2024. szeptember 12., csütörtök

Mintás tető a falu felett

Befejezték a bácskossuthfalvi református templomtető felújítását

Ősszel kezdték el a református templom tetőzetének felújítási munkálatait Bácskossuthfalván, s a téli hidegek kezdetére sikerült befejezni a munkálatokat. A műemlékvédelem alatt álló épület északi és déli fekvésű, sík vonalú tetőszárnyai után komoly szakmai kihívást jelentett a hajó rész hátsó fél-kupolája, hiszen ott a megfelelő szögben elhelyezett cserép szinte minden elemét vágni kellett – tudtuk meg Móricz Árpádtól, a helyi református gyülekezet lelkipásztorától.

– A cserép cseréjét megelőzően néhány gerendának és a léceknek a felújítása is megtörtént, és az egész födém alá fólia került, ami pluszvédelmet nyújt a templom épületének. Az új piros, fehér és zöld árnyalatú cserép mintázatát a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet előírásai alapján terveztettük meg, és örömünkre a hullám-mintázat – ahogyan kellett – megszakítás nélkül zárult a hátsó rész fél kupolájánál. Az új borítás a régivel nem azonos színű, mivel a pala árnyalata az évtizedek során az időjárási viszontagságok miatt megkopott. A mostani látvány nagyon szép, és a kivitelező kúlai Blaško építészeti vállalat szakmai hozzáállásának és rátermettségének köszönhetően több műszaki nehézséget sikerrel megoldottunk. A torony végében található régi csillag is új színt kapott, és a tetőzetre a villámhárító rendszert is felszerelték, illetve a levegőztető cserepek is a helyükön vannak – árulta el Móricz Árpád, akitől megtudtuk azt is, hogy miért áll még mindig a templom körül az állványzat.

– A következő lépés az ereszaljnak a rendbetétele lesz. Rosszabb állapotban van, mint amire számítottunk. Nagyon sok helyen megbomlott, hullik. Emellett a templom külső homlokzatán, az ablakok feletti indás dombormintákat is szeretnénk helyreállítani. Ezek jócskán hiányosak, mivel a múltban történt tatarozási munkálatoknál az egyszerűbb utat választották, ezért sok helyen egyszerűen levakolták. Ebbe a pályázati szakasz számára előirányozott időszakba beletartozik a templom ablakainak a cseréje is. A 11 hatalmas ablak most készül, fából – a főkivitelező igényeivel összhangban –, egy ilyen jellegű tevékenységre is szakosodott zentai műhelyben. Mivel belecsúsztunk a télbe, várjuk a jó időt a folytatáshoz. A májusig meghatározott pályázati határidőig teszünk pontot a templomunk külső homlokzatának felújítására, és a nyílászárók cseréjére – tudtuk meg a lelkipásztortól, aki elmondta azt is, hogy a kivitelezést figyelemmel kísérték a Műemlékvédelmi Intézet munkatársai, illetve a magyarkanizsai cserépgyár illetékesei is.

Új köntösben a bácskossuthfalvi református templom tetőszerkezete (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Új köntösben a bácskossuthfalvi református templom tetőszerkezete (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Nagy köszönettel tartozunk a magyarkanizsai vállalatnak, hiszen a tetőfödémre 50 százalékos kedvezményt adott. A hátsó rész fél-kupolájának munkálatai során kiderült, hogy további elemekre volt szükségünk, és a cserépgyár ezekre is jelentős kedvezményt adott, valamint szakmai tanácsokkal látott el bennünket – mondta a lelkész.

A kivitelezést a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma mintegy 10 millió forinttal támogatta, az Egyházi épített örökség védelme elnevezésű pályázati programja keretében. Az elképzelések szerint – ha az ide vonatkozó pályázaton sikerrel szerepelnek –, szeretnék felújítani a templom belső terét is.

– A belső tér felújítása egyszerű festésnek tűnhet, de e téren is számos ide vonatkozó szabályt kell betartanunk. A tetőcseréhez hasonlóan ebben az esetben ismét a műemlékvédelem erre előirányozott feltételei alapján tudjuk majd véghezvinni. A feltárási munkálatok szerint a padokat a jelenlegi tört fehér árnyalat után a legkorábbi rekonstruált állapotra, a „kunok színére”, kékre kell befestenünk. A belső falakat pedig a rekonstrukció szerint és az 1936-ból származó régi képek tanulsága alapján is márvány hatású falfestmények és zsoltáridézetek díszítették – árulta el a tervekről Móricz Árpád.

Nyitókép: Új köntösben a bácskossuthfalvi református templom tetőszerkezete (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)