Második alkalommal szervezi meg idén tavasszal a Sonkanapokat a Mangalicatenyésztők Vajdasági Egyesülete. Mint azt Gulyás Oldal Péter a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte, elsősorban azt szeretnék, ha kisvállalkozók, kisebb állománnyal rendelkező tenyésztők, családok jelentkeznének kiállítónak, nem pedig a nagy vágóhidak.
– Erre a környékre jellemző a disznó-, ezen belül is a mangalicatenyésztés, ezért a már eleve adott dolgokat kell kihasználni és népszerűsíteni. Két dolog miatt fontos ez a rendezvény: egyrészt azért, mert színesíti a programot, amelyet Palics és a város kínálni tud, s nem mellesleg lehetőséget ad a kisgazdáknak is, hogy termékeiket értékesítsék – mondta Gabrić.
A szervezők minden érdeklődő jelentkezését szívesen látják. Mindazok, akik kiállítóként szeretnének részt venni a március 27-28-án megrendezésre kerülő Sonkanapok elnevezésű rendezvényen, jelentkezzenek a 024-758-093-as telefonszámon.