2024. szeptember 15., vasárnap

Gyereksereg a tájházban

Alkalmi kiállítással ért véget a kézműves tábor

Június 27-étől július 2-áig a Művelődési Ház által szervezett III. Kézműves táborban ötven óvodás is kisiskolás gyerek több mint hatszáz tárgyat készített a topolyai Tájház udvarán Budai Sinkovics Margit és Kálmán Judit osztálytanítók vezetésével. A gyermekfoglalkozásokat délutánonként tartották, a zárónapon, július 2-án, szombaton 9 órakor alkalmi kiállítás nyílt a helyszínen a táborban készült alkotásokból. A szülők, nagyszülők is szép számban megjelentek a kiállításmegnyitón, melyen Budai Sinkovics Margit köszöntötte az egybegyűlteket.

A táborzáró kiállításon (Herceg Elizabetta felvétele)

A táborzáró kiállításon (Herceg Elizabetta felvétele)

Öt napi munkánkat mutattuk be, kolléganőmmel ötven kisgyerekkel dolgoztunk, az elkészült 650 munkát most kiállítottuk. Nagy kihívás volt a számunkra, hogy a 4 és 11 év közötti korosztálynak megfelelő feladatokat adjunk, hogy örömmel végezzék és minden munkában kihívást találjanak. Változatos technikákkal ismertettük meg őket. Papírból készítettünk tárgyakat, üzenőtáblát, glinamolból nyakéket, mágnest, láncot, fonallal is dolgoztunk, papírt is újrahasznosítottunk, kagylót, köveket használtunk alapanyagként. Kishegyesről, Újvidékről, Szabadkáról és Magyarországról is érkeztek gyerekek, akik a topolyai nagyszülőknél tartózkodtak. Játékra is jutott idő, futkároztak, fogócskáztak, sárga föld dombon kapartak, ástak a tábor résztvevői. Öröm volt látni, hogy a 21. század gyermekei így is jól érzik magukat.

 A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott kézműves tábort követően a nyári szünidőben több alkalommal megnyílik a topolyai tájház udvara. Szerdán, július 6-án délután gyöngyfűzés lesz, július 11-étől 16-áig tart majd a bábtábor, emellett helyszínt biztosítanak több gyermektábornak. Az Élő tájház elnevezésű rendezvénysorozat keretében az ötödik krumplifesztivált augusztus 13-án szervezi majd a Művelődési Ház.