2025. január 31., péntek

„Ami jól működik, azt meg kell tartani”

A topolyai plébánia szervezésében tavaly is számos közösségépítő, valamint karitatív esemény valósult meg, amelyek közkedveltek a hívek körében. A hagyományos programok folytatásáról és az idei tervekről ft. Szakály József esperesplébánost kérdeztük, aki beszámolt a statisztikai adatokról is.

– Múlt évben 35 keresztelés, 15 egyházi esküvő és 96 temetés volt. Mindhárom adat csökkenő tendenciát mutat az elmúlt két évhez képest.  Az is érdekes, hogy sokan későbbre halasztják a keresztelőt. Nem győzök arról beszélni a jegyeseknek és családoknak a találkozókon, hogy már egy vagy két hónaposan kereszteltessék meg a gyerekeket. Ez egyrészt szentségtani szempontból fontos, másrészt pedig praktikus, mert a kisbaba sokkal nyugodtabb lenne a kereszteléskor. Az esküvők esetében sok fiatal nem tartja fontosnak, hogy szentségi házasságot kössön. Hiszem, hogy nem csak 15 polgári esketés volt Topolyán, így ezen a számon is lehetne javítani. Ha az elsőgyónók, az elsőáldozók vagy a bérmálkozók számát nézzük, mindenhol csökkenő tendenciát tapasztalunk. Leginkább az a fajta magatartás miatt, mely szerint, ha bármiféle kötelezettséggel jár az, hogy valaki elsőáldozó legyen, akkor inkább nem vállalják. A szentségfelvételhez valamilyen hittudása kell hogy legyen a gyermeknek. Szentmise nélkül nincs kereszténység, nincs katolikus vallás! Többször látom viszont, hogy a szülők együtt jönnek el gyermekeikkel az istentiszteletekre, egy egyházközségnek talán a legszebb éke az együtt imádkozó család. Sajnos egyre gyakoribb, hogy a családok nem kérnek egyházi temetést. Minden megkeresztelt ember fölött szívesen imádkozik az egyház, a temetési szertartás elvégzésénél is próbál segíteni abban, hogy könnyebben lehessen földolgozni a gyászt, lelkileg pedig megélni az elbúcsúzást.

Programok terén igazán mozgalmas évet tudnak maguk mögött.

– A gyermekeknek megtartott programok, a hangversenyek a felnőttek számára, a hitismereti találkozók, a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) tribünjei mind azt mutatja, hogy van igény a közösségben megélt vallásosságra, és hogy ez az ilyen nagy egyházközségen belül – mint amilyen a miénk – is megvalósítható. Ami már nagyon szépen működik, az az egyházközség közösségi épülete, a Szent Erzsébet Ház, illetve azok a programok, amelyek ott valósulnak meg, többek között a nyugdíjasok teadélutánja, a foglalkozások a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel, a KÉK tribünjei. Újraindult a Mónika-kör, ezenkívül kiválóan működik a plébániai Caritas is a ruhaosztástól a rászoruló családok segítéséig. Örülök, hogy vannak olyan elkötelezett családok, hívek, akik segítségükkel, adományaikkal hozzájárulnak a programok lebonyolításához. Hangversenyeket is rendeztünk. Fontosnak tartottam, hogy az emberek megismerjék ezt a csodálatos templomot és a gyönyörű akusztikáját. Van még egy templomuk Topolyán, ahol kamaraestet tartottunk, ami abban a miliőben rendkívül jól szólt. Nagyon sok turista kíváncsi a templomunkra, voltak magyarországi és dél-szerbiai látogatóink is. Kirándulásokat is szerveztünk, a gyerekeket elvittük az egyházmegyei kegyhelyre, Doroszlóra, valamint a felnőtteknek is szerveztünk hasonló kirándulást.

A nagytemplom felújításra szorul. Ezzel kapcsolatban volt előrehaladás?

– A tervdokumentáció készen van, egyelőre azon dolgozunk, hogy minél több helyre eljusson a problémánk híre, hogy amikor lehetőség adódik egy nagyobb horderejű támogatás igénylésére, akkor elsőbbséget élvezhessünk. Az egyházmegyében két ilyen hatalmas beruházás van, az egyik a székesegyházé, a másik a miénk. A Műemlékvédelmi Hivatallal elindult egy közös munka, amelynek során a lehető legrészletesebben térképezzük fel a templom értékeit, a jelenlegi állapotát. A felújításnak három nagy fázisa van, elsőbbséget élvez a torony és a központi homlokzat, katasztrofális a toronysisak állapota. Számunkra jelentőséggel bírt, hogy Nacsa Lőrinc államtitkár úr első délvidéki útja során felkereste templomunkat, hiszen a felújítás olyan nagy összegeket igényel, hogy ehhez elengedhetetlen a magyar kormány támogatása. Jövőre 120 éves a Sarlós Boldogasszony-templom, ráfér a felújítás.

Milyen terveket szeretnének megvalósítani ebben az évben?

– Ami jól működik, azt meg kell tartani, és ami még nincs, azt be kell vezetni – ezt mondta az egyik idősebb paptestvérem, amikor plébánossá váltam. Szeretném ebben az évben is továbbvinni a Szent Erzsébet Ház programjait. Minél több hangversenyt akarunk megtartani a templomban. Pozitív elbírálásban részesült egy hangverseny szervezésére benyújtott pályázatunk, az elnyert összeg lehetőséget biztosít arra, hogy három vagy négy hangversenyt rendezzünk a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően. Úgy tűnik, hogy Topolyán van erre igény, hiszen több mint kétszáz ember eljött a hangversenyekre. A terveink között szerepel a templom állandó nyitvatartásának megszervezése, hogy minél több alkalmat kínáljunk az érdeklődőknek, valamint azok számára, akik szeretnének betérni, vagy csak egy imádságot elmondani. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mindenféle biztonsági intézkedésnek eleget kell tennünk. A főkántor úr vezetésével szeretnénk újraindítani a Via Mariae ifjúsági kórust, s úgy tűnik, hogy vannak gyerekek, akik szívesen jönnének énekelni, ezt is erősíteni kívánjuk a liturgikus szolgálaton belül.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Nacsa Lőrinc államtitkár látogatása a Sarlós Boldogasszony-templomban (Pannon RTV)