2024. szeptember 15., vasárnap

Több mint kétszáz új könyv

A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár is azon tíz vajdasági könyvtár között van, amely a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is részt vett a Márai-programban, amelynek célja, hogy a magyar kiadók által megjelentetett könyvek minél több olvasóhoz eljussanak; illetve az olvasáskultúra fejlesztése, és a kortárs magyar szerzők támogatása, megismertetése.

Topolyára ezúttal, a program ötödik fordulójában 232 könyv érkezett, összesen megközelítőleg félmillió forint értékben, tudtuk meg Náray Évától, az intézmény igazgatójától. A könyveket megadott listáról meghatározott értékben még a tavalyi év folyamán válogatták ki a könyvtár dolgozói. Az igazgatónő elmondása szerint, a kínálat a jelenlegi kiírásban olyan volt, hogy nagyon sok gyerekkönyvet tudtak megvásárolni, ami fontos, mivel ezek a könyvek igen gyorsan elhasználódnak, és gyorsabban elavulnak, olyan szempontból, hogy a sikerkönyveket nagy mennyiségben keresik egészen a következő sikerkönyv megjelenéséig, utána pedig már senkit nem érdekel. Ezért elengedhetetlen, hogy a kínálatot naprakésszé tudják tenni. Nem mellékes az a szempont sem, hogy a gyerekek nagyobb érdeklődést mutatnak egy új és csillogó kötet iránt, függetlenül attól, hogy tartalmilag megegyezik egy korábbi kiadvánnyal. A gyerekkönyvek mellett különböző természet- és társadalomtudományi szakkönyvvel is gazdagodott a könyvtár állománya, de természetesen a kortárs magyar és világirodalmi kínálat is megnövekedett. Meg kell említenünk azt is, hogy néhány hangoskönyv is érkezett a könyvtárba. A kötetek katalogizálása folyamatban van és rövid időn belül az olvasók rendelkezésére állnak.