2024. december 22., vasárnap

Tojásfa alatt nyuszifészek

Húsvéti színekben Bácskossuthfalva központja

Az eseményhez kapcsolódó fotógalériát ITT tekintheti meg.

Az idén is sok gyermek és felnőtt vett részt a bácskossuthfalvi Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesületének tojásfadíszítő ünnepségén a település központjában, a harangláb mellett.

Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

A gondosan elkészített, kifújt és pirosra-tarkára befestett tyúktojások, papírból, dekorgumiból és textíliával készült színpompás tojásformákat a Bambi Gyermekintézmény és a Napsugár Református Óvoda kicsinyei, az Id. Kovács Gyula Általános Iskola alsó tagozatosai, valamint az Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézet napközis kézműves-foglalkozásának a résztvevői helyezték ki. A vidám gyerekek csoportban énekeltek, néhányan locsolóverset szavaltak, meglocsolták a fő szervezőket és Dávid Kornéliát, az Írisz elnök asszonyát némi illatosítóval, illetve egy vödör pitypanggal.

– A húsvéti ünnepkör emelkedett hangulatához szeretnénk hozzájárulni évről évre az Írisz aktív hölgyeivel. Örömünkre szolgál, hogy szeretett kisfalunk központját vidám nyuszis, tojásos, tojásfás dekorációba öltöztetjük. Valamennyiünk nagy örömére immár ötödik éve szervezzük meg ünnepségünket a harangláb melletti téren. Az idén a tavaly már bemutatott dekorációt állítottuk ki, a méretes nyuszifészket a hatalmas tojásokkal és a földbe fúrt fejű, a popóját mutogató nyuszival. Ezúttal is bekapcsolódtak az akciónkba a falubeli civil szervezetek, arra kértük a lakosságot, hogy csatlakozzanak, és helyezzék ki kis díszeiket a falu tojásfájára – mondta Dávid Kornélia. Évről évre sikerül nekik megmenteni néhány díszt az előző évi tojásfáról, az idén körülbelül 300 friss díszt helyeztek fel a gyerekek.

– Az elmúlt évekből legalább ugyanannyit sikerült megőriznünk. A dekorációkészítésben nagy segítségünkre van az internet tárháza, ezt a felületet aktívan követik, és használják óvónőink, tanító nőink. Azok a díszek a legtartósabbak, amelyek ellenállnak az időjárásnak, a papírból, laminálással készült díszek, a dekorgumiból, fonalból, műanyag felhasználásával alkotott könnyű elemek a legtartósabbak. De persze a kifújt tyúktojásnak is helye van az ágakon – árulta el az Írisz elnök asszonya. Az idén a Dávid család által felajánlott birsalmafácska lett a Bácskossuthfalvi tojásfa.

Az Írisz aktív hölgytagjai a következő napokban is folytatják Bácskossuthfalva központjának csinosítását, hamarosan a földbe kerülnek a tavaszi virágok, újabb virágágyásokat készítenek, és füvesítést is terveznek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tojásfadíszítés Bácskossuthfalva központjában (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)