Takács István és Terézia már túl vannak a hetvenen. Napjaik jelentős részét a család, illetve saját tevékenységeik kötik le. Mindig is szerettek jótékonykodni, segíteni másokon, bár ők maguk sem voltak gazdagok. Az élet takarékosodásra tanította őket, így nagyon jól tudták, mi a hiány. Nyitottak voltak az emberek felé, ma viszont már riasztóberendezés őrzi álmukat.
– Ebben a korban kellett ez megérnünk?! – teszi fel könnyes szemmel a kérdést Terézia. Novemberben ugyanis egyik éjjel, amikor éppen a fürdőszobába sietett, a hálószoba ajtajában egy álarcos férfi fogadta. A betörők már bevált módszerrel dolgoztak, mielőtt bementek a házba, áramtalanították azt, majd betörték a zárt ajtókat. Terézia elmondta: bár nem alszik mélyen, mégsem hallotta, hogy ott vannak a házban és az udvarban. Amikor megpillantotta őket, segítségért kiáltani sem volt ideje, hiszen a férfi gyors mozdulattal az arcába világított, és már fogta is a keze ügyében levő párnát, majd az arcára szorította. Fojtogatta, majd ütötte az idős nőt.
– Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy a karikagyűrűmet lehúztam az ujjamról, és a testem alá rejtettem. Itt feküdtem, ők meg – amikor azt hitték, hogy már nem élünk – átgázoltak rajtam. A hálóingem kiszakadt a cipőjüktől – magyarázta Terézia, majd elmondta, a másik betörő férjéhez, Imréhez sietett, őt a padlóra húzták és ott ütötték. Az ágy, a paplan és a padló is csupa vér volt. A kegyetlen betörők úgy igyekeztek meggyőződni róla, hogy az idős házaspár már nem él, hogy a házban tárolt hideg esővizet vödörszámra locsolták rájuk.
– Huszonkétezer dinárt vittek el, amit azért tettünk félre, mert másnap tűzifát szerettünk volna venni. Mindent kidobáltak a szekrényekből, egyes fontos iratok, amelyet szétszórtak, használhatatlanná váltak, annyira szétáztak. A víztől a parketta is megfeketedett – magyarázta Terézia, majd hozzátette, amikor úgy látta, hogy megmenekülhet, összeszedte minden erejét, és kiszaladt az udvarra, hogy segítségért kiáltson. Ettől a betörők megrettentek, és elfutottak. Terézia hívta ki a rendőrséget úgy, hogy akkor még ő sem tudta, férje él-e. A szörnyű eset után a házaspár úgy látta jónak, hogy kölcsönt vesznek fel, és riasztóberendezéssel látják el a házukat. Ma már van ilyen eszközük, mégsem érzik magukat teljes biztonságban, hiszen a bűnözők még szabadlábon vannak.
Az eset óta eltelt pár hónap, de mint azt a rendőrség bűnügyi osztályán megtudtuk, az elkövetők után továbbra is folyik a nyomozás.
Az ilyen és hasonló esetekre az elmúlt időszakban több példa is volt. Abban az utcában, ahol Takácsék laknak (nem messze a város központjától), az elmúlt években több házba is betörtek, és minden esetben idős személyeket támadtak meg.
– 2006-ban és 2007-ben több tíz esetben idős személyek otthonába törtek be. Ez a bűncselekmény Szabadkán volt jellemző, de később a zombori és az újvidéki kollégák is bekapcsolódtak a nyomozásba. Megtörtént, hogy hetente két betörést is regisztráltunk. Hosszú ideig nem is sikerült ennek gátat vetni, hiába járőröztünk. Sajnos annak ellenére, hogy azt mondják, sokan vagyunk, nincs elég rendőr. Az átütemezés során szinte felére csökkentették a belügyes alkalmazottak számát. Így a hónapokig tartó járőrözés igencsak megterhelte a bűnüldözéssel foglalkozó rendőröket, az áldozatoknak pedig rendkívül nagy szenvedést okozott ez a helyzet – hallottuk Zoran Bašić Palkovićtól, a szabadkai rendőrség kriminológiai osztályának vezetőjétől. Rámutatott, amikor ezt tudomásul véve a polgárok szervezkedni kezdtek, és éjjeli őrködést vállaltak be, gyorsan belátták, hogy megerőltető feladatot vállaltak el, ami semmiképpen sem volt veszélytelen. Akkor a szabadkai rendőrség három csoportot tartóztatott le egymás után, akik viszonylag rövid idő után szabadlábon tovább tevékenykedhettek, ekkor már nem Szabadkán. A zombori és az újvidéki rendőrség követte az eseteket, majd újra elfogták és elítélték őket.
– Ezekben az esetekben mindig a pénzszerzés a rablás indoka. Ám ehhez általában kegyetlenség párosul. Az elfogott csoportok tagjai azért voltak oly kegyetlenek az áldozataikhoz, mert nem éreztek semmit irántuk, és teljesen hidegen hagyta őket, hogy áldozataik fájdalmat éreznek. Viszonylag hosszú idő után nem történt Szabadka területén ilyesmi, egészen a múlt évig. Mintegy 10 esetben raboltak hasonló kegyetlenséggel, mint a korábbi években. Elfogtunk egy csoportot, akiket a polgárok gyors riasztásának köszönhetően letartóztathattunk. A begyűjtött bizonyítékok alapján pedig azt feltételezzük, hogy nemcsak egy esetben, hanem a korábban történt esetekben is ők voltak az elkövetők. A rablások azóta megszűntek. Egyébként az elkövetők általában a kisebb lopások után szánják el magukat az effajta rablásokra. Azért az idős embereket támadják meg, mert nehezebben védekeznek, úgymond könnyebb elbánni velük. Nálunk ugyan nem jellemző a bizalmatlanság, de mivel az idős emberek könnyű áldozatnak tűnnek, jobb lenne, ha nem egyedül mennének például felvenni a nyugdíjukat, hanem párban vagy csoportokban, otthon pedig ne nyissanak mindenkinek ajtót. Jó megoldás a riasztóberendezés is, de drága, nagy hatása van viszont a reflektoroknak, amelyek jelentősen kevesebbe kerülnek – emelte ki Bašić Palković, majd hozzátette, annak ellenére, hogy régebbi technológiával dolgoznak a terepen, és korlátozottak a lehetőségeik, mindent megtesznek, hogy elfogják az elkövetőket. Az ítélkezés a gyanúsítottak felett, illetve a büntetés kiszabása viszont az ügyészség és a bíróság hatásköre.
