Izgalmas hangulatban és pörgős dinamikával zajlott Bácskossuthfalván a Csubela Ferenc előtt tisztelgő kispályás labdarúgó torna, amely a házigazda Sloboda csapat győzelmével ért véget. A Vajdasági Magyar Szövetség néhai első elnöke és egyik alapítója emlékére tartott focikupán másodikként a Baranda elnevezésű formáció végzett, és a múlt évihez hasonlóan harmadik helyen a Krizantén csapat zárta a találkozót. A kupa gólkirálya Barna Zsolt, a Krizantén csapat játékosa lett, a legjobb focista pedig Boros Tamás, a nyertes csapat tagja.
A torna megnyitóján az Idős Kovács Gyula Általános Iskola tornatermében jelen volt Papp László, Bácskossuthfalva tanácselnöke, köszöntőt Majláth Béla, a Sloboda Labdarúgóklub elnöke mondott.
– Falunkban a Csubela Ferenc-emléktornának több éves hagyománya van, és csak a Covid–19-járvány szüneteltette rövid időre. Ugyan a torna elindítása nem fűződik Csubela Ferenc személyéhez, de mivel a labdarúgás szerelmese volt, és ő élesztette újra a kispályás focit falunkban, illetve több pozitív folyamatot is egyengetett, ezért szerettük volna, ha a nevét viseli, és hogy ilyen módon tisztelegjünk emléke előtt. A rendezvény évről évre nagyon népszerű a kadét- és a szeniorkorosztály körében, arra is volt már példa, hogy kapacitás hiányában nem tudtunk csapatokat már fogadni – nyilatkozta Majláth Béla. Majláth Dávid, az SLK titkára, a találkozó fő szervezője elmondta, hogy 11 csapat nevezett be, közülük 6-an helybeliek, a többiek a község más településéről érkeztek.
– Az idén mi is követtük a bajnokok ligája új szabályrendszerét, azaz a csapatok eredményét egy közös táblázaton tüntettük fel. Mindenki játszott négy mérkőzést, és az első nyolc továbbjutott, majd megkezdődtek a „kieséses” játékok. Ez az új szabályrendszer azért is hozott friss energiát a találkozóra, mert minden meccsnek tétje volt, és ez rendkívül izgalmassá tette a hangulatot – hallhattuk a fő szervezőtől, ahogy azt is, hogy a kispályás futballbajnokság lebonyolításában a helyi közösségen keresztül Topolya község nyújtott segítséget a Sloboda Labdarúgóklubnak.
Nyitókép: A legeredményesebb csapatok csoportképe (Majláth Béla felvétele)