Negyvenhét kilométernyi szennyvízcsatornát fektetnek le Törökbecsén, emellett Törökbecse és Beodra szennyvíztisztítót is kap a Tiszta Szerbia elnevezésű projekt keretében. A kiépítési munkálatokat tavaly február végén kezdték meg, és várhatóan néhány hónapon belül üzembe helyezik az új hálózatot. Jelenleg a település mindössze negyven százalékának van szennyvízelvezetője, ami több helyinek is gondot okoz, különösen a Tiszával és a Duna–Tisza–Duna-csatornával övezett Susány negyedben élőknek.
– A szerbiai Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium mintegy 25 millió dináros támogatásának köszönhetően bővül Törökbecse városának szennyvízhálózata. A projekt két szennyvíztisztító kiépítését is felöleli a község területén, ezzel pedig megoldjuk a szennyvíztisztítást Törökbecsén és Beodrán. Eddig körülbelül 42-43 kilométernyi szennyvízcsatornát fektettek le. Ami a szennyvízelvezető rendszert illeti, mintegy 43 kilométer hosszan vákuumos technológiát alkalmaznak, négy kilométeren pedig gravitációs szennyvízelvezetést hoznak létre. A már meglévő szennyvízhálózat is az utóbbihoz tartozik. A vákuumos szennyvízelvezető rendszert mindaddig nem helyezik üzembe, amíg nem készül el a vákuumközpont. Ezt a vákuumközpontot a tervek szerint három-négy hónapon belül kiépítik, a munkálatokat várhatóan március közepén kezdik meg – fogalmazott Saša Maksimović, Törökbecse község polgármestere.
A projektnek köszönhetően az egész község területének mintegy kétharmadát lefedik szennyvízhálózattal.
– A polgároknak tudniuk kell, hogy a rácsatlakozási díj a szennyvízhálózatra mintegy ötven százalékkal olcsóbb lesz. Jelenleg ez az összeg 100 ezer dinár körül mozog, az önkormányzat viszont azt szeretné, ha a jövőben 40 ezer dinár lenne. Emellett fontos megemlíteni, hogy az Ivo Lola Ribar utcát azért ásták fel, mert cserélik a csöveket. A régi, már meglévő csöveket mintegy harminc évvel ezelőtt helyezték le, és a kapacitásuk nem elegendő. A munkálatok befejeztével Törökbecse városa tisztább és szebb lesz – mondta a polgármester.
A közeljövőben Törökbecse egész területét lefedi majd a szennyvízcsatorna-hálózat, ennek köszönhetően mintegy fél évszázados probléma oldódik meg.
Nyitókép: Az Ivo Lola Ribar utcában a régi csöveket cserélik (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)