2024. december 22., vasárnap

Árkolgatás

Nem csak a vasútépítés nehezíti a közlekedést Topolya és Kishegyes között

Épül a Belgrád–Budapest gyorsvasút, és az építkezés miatt lebontották a Topolya és Kishegyes közti ún. nagy hidat. Amíg az új híd megépül, addig kétsávos kerülőúton zajlik a forgalom, egy rövid egysávos szakaszon pedig jelzőlámpa irányítja a forgalmat. Az egysávos résznél várakozni kell kicsit, a kétsávos részen pedig óvatosabban kell hajtani, főleg nedves időben, amikor a munkagépek felhordják a sarat az útra, de ez nem vészes. Egy ekkora nagyságrendű építkezésnél teljesen elfogadható, apró kellemetlenségről beszélünk. Az nem érthető, hogy a kerülőút becsatlakozását a topolyai oldalon miért úgy oldották meg, ahogy. Kicsit visszatekerték az utat Kishegyes felé, így olyan ívet kapott, hogy lehetetlen rendesen bevenni a kanyart, főként a nagy teherjárműveknek. Emiatt rengeteg sarat és zúzott követ hordtak fel az útra, ami kicsit nehezíti a közlekedést, de még ezt is tolerálom (biztos szerelmes volt a mérnök, aki tervezte). Az új híd látványosan épül, ezért hajlamos vagyok elhinni, amit a kivitelező nyilatkozott, hogy áprilisig befejezik a munkát. Emiatt elnézem azokat az apró kellemetlenségeket, amelyeket a forgalomban okoznak.

Ezzel szemben nem tudom elnézni és nem is értem az útkarbantartó vállalat buzgóságát, amellyel tovább nehezítik a közlekedést Topolya és Kishegyes között. Ez az útszakasz Szerbiában az egyetlen olyan út, amelyet teljes egészében még sosem újítottak fel. Valamikor a múlt század harmincas éveiben építették, és azóta csak toldozgatták-foldozgatták. Igaz, erre csak azóta van szükség, amióta a 90-es években abbahagyták a betonkockák közti illesztések szurkozását. S most, amikor épül az új híd, az útkarbantartó is nekifogott a munkának. De nehogy azt higgyük, hogy végre-valahára az utat javítják. Árkot ásnak az út mellett, emiatt félsávos lezárást vezettek be. A forgalmat itt is jelzőlámpa irányítja, amelynél kb. duplaannyit kell várni, mint a hídnál. Nem értem, hogy ez a munka miért pont most jutott eszükbe, ráadásul nem is törik magukat túlzottan. Kishegyes felől indultak, az út keleti oldalán, és a kivezényelt munkagépekkel két hétig úgy csináltak, mintha dolgoznának. Nem egészen két kilométer van az épülő hídig, ennek a résznek bő felét csinálták meg, aztán otthagyták a helyszínt. Nem értek a földmunkálatokhoz, de fogadni mernék, hogy egy magánvállalkozó ezt a munkát két nap alatt elvégezte volna.

Az útkarbantartók tartottak egy kis szünetet, és az árokásást most Topolya mellett kezdték meg, szintén az út keleti oldalán. Nem tudom, hogy itt mikor adják fel, de remélem, hogy hamarosan ráunnak. Az árokra valószínűleg szükség van az út mellett, csak azt nem értem, miért most jutott ez eszükbe. Az út mente ugyanúgy áll, amióta az eszemet tudom, s eddig így jó is volt. És most, amikor a vasútépítés miatt rengeteg nagy teherautó közlekedik ezen a reláción, hirtelen létfontosságúnak tartották, hogy csigatempóban árkot ássanak az út mellé. Nem az út felújításának kezdtek neki, amire tényleg szükség lenne, hanem áskálódnak. 

Úgy érzem, hogy nem abban az országban élünk, ahol a dolgok mögött logikát vagy észszerűséget kellene keresni. Kicsit nehézkes volt a közlekedés Topolya és Kishegyes között, most még nehezítettek rajta. Ennyi. Talán egyszer az utat is felújítják, ki tudja? Addig meg árkolgatnak a pénzünkön.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Épül az árok, áll a kocsisor (Lakatos János felvétele)