2024. szeptember 12., csütörtök

A közlekedés legügyesebbjei

Mit tudsz a közlekedésről? címmel tartottak a minap versenyt Bácskossuthfalván, az id. Kovács Gyula Általános Iskolában, Topolya község oktatási intézményeinek részvételével, amin mintegy 50-en vettek rész Pacsérról, Gunarasról, Krivajáról, Zentagunarasról és Topolyáról.

Az akadálypályán közlekedési rendőr ellenőrizte a szabályok betartását (Tóth Bálint felvétele)

Az akadálypályán közlekedési rendőr ellenőrizte a szabályok betartását (Tóth Bálint felvétele)

A jelen levő műszakitanárok mellett az értékelést a Dinamó Trió autóiskola képviselői, Bolváry Antal és Kospenda Josip végezték, illetve Mezei János közlekedési rendőr – tudtuk meg Szabó Kis Csepegi Ella fő szervezőtől, a házigazdák felkészítőjétől.

– A hármas szintű megmérettetésen a versenyzők közül 12-en részesültek jutalomban. A gyerekek közlekedési tesztet töltöttek ki, ügyességi pályán kerekeztek, és a közlekedési táblák ismeretét kellett bizonyítaniuk a közúti forgalomban. Korcsoportonként az első két helyezett versenyző vehet részt a május 13-án szervezett körzeti versenyen, aminek szintén a bácskossuthfalvi id. Kovács Gyula Általános Iskola lesz a színhelye, Szabadka, Kishegyes, Topolya községek részvételével. Ennek a versenynek a legügyesebbjei vehetnek majd részt a Belgrádban tartandó országos szintű kerékpárversenyen.