2024. december 22., vasárnap

Tojásalagút a főtéren

Húsvéti hangulat Topolya központjában

Húsvéti hangulatot varázsoltak az óvodások Topolya főterére, lelkes felnőttek közreműködésével. Fekete Bánov Ágnes a szervezők nevében elárulta, hogy az idén első alkalommal rendezték meg a megmozdulást a helyi közösség koordinálásával, az önkormányzat, a Komgrad Kommunális Közvállalat, a Művelődési Ház és civil szervezetek összefogásával. Ennek keretében kialakították Topolya első tojásalagútját és lugasát. A helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke hozzátette, hogy az óvodáskorú gyermekek kilátogattak szervezetten a Főtérre, ahol a saját készítésű húsvéti díszeiket helyezték el ezeknek az alagutaknak a drótokból kialakított vázára. A húsvéti hangulatú konstrukció egészen április 18-áig díszíti majd Topolya főterét.

– Szeretnénk ebből hagyományt teremteni. Ahogyan karácsonykor fenyőfát díszítünk, húsvétkor ilyen alagút díszítésével szeretnénk emelni az ünnepi hangulatot mindaddig, amíg tart a szünet. A gyerekek ez alatt az idő alatt kilátogathatnak a térre, és megkereshetik a saját maguk által készített díszeket. Nem mellesleg, a tojásalagút hozzájárul városunk ünnepi hangulatához is. A húsvéti vásár már korábban megnyitotta kapuit a könyvtár mellett, a főtér ünnepi díszbe öltöztetésével pedig mi is bekapcsolódtunk a húsvétvárás folyamatába – nyilatkozta Fekete Bánov Ágnes.

Tóth Péter felvétele

Tóth Péter felvétele

Holló Dániel, a helyi közösség tanácselnöke is jelen volt az eseményen.

– Elsősorban megköszönöm a sok gyermeknek, valamint az intézményeknek, hogy részt vettek az akcióban. Első alkalommal szerveztünk ilyen jellegű rendezvényt a Fő téren, és az a tapasztalatom, hogy nagyon szépen sikerült. Nagyon sok gyerek eljött, de vannak felnőttek is szép számban. Annak örülök a legjobban, hogy ezzel tudatosságra is neveljük a gyerekeket. Amikor kijönnek ide a térre, és elmennek a kidíszített alagút mellett, abban a tudatban tehetik, hogy ők is alkották a díszeket. Ezzel reményeink szerint elérjük, hogy meg tudják becsülni az értékeinket, és megvigyázzák azokat a dolgokat, amik valójában értük is vannak. Nem mellékesen, az egész akcióval szebbé tudjuk tenni Topolyát is – tette hozzá Holló Dániel.

Fényszárosi Fekete Tímea, a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője, Szatmári Adrián polgármester a gyerekek társaságában Topolya főterén (Tóth Péter felvétele)

Fényszárosi Fekete Tímea, a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője, Szatmári Adrián polgármester a gyerekek társaságában Topolya főterén (Tóth Péter felvétele)

Szatmári Adrián, Topolya polgármestere is szakított időt arra, hogy kilátogasson a főtérre, váltson egy-két szót a gyerekekkel, majd a sajtó munkatársainak közvetítésével jókívánságait fejezze ki a polgároknak a közelgő ünnepek alkalmából.

– Minden polgárnak, minden községbeli lakosnak szeretnék egészségben eltöltött, szeretetteljes, boldog húsvéti ünnepeket kívánni. Azt kívánom, hogy töltsék ezeket az ünnepeket szeretteik körében, pihenjenek, töltődjenek és így készüljünk fel az előttünk álló megmérettetésekre, kihívásokra. Jó látni, hogy ezt a rendezvényt a helyi közösséggel és az iskoláskor előtti intézménnyel közösen sikerült megszervezni. Csodálatos látni a gyerekeknek az arcán a mosolyt, fontos, hogy kedveskedjünk az utánunk jövő generációknak. Gratulálok a helyi közösségnek és a Bambi Iskoláskor Előtti Intézménynek, hogy megszervezték ezt a mai rendezvényt, szebbé, ünnepélyesebbé tették Topolya főterét! – nyilatkozta Szatmári Adrián.

A Juhász Erzsébet Könyvtár melletti téren már korábban kezdetét vette a hagyományos topolyai, húsvéti szabadtéri vásár. Az idei rendezvény április 14-éig várja a vásárlókat. A standok 10 órától 18 óráig kínálják portékáikat, egyebek mellett húsvéti kézműves dekorációt, kézműves termékeket, mézet, kürtőskalácsot és más édességet.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gyermekkavalkád és húsvéti hangulat Topolya főterén (Tóth Péter felvétele)