Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgető műsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, illetve szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát hajtanak végre. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Az adai Varga Imola életében a hagyományok ápolása, ahogyan ő fogalmazott, anyai ágon öröklődött. Nagymamája ízig-vérig pedagógus volt, talán innen eredhet a gyerekekkel való foglalkozás iránti elkötelezettsége. Szülei az 1990-es években, annak háborús időszakában érezték úgy, hogy létre kell hozniuk valamit, ami egy kicsit kizökkenti az itt maradt családokat, embereket az aggodalommal teli hétköznapokból. Így alakult meg a Vadvirág Hagyományápoló Kör, a benne működő csoportok pedig szerves részét képezik az adai kulturális életnek. Imola, amellett, hogy testvéreivel együtt naponta foglalkozik az idejáró gyermekekkel, fiatalokkal, Kerekítő foglalkozásokat is vezet. Mindezekről beszélgettünk utunk során.
– A testvéreimmel mi beleszülettünk a Vadvirág munkájába. A bátyám már idősebb volt, amikor édesanyámék létrehozták, én egyéves voltam, de húgom, ő tényleg beleszületett ebbe. Számunkra nem volt kérdés, hogy bekapcsolódunk-e az itt zajló munkába vagy sem. Így nevelkedtünk, szóval ez természetes volt a számunkra. Mi is óvodásként léptünk először színpadra. Ma már tánccsoportokat vezetünk, illetve a háttérmunkában segédkezünk.
Az otthoni környezetben és a hétköznapjaitokban is jelen van a hagyományápolás?
– Annyira összefonódik a családi életünk a Vadvirággal, hogy már nem is tudunk különbséget tenni. Például most, amikor készültünk a farsangra, otthon is beszélgettünk erről a gyermekeinkkel, de egyéb ünnepekkor is ugyanígy teszünk. Ez nem is kérdés számunkra és soha sem volt az, hiszen nem tudjuk különválasztani az otthoni életünket a Vadvirágostól.
A feltörekvő nemzedéknek hogyan próbáljátok megtanítani a szokásokat?
– A kislányom tavaly kezdte, ő az óvodás korosztályú tánccsoportba jár. Most karácsonykor sokat beszélgettünk az ünnepi műsorról, őt leginkább a betlehemezés fogta meg. Tátott szájjal nézte a próbákat és a műsort is. Ekkor került szóba, hogy anno én is betlehemeztem, és, hogy fejből tudom a pásztorok szövegét, az angyalok énekét, szóval az egészet. Itt indult, hogy esti meseként ezeket kellett mondanom, minden este, kivétel nélkül, így már ő is tudja betéve a betlehemezést. Szerintem így ivódik beléjük leginkább. A kisfiam most lesz kétéves, rajta is látjuk, hogy érdekli, a zene főként. A Vadvirág ünnepi műsorát a közönség soraiból nézte, állva tapsolt apósom ölében.
Véleményed szerint a hagyományápolásnak milyen szerepe van ebben a világban?
– Nagyon fontosnak tartom, pont azért is, mert egy rohanó világban élünk. Ez kell ahhoz, hogy egy kicsit lelassuljunk, visszafogjuk magunkat, megéljük az ünnepeket úgy, ahogy kell és illik, készüljünk rájuk, ne pedig az legyen, hogy gyorsan lezavarjuk csak azért, hogy túl legyünk rajta. Éljük meg ezt a folyamatot! A Vadvirágban erre neveljük a gyerekeket, a karácsonyi ünnepkört is jóval korábban elkezdjük, és az nemcsak abból áll, hogy készülünk az ünnepi műsorra, hanem próbálunk teljes kikapcsolódási lehetőséget nyújtani. Esélyt adunk arra, hogy mindenki megélje az ünnep szépségét. Elhívjuk a szülőket is, a családokat és mézeskalácsot sütünk.
Nyitottak erre az emberek?
– Én úgy veszem észre, hogy azok, akik megtalálják a Vadvirághoz hasonló civil szervezeteket, azok igen. Ott szerintem nem kérdés, hogy ők ezt át szeretnék élni. Emlékszem, számomra gyermekként fontos volt, hogy mi egy csoportnak a része vagyunk, odatartozunk. Semmi kétség nem volt afelől, hogy szilveszterre nem lesz programunk, hiszen egyértelmű volt, hogy a csoport többi tagjával bulizunk majd. De ha csak egy egyszerű szánkózásról beszélünk, akkor is volt ott mindig valaki, akivel el tudtunk menni. Lényeges volt az, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, egy közösségnek a részei legyünk.
A Kerekítő hogyan jött az életedbe? Egy ilyen háttérrel egyértelmű volt számodra, hogy ezt szeretnéd csinálni?
– Valamilyen szinten igen, bár akkor még nem tudtam, hogy pont efelé indulok majd, ezzel fogok foglalkozni. Az egyetemi éveim alatt fedeztem fel ezt a lehetőséget. Adán akkor már volt Kerekítő foglalkozás, ekkor éreztem azt, hogy ez mennyire közel áll hozzám. Kutatni kezdtem, hogy kihez tudnék fordulni. Bár nincs pedagógusi végzettségem, valahogy mégis a tanítás árnyékában nőttem fel, de ezenkívül az összes feltételt tudtam teljesíteni.
Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?
– Elsősorban azt, hogy mennyire nyitottak erre a kisbabák, a kisgyerekek. Elvarázsolja őket akár egy furulyajáték, akár egy mondóka. Szeretem megélni ezeket a pillanatokat, és most már édesanyaként próbálok lelassulni. Nemcsak arra koncentrálok, hogy jól menjen a foglalkozás, hanem igyekszem arra is odafigyelni, hogy minél többet adjak, és a gyerekek ezt érzelmileg minél jobban átvegyék. Egy Kerekítő foglalkozás több részből áll, de egytől egyig kedvelem mindegyik apró szeletét. Itt kiélhetem a bábozás iránti szeretetemet, hiszen Kerekítő Manót elő kell csalogatni. Ezt a gyerekek nagyon szeretik, és alig várják, hogy előbújjon, és játsszon velük. Magát a mondókázást is szeretem, az éneklést, a lovagoltatókat, a cirókázásokat, a sétáltatókat. Szóval a foglalkozásnak minden egyes pillanatát élvezem.
Véleményed szerint mit ad ez a résztvevő szülőknek?
– Elsősorban önfeledt perceket, mert ott valójában tényleg mindenki felszabadul, és félreteszi a hétköznapi dolgokat, gondokat. Ilyenkor csak a gyerekekkel foglalkoznak, mondókáznak, játszanak. Ezenkívül a célom az is, hogy hazavigyék mindazt, amit mi ez a foglalkozás alatt a tarsolyukba csempészünk. Ezeket beépíthetik a hétköznapi rutinba. Hogy egy személyes példát említsek: a kisfiam néha nehezebben indul el, hiszen ebben a korban van, akkor én is ezekhez a dalocskákhoz, mondókákhoz nyúlok, ezzel is könnyebbé teszek egy-egy indulást.
Mi inspirál a legjobban?
– Amikor elindítottam a Kerekítő foglalkozásokat, akkor az inspirált, hogy olyat csináljak, amiben úgy érzem, hogy ki tudok teljesedni, emellett haza tudok hozni valami olyat, amiről úgy érzem, hogy érték a vajdasági közösségnek. Ugyanez igaz a Vadvirágra is. Szeretném, ha a gyermekeink is hasonló szellemiségben nőnének fel.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
