Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgetőműsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek,szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát végeznek. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Szakáll Laura mindig is tudta, hogy újságíró szeretne lenni. Neve több helyen is felbukkan. Leginkább a Vajdasági RTV-ben találkozhatunk vele, de a Hét Napban is rendszeresen jelennek meg írásai. A kettő kiegészíti egymást, ahogyan ő fogalmaz. De nem csak az újságírást végzi teljes erőbedobással, hiszen az életmódváltásba is épp ilyen lendülettel vágott bele. Emellett a mentett állatok sorsát is szívügyének érzi, és hacsak tud, segít rajtuk. Mindezekről szabadkai utunk során beszélgettünk.
– Nagyon sorsszerű volt az, hogy újságíró lettem. Vágytam erre. Már a középiskolás éveim alatt gondolkodtam azon, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, viszont akkor azt gondoltam, hogy nem lesz rá lehetőségem. Azonban az akkori Super Televízió fiatal munkatársakat keresett, és erre jelentkeztem. Korábban a Szabadkai Rádió szervezett egy képzést diákok részére. Ezen részt vettem, benéztem a kulisszák mögé, megismertem a szerkesztőség munkáját. A tévében először riporterkedtem, majd időjárás-előrejelzéseket, színházi repertoárokat írtam, ezt követően hírolvasó lettem. Számomra mindig a televíziós munka volt az elsődleges, de nagyon meg is szerettem. Tetszett, hogy különböző helyekre eljutok, embereket ismerek meg, olyanokat, akikkel lehet nem is lenne lehetőségem találkozni vagy beszélgetni. A Super Televíziót követően a Pannon RTV-ben dolgoztam, itt a Vitrázs című kulturális magazint szerkesztettem, de más témákat is feldolgoztam. Immáron tíz éve vagyok a Vajdasági RTV-ben, ahol főleg a Napjaink című műsort szerkesztem, de tudósítok is Szabadkáról.
Mely témák állnak hozzád a legközelebb?
– Sokáig azt gondoltam, hogy a művelődési témák a kedvenceim, hiszen évekig ez volt a fő profilom. Ahogyan a Napjaink belépett az életembe, akkor ez átalakult, hiszen jobban bele kellett merülnöm a politikába, közéletbe, gazdaságba. Így ha most kedvencet kell választanom, azt, amiben a legjobban érzem magam, akkor azt kell mondanom, hogy a közélet és a politika.
A nyomtatott sajtóban is tevékenykedsz. Mit szeretsz a legjobban ebben?
– Számomra a Hét Nap az egy örömmunka, hiszen ott olyan témákkal is foglalkozhatok, amivel a Napjainkban például nem. Nagyon sokat írok az Otthon és Család rovatba. Ebbe sok minden belefér, divat, kézművesség, aktuális sminktrendek, ünnepi készülődés. Itt tényleg olyan témákkal foglalkozhatok, amire csak kevés lehetőségem van, és ez igazán jólesik. Emellett a Szabadkai Naplóba is szoktam eseményekről tudósítani.
Mikor döntötted el, hogy gyökeresen megváltoztatod az életed?
– Pont a napokban múlt két éve, hogy én ebbe belevágtam. Láttam egy fotót. Egy csoportkép készült a városi képviselő-testület ülésén, és amikor én ezt láttam, rájöttem, hogy hú, valami nagyon nincs rendben. Egyébként éreztem magamon már azt, hogy valami tényleg nem jó, nem jól alszom, kívántam az édességet, aztán még ráettem, tehát voltak ilyen problémák. Először olvasgattam, hogy mit lehetne, mit tudok változtatni. Próbáltam utánajárni a dolgoknak, hogy merre induljak, milyen sportba kezdjek, hogyan állítsam össze az étrendem, és aztán ez szép lassan kialakult. Eleinte számolgattam a kalóriákat, a vásárláskor olvasgattam az élelmiszerek összetevőit. Most már ez kialakult, van egy rutinom, a főzési szokásaimat is kicsit megreformáltam, új, alternatív alapanyagokkal dolgozok, és belépett a sport a napjaimba, a kardió elsősorban, ami főleg szobabicikli, nagyon ritkán pedig egy kis kocogás. Ezt egy kis súlyzós edzéssel is ki szoktam egészíteni. Kombinálom, hogy azért egy kicsit erősítsem is az izmaim. Most például a januárt úgy csináltam végig, hogy csak kardióztam. Februártól váltva, egy nap kardió, egy nap súlyzózás, hogy ne unjam meg, legyen benne valami változatosság, de azért hetente legalább öt alkalommal időt szakítok rá.
Ahogyan feltöltötted a képeid a közösségi médiába, a dicsérő szavak mellett negatív hozzászólásokat is kaptál. Hogyan küzdesz meg velük?
– Elengedem. Eleinte persze lehet, hogy rosszulesett, amikor ilyen kommenteket kaptam, mert tényleg akkor kezdtem jól érezni magam a bőrömben, és furcsa az, hogy most kezdem jól érezni magam a bőrömben, most vagyok elégedett magammal, egy csomó pozitív változást észlelek magamon, és akkor jön a bántás. De elengedem, és úgy vagyok vele, hogy annak a szavára adok, akinek kikérném a véleményét. Volt olyan, hogy magamban kezdtem kételkedni, hogy most ez tényleg jó, amit én csinálok, vagy ezt csak én gondolom, de valahogy aztán átkapcsolt ez a dolog bennem, és elengedtem.
Ha most nézzük akár az újságírást, a munkádat, akár például az életmódod, úgy érzed, hogy most jó helyen vagy, elérted azt, amit szerettél volna?
– Igen. Jó helyen. Úgy érzem, hogy most ez így ideális.
A mentett állatok sorsát is szívügyednek érzed. Miért érzed úgy, hogy ki kell állnod e mellett az ügy mellett?
– Nagyon-nagyon szeretem az állatokat, pici korom óta. Nem vásárolok pénzért állatot. Persze nem tudom az összes állatot megmenteni a világon, de annak tudok segíteni, aki mondjuk ott kuporog a kapu előtt. Öt kutyánk van, nyolc macska, vannak csirkéim, kacsáim, papagájok is. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyenek. Nagyon fontosak, és nemcsak az állatok, hanem a természet is. Az is nagyon fontos számomra, hogy kert vegyen körül, növények. Néha tényleg elég az, ha tíz percre kivonulok a hátsó kertbe, leülök a padra, és egy kicsit nézem a madarakat, vagy hallgatom a csöndet, és feltöltődöm.
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
