni.