Január elsejétől végre hivatalosan is a város a beruházó a Sétaerdei Medencekomplexum esetében, és a munkálatok további zavartalan folyása érdekében a polgármester már kinevezett egy munkacsoportot. Ennek köszönhetően március 23-án megkezdődnek a további, befejező építési munkálatok, amelyeknek értéke 365 millió dinár. Ezek után már csak az installáció és a berendezés marad hátra.
Ezek a munkálatok mintegy másfél hónapot vesznek majd igénybe.
Duško Guslov, beruházásokkal és fejlesztéssel megbízott polgármesteri tanácsos a polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az Y-ág kiépítéséhez szükséges földek kisajátítására 25 millió dinárt kaptak a Tartományi Nagyberuházási Alapból.
– Mivel a munkával megbízott Srbijaputevi nem kezdte meg a munkát, ezért azt a döntést hoztuk, hogy megkezdjük mi a munkát, és kiírjuk a közbeszerzési pályázatot. Mintegy 1400 telekről van szó, amelyről vázlatot kell készíteni. Ezen vázlatok hiányában a kisajátítást sem tudjuk elkezdeni – mondta Guslov.
– Sokáig még nem fog látszani, hogy bármi is történik ezen a téren. Még mintegy másfél hónapra van szükség, hogy ennek a rendeltetését átírják, majd az után következhet a részletes rendezési terv elkészítése, ami legalább hat hónapot vesz igénybe. Tehát nem számíthatunk arra, hogy ebben az évben látható eredménye lesz ennek a projektumnak – mondta a polgármester.
Az ipari park kapcsán Vučinić beszámolt a kaszárnyák megvásárlásáról is.
– Újra kérvényt küldtünk a Vagyonigazgatósághoz, amelyben kiemeltük, hogy készek vagyunk megvásárolni a becsült összegért a kettes kaszárnya épületét, amely 112 milliót ér, illetve a hozzá tartozó poligonokat, amelyeknek becsült értéke 53 millió dinár. Emellett továbbra sem állunk el a Halasi úti, illetve az egyes kaszárnya megvásárlási szándékától sem. A bíróság döntést hozott arról a 37 hektár nagyságú területről is, amely a Rasadnikhoz tartozik, ami azt jelenti, kezdeményezhető, hogy a város ennek is a tulajdonába jusson – tette hozzá Vučinić.
A polgármester levelet intéz majd a mezőgazdasági és az energiaügyi minisztériumokhoz is, amelyben arra kéri az illetékeseket, hogy ideiglenesen fagyasszák be a telkek rendeltetésének megváltoztatását, amelynek köszönhetően ideiglenesen megakadályozható lenne a további illegális homokkitermelés.
– Elegendő engedélyt adtak már ki, és sajnos a polgárok nem tartották be az előírásokat. A már kiadott engedélyeket nem vonhatjuk vissza, de megakadályozható, hogy a jövőben ne éljenek vissza ezekkel. A város kérte néhány lokáció kivizsgálását, és Tavankúton talált egy 190 hektár nagyságú területet, amelyről folynak a további tárgyalások.