A téma az utcán hever, szokták mondogatni a tapasztalt újságírók, szépírók, gondolkodók, csak le kell hajolni érte. Időnként ezt szó szerint kell értenünk, hisz esetenként teljes fizikai valójában a talajon hever, és vár ránk.
Fotó: Benedek Miklós
Így van ez jelen írás esetében is. Már többször megemlékeztem a tömegközlekedésről, a buszokról, a vasútról és az ilyen-olyan jelenségekről, amelyek mindig a felszínen tartják a témát. Most is így teszek, ezúttal egy olyan kísérőjelenségről szólnék, amely folyamatosan ismétlődik Topolyán. Többször írtam már a városban található nagyobb vasúti átjáróról, arról, amely a Zentai és a Csantavéri út, valamint a Fő utca találkozásánál borzolja a kedélyeket. Ennek elsődleges problémája, hogy szinte alkalmatlan arra, hogy gyalogosan vagy kerékpárosan a törvények betartásával menjünk át rajta. Legfeljebb annyit tudunk tenni a szabályosság érdekében, hogy leeresztett sorompónál nem megyünk keresztül rajta, várakozunk. Második nagy problémája, hogy a vonatok áthaladása előtt és után percekig le van eresztve a sorompó, így olykor kilométeres sor alakul ki még a mi nem túl nagyvilági közlekedésünk mellett is. Ebből adódik a harmadik probléma. Ugye senki sem szeretne tíz percig egy helyben álldogálni, és ezért megpróbál minél gyorsabban átmenni az átjárón. Halljuk a csengést, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy hamarosan leeresztik a sorompót. Erre mindenki nagyobb sebességre kapcsol, és úgy gondolja, hogy ő még átfér, mielőtt az teljesen leereszkedik. Ez gyalogosan, kerékpárral, sőt még a kisebb autókkal is könnyűszerrel megoldható. A gondot a nagyobb járművek, kamionok okozzák, amelyek – minő meglepetés! – nem tudnak átcsusszanni időben, és a már mozgásba lendült sorompóba akadva próbálnak átjutni. A sorompó meg ilyen esetekben eltörik, és az út mellett landol. Így történt ez tegnap is. Csengetés. Még átférek! Reccs! A vonat megérkezett, és szerencsére komolyabb probléma nélkül továbbhaladt. Fél óra múlva egy tehervonat is megérkezett, az átjáró előtt megállt, és csigalassúsággal ment át rajta, miközben egy vasutas a vonatot és a forgalmat is irányította... De ne higgye senki, hogy egyszeri esetről van szó. Körülbelül havonta egyszer bekövetkezik. A megoldás véleményem szerint kétirányú. Egyrészt a forgalomban részt vevő sofőröknek kellene elmagyarázni, hogy csengetéskor már nem megyünk át, másrészt a vasúti társaságnak is el kellene gondolkoznia azon, hogy megéri-e a vonat érkezése előtt öt perccel leengedni a sorompót, főleg, hogy tudjuk, a vasúti közlekedésünk nemhogy gyorsulna, hanem sebessége éppen, hogy csökken.
