2024. szeptember 16., hétfő

A közművesítés fejlesztésére fókuszálnak

Hiányzik a közmunkások nyújtotta szolgáltatás Topolyán – A topolyai helyi közösség terveiről

2016-ban 67 millió dináros kerettel gazdálkodhat a topolyai helyi közösség, mely költségvetésének kerete 13 millió dinárral nagyobb a tavalyi évi keretösszeghez képest. A különbözetet a helyi közösség tanácsának döntése értelmében közművesítési célok megvalósítására fordítják: utak és utcák javítására, kiépítésére, a vízhálózati rendszer fejlesztésére. A tervezett keret mintegy ötven százaléka a kommunális rendeltetések kivitelezését szolgálja. A közvilágítás folyamatban lévő korszerűsítésénél is szerepet vállal a helyi közösség, amely március 15-e óta nélkülözi a közmunkaprogram jóvoltából foglalkoztatott dolgozók szolgáltatásait.

Szatmári Mihály (Szabó Anikó felvétele)

Szatmári Mihály (Szabó Anikó felvétele)

A fenti gondolatokat Szatmári Mihály, a topolyai helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke osztotta meg lapunkkal, aki évi tervezetük ismertetésekor mindenekelőtt a prioritásként kezelt rendeltetésekre tért ki.

– A Topolya községbeli költségvetés közeljövőben várható újraelosztását, valamint a vonatkozó cselekvési terv elfogadását követően, a topolyai önkormányzat várhatóan kiírja a város útjainak, utcáinak betonozására, aszfaltozására vonatkozó közbeszerzési pályázatot. A helyi közösségnek ez nem áll jogában. A mi hatáskörünk a munkálatok felügyelése. A város 212 utcájában található utak javítására, aszfaltozásra 5,8 millió dinárt különítettünk el, a járdák építésére, javítására 5,5 milliót. Jelenleg annak feltérképezését végezzük, hogy hol, mely városrészben lesz szükség kátyúzásra, egyéb javításokra. A polgárok erre vonatkozó bejelentéseit is várjuk a helyi közösség 024/711-170-es telefonszámán vagy személyesen. Rövidesen megkezdődhet a vasúti átkelőtől a Zentai úti körforgalomig tervezett kerékpárút kiépítésének folytatása. A mintegy 10 millió dináros horderejű projektum kivitelezése során egy kb. 500 méteres szakasz már kiépült, engedélyekkel és anyagi eszközökkel pedig rendelkeznek ahhoz, hogy a Topolyai Telekrendezési Közválallat tervezetének kivitelezése sikeres legyen. Esetében még nem zárult le a közbeszerzési eljárás. Ezen projektum kivitelezéséhez a helyi közösség 500 000 dinárral járul hozzá. A Topolyai Telekrendezési Közvállalattal nagyon jó együttműködést folytatunk, ezen kapcsolattartás eredményeképpen rövidesen a közvilágítást érintő közös projektumunk, amelyhez szintén 500 000 dináros támogatást nyújtottunk, le is zárulhat. Együttműködésünk nyomán a topolyai Duna utcában négy kandelábert helyeztek el. A betontartókat felállították, a kábeleket lefektették, az oszlopok is helyükre kerültek, elhelyezték a foglalatokat, még csak a bekötésük hiányzik – fogalmazott prioritásaikra és aktuális tevékenységükre vonatkozóan Szatmári, aki kiemelte:

Topolya utcáinak, utainak javítása, építése az idei évi prioritások között szerepel (Szabó Anikó felvétele)

Topolya utcáinak, utainak javítása, építése az idei évi prioritások között szerepel (Szabó Anikó felvétele)

– Elsőbbséget élvez még helyi közösségünk számára a városi vízhálózat javítása, fejlesztése. Erre a célra a folyó évre vonatkozóan 8,3 millió dinárt irányoztunk elő, 6,5 milliót tudunk elkülöníteni elavult vízvezetékcsövek cseréjére. Tartományi, köztársasági eszközök elnyerésére is pályázni tervezünk az elhasznált vízvezetékcsövek cseréje céljából. Topolya teljes vízvezeték-hálózatának felújítását illetően rendelkezünk kidolgozott tervdokumentációval, melynek értelmében a város tizennyolc körgyűrűre van felosztva. A teljes körű felújítás 180 millió dináros keretre rúgna. Jelenleg elsőbbséget a felújításra vonatkozóan a hetes és nyolcas körzet élvez, ugyanis ezen körzetekből, a vasúton túlról érkezik a legtöbb bejelentés. Elsősorban a hetes körzetre irányul a figyelmünk, vagyis a vasúton túli Durmitor utcára és annak környékére. Ott fogunk mindenekelőtt felújításokat eszközölni 6,5 millió dinár értékben. A nyolcas körzet egyébként az említett városrésztől balra eső, vagyis a Csantavéri és a Zentai út közötti rész – fejtette ki a végrehajtó bizottság elnöke, aki kitért arra: nagy szükség lenne a korábban, 2015 júniusától 2016. március 15-éig tartó, a Tartományi Munkaügyi, Foglalkoztatási és Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság, majd a topolyai önkormányzat támogatása jóvoltából a közmunkaprogram révén foglalkoztatott dolgozók munkájára. 16 munkást foglalkoztathattak.

A közmunkások mindenekelőtt a közterületeket tartották folyamatosan karban, a fűnyírás, a szemétszedés volt a feladatuk, a tópart és a parkok, az iskolák környékének karbantartása, a virágágyások rendezése, öntözése. Ezen feladatokra jelenleg nem rendelkeznek munkaerővel. Az önkormányzat ígéretet tett: lehetőségeihez mérten megpróbál gondoskodni utánpótlásukról.