Hétfőn a polgármester sajtótájékoztatóján tudtuk meg, hogy a Parking Közművállalat él jogával, és a köztársaság által megszabott hat százalékos áremelési határ érvénybe lépését kérvényezte a polgármesternél. A közvállalatok immár harmadik éve előre meghatározott módon emelhetik csak meg szolgáltatásaik árait. Az idei döntés szerint csakis július elseje után és legfeljebb hat százalékkal drágíthatnak.
Ez azt jelenti, mint azt Kern Sólya Máriától, a vállalat közgazdászától megtudtuk, hogy amennyiben szeptember elsejével jóvá hagyják az emelést, akkor október elsejétől a piros zónában 22 dinárt fizetünk majd a kétórás, a sárga és kék zónákban 17 dinárt az óránkénti, míg a zöld zónában 68 dinárt fogunk fizetni a napi parkolásért.
A Parking Közművállalat bevételének egy harmadát tudja átlagosan bővítésre, befektetésre költeni. Kern Sólya Mária elmondta, a tapasztalatok szerint a Parkingnak 2008-ban mintegy egy millió euró lesz a bevétele, ami olyan nagy beruházás megvalósítására, mint a mélygarázs, sajnos nem elegendő. A tervdokumentáció azonban már majdnem készen van, ami előfeltétele annak, hogy pályázni tudjanak a gyakorlati megvalósításra.
– Olyan kisebb beruházásokat tudunk csak elindítani, mint az autodepo áthelyezése vagy a parkolók kialakítása, amelyeket az idén is megkezdtünk. Most zárult le a pályázat, ami azt jelenti, hogy már a napokban megkezdődhetnek a munkálatok az összesen 150 parkolóhely kialakítására, a Lazar Nešić téren, a Május elseje, a József Attila, az Ivan Goran Kovačić és a Dinko Zlatarić utcákban. Ez összesen 16 millió dinárba kerül, míg a tervdokumentáció további 2 millió dinárba került. Az év végéig ezek a parkolók elkészülnek – tudtuk meg a közgazdásztól.
Továbbra is sok pótdíjat, vagyis büntetést kénytelenek kiróni az ellenőrök. Átlagosan havonta több mint ezer pótjegyet adnak ki, amelyre mintegy 400 reklamáció érkezik, igaz igyekeznek sokat érvényesíteni. Kern Sólya Mária szerint azonban az emberek sokszor figyelmetlenebbek, ami a rohanó életmódnak is betudható, ezért kerül sor a félreértésekre. Nagyon sokan a mobiltelefonszolgáltatást részesítik előnyben, amennyiben az nem működik, akkor nem is próbálnak más módszerrel fizetni. A közvállalatban javasolják, hogy a gépkocsivezetők autójában legyen mindenesetre néhány parkolócédula is, így amennyiben a mobiltelefon lemerül, vagy a szoláltató nem jelez vissza, azzal jelezzék, kifizették a parkolódíjat.