Szeptember 23-ától kezdve újra robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Balázs Andrea mindig is tudta, hogy itthon szeretne boldogulni. Az élet sokszor elsodorta innen, ő viszont mindig visszatért. A szegedi továbbtanulás után Csókán kezdett el dolgozni mint könyvtáros, emellett a Magyar Szó külsős munkatársa volt. A dolgok mégis úgy alakultak, hogy Magyarországon találta meg a szívéhez közel álló állást a médiában, és nem csak azt: élete párját is ennek köszönheti, akivel azóta már összeházasodtak, de még kétlaki életet folytatnak, hiszen Andi időközben, a munka miatt, visszaköltözött Csókára, még párja továbbra is Szegeden él. Mindezek ellenére Vajdaságban tervezik a közös jövőjüket. Erről a helyzetről, az itthoni boldogulásról és az újságírói hivatásról beszélgettünk utunk során.
Lokálpatriótának tartod magad?
– Igen, teljes mértékben az vagyok. Ugyan nem álltak össze úgy a dolgok mindig, ahogy terveztem, tehát nem tudtam itt lenni, vagy nem volt hozzá abban az időszakban elég türelmem, de azért mindig vissza-visszajöttem, és szerintem most már ez így is marad.
Vallod azt, hogy aki akar, az itthon is tud boldogulni?
– Ha lokálpatrióta, akkor biztos vagyok benne, hogy megtalálja a boldogulását. Az elmúlt időszak tendenciájához képest, hogy többen vándorolnak külföldre, és kevesebben térnek vissza, ahhoz képest most sok olyan ismerősről hallok, akikről szintén tudtam, hogy ők itt szeretnének lenni, hogy visszajöttek, megtalálták a számításaikat. Nem biztos, hogy az a legkönnyebb, nem biztos, hogy már beálltak arra a pályára, amit elképzeltek, de elindultak azon az úton, és hiszem azt, hogy a nehézségek ellenére is tud az ember itt boldogulni.
Számodra mi volt a legfontosabb akkor, amikor eldöntötted, hogy itt szeretnél letelepedni Vajdaságban?
– Nagyon szeretem ezt a vidéket, és ezt a mikrokörnyezetet, amiben élek. Úgy szoktam mondani, hogy azt a házat és a kertet, ahonnan jövök. Ez mindig bennem volt, akkor is, amikor tudtam, hogy el kell mennem az egyetemre. Ez az emberben ott marad végig. Én úgy gondolom, hogy ez a fő oka annak, hogy visszatértem, annak ellenére, hogy már nagyon sok ismerősöm és barátom kint van, a családtagjaim közül is egyre kevesebben vannak itt, vagy már nem élnek mind, ennek ellenére is valahogy ez az a levegő, ahol úgy érzem, a nehézségek ellenére itt boldogulni tudok.
A pároddal, aki magyarországi, itt fogjátok majd megkezdeni a közös életeteket. Hogyan jött ez a kompromisszum?
– Ez is az élet egy csavarja. Én vissza szerettem volna jönni, azt az embert viszont, akivel az életemet el tudom képzelni, azt pedig ott találtam meg az ő személyében. Ő mindig tudta ezt rólam, mert ezek nyílt lapok voltak. Támogatott is benne. Ahogy egyre többet jár ide Vajdaságba, úgy érzem rajta, hogy ő is megszerette ezt a vidéket, de ezt többször is mondta. Az első kompromisszum az volt, hogy az én székhelyem, a munkahely miatt, áttevődött ide nagy részben. Most még kétlaki életmódot folytatunk, ahogy tudunk, én megyek, vagy ő jön, de igyekszünk mindig egy-egy lépéssel abba az irányba haladni, hogy ezt valahogy fixáljuk, és egy helyen legyünk.
Mi az, ami megfogott leginkább az újságírásban?
– Az első dolog, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut az, amikor kisiskolásként hazatértem az iskolából a nagyszüleimhez, és mindig ott volt a Magyar Szó vagy valamelyik kiadvány az asztalon. Én már akkor elkezdtem azokat lapozni, nagyon szerettem. Emellett nagyon szerettem írni. Mire befejeztem az egyetemet, kitisztult előttem a kép, hogy valójában ezzel szeretnék foglalkozni, és ezért nagyon nagy öröm volt a számomra az, amikor 2017-ben lehetőséget kaptam, hogy a Magyar Szó külsős tudósítója legyek. Azt az évet mindig úgy emlegetem, hogy az egy nagyon jó esztendő volt számomra, rengeteget tanultam, beléphettem az újságírás világába. Onnantól kezdve úgy gondoltam, hogy ebben szeretnék maradni, mert valójában mindig táplál az, hogyha kimehetek a terepre és visszahozhatok valamit az olvasónak. De akár ha egy jegyzetet megírok, és átadom a gondolataimat valakinek, az is nagyon jó.
Az újságírói szakma nem éppen a legkönnyebbek közé tartozik, több szempont miatt sem. A Magyar Szó online csapatának részeként magad is megtapasztalod azt a pörgős munkafolyamatot, amikor másodpercnyi gyorsasággal kell hozni a híreket. Mégis hogyan tudsz kikapcsolódni egy-egy stresszesebb munkanap után?
– Ez nehéz kérdés, mert tényleg igazad van abban, hogy annyira be tud szívni minket ez a munka, hogy csak úgy nem tudunk kijönni belőle, még akkor sem, hogyha befejeződött a munkaidő. Valójában engem az tud motiválni, hogyha egy kreatív anyagot gyárthatok. Amikor egy automatizált munkából kilépve egy olyan cikkel, hírrel foglalkozhatok, amibe igazán bele tudom élni magam. Egyébként pedig valahogy most visszatértem az olvasáshoz. Ez az, ami – úgy érzem – lenyugtat, pont azért, mert ennek a pörgős munkának az ellentéte, és egy kicsit ellensúlyozza az egésznek a mivoltát.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta és Balázs Andrea (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta)
