2024. szeptember 13., péntek

Nyelvművelés Tóth Ferencre emlékezve

Tóth Ferenc néhai költőre, drámaíróra, néprajzkutatóra és pedagógusra emlékeztek szombaton Topolyán, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében. A rendezvényhez köthető vajdasági szintű vers- és prózamondó szemle előtt 9 órakor hagyományosan megkoszorúzták Tóth Ferenc emléktábláját a Moravicai út 15. alatt, majd elhelyezték az emlékezés virágait a néhai költő nyughelyén, a topolyai Nyugati temetőben. A Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemle az idén is négy kategóriában adott lehetőséget a bemutatkozásra – tudtuk meg Kisimre Szerda Annától, a főszervező KZMK elnök asszonyától.

– Az alsósok, felsősök és középiskolások mellett az anyanyelvápolásként vagy környezetnyelvként magyar nyelvet tanuló diákok is a zsűri elé léptek, Újvidéktől Verbászon át Szabadkáig, összesen 41-en. Tóth Ferenc által nemcsak az anyanyelvápolást kívánjuk erősíteni a fiatalokban és a gyerekekben, hanem a magyar történelem és a magyar irodalom szeretetét is – mutatott rá Kisimre Szerda Anna.