Június 4-én ugyan már megkezdődött az idei, immár ötödik Etnofest, kedden este a Basch-ház pincéjében, amelyet ötletesen BASHpodROOM-nak neveztek el, a koncertek illetve a kiállítások sorozatát is megkezdték. A jagodinai A Priori zenekar fellépése előtt megnyílt munkatársunk, Molnár Edvárd Brüsszelben és Lille-ben készült fotóinak kiállítása is.
Kedden este azonban megismerkedhettünk az ország első világzenével foglalkozó folyóiratával is, a jagodinai Etnoumlje cíművel.
Goran Cvijović, a fesztivál igazgatója elmondta, a Basch-ház kellene, hogy legyen a bázis, a találkozóhely a fesztivál ideje alatt, hiszen a pincében tartják majd a műhelymunkák egy részét is.
Dejan Vujinović, a fesztivál egyik főszervezője a programról beszélt részletesen. Tőle megtudtuk, hogy ebben az évben több program szervezésére nyílt lehetőség, de emellett szerteágazóbb, változatosabb is, mint eddig bármelyik évben. A koncertek mellett lesznek kiállítások, dokumentumfilm-vetítések, de fotó és dokumentumfilm készítéssel kapcsolatos műhelymunka is.
KIÁLLÍTÁSOK
DOKUMENTUMFILMEK, ZENEI ALÁFESTÉS
Június 17-én, a Lifka Sándor Art Mozi ad otthont a Mediawave fesztiválon szerepelt dokumentumfilm-sorozat bemutatásának. Tíz alkotást láthat a közönség 20 órától.
Szerdán, június 18-án a Szabadegyetemen az Amadou és Mariam című filmet nézhetik meg. A történeten Manu Chao vezet minket végig, és a Maliból származó énekesek sikertörténetét mutatja be. Előtte Bakos Árpád zenél.
Csütörtökön, 19-én, szintén a Mediawave alkotásaiból láthatnak válogatást a Basch-ház pincéjében 18 órától.
KONCERTEK
Kedden, 17-én az a Szalóki Ági lép színpadra a Kosztolányi Dezső Színházban, aki a Besh o drom énekesnője volt, és aki tavaly a legjobb dzsessz és legjobb gyermekalbumért járó díjat is kiérdemelte. Ő 21 órától ad koncertet a színházban.
Másnap, 18-án a Sax kávézóban Boban és Marko Marković ad koncertet, akiket nem kell bemutatni. A műsor 22 órakor kezdődik, a belépődíj pedig 700 dinár. A fent említett programok ingyenesek.
Csütörtökön, 19-én, a Zsidó Hitközség dísztermében a hagyományos balkáni zenét és a dzsesszt kedvelőket várják, hiszen e kettőt ötvözi a Tri Balkanske Žice, akik 20 órától adnak koncertet.
MŰHELYMUNKA
Június 19-e és 21-e között kerül sor arra a nemzetközi fotó és dokumentumfilm műhelymunkára, amelyen külföldi előadók is lesznek. A részvétel ingyenes, a részleteket pedig megtalálják a www.etnofest.org honlapon.
SZABADTÉRI SZÍNPAD
Az egész estét betöltő koncertek sorára, 20-án, pénteken kerül sor a palicsi Szabadtéri Színpadon. Este kilenc órától a belgrádi Del Arno Band lép színpadra, akiknek koncertje tavaly a rossz idő miatt maradt el, őket a Savvas Houvartas Ethnic Jazz Ensemble követi, akik Ciprusról érkeznek. De fellép a nemrég alakult szabadkai Bateria SAMBASS és a B-terv is. Erre az estre a belépő 300 dinárba kerül.
Szombaton, 21-én 21 órától a Larisa-stúdió bemutatója után, a szerb-holland Balkanopolis, a macedón Vlatko Stefanovski Trio lépnek fel. Őket a helyi dj Pau Scrowa követi. A belépő 400 dinár.
A fesztivál fővédnöke idén is a Jelen Pivo, de számos támogatójuk segítségét is megköszönték.