A kő és a víz mélységeiben

Brezsán Gyulának, az újvidéki fotózás nagymesterének, a Magyar Szó első fotóriporterének fotókiállítása szerdán este nyílt meg a Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumában. A fotók a múlt évszázad derekán készültek a Péterváradi várban és környékén. A fényképész gyakran olyan jeleneteket is megörökített, amelyek kordokumentumként ritkaságszámba menő értéket képviselnek.

– Amikor a Magyar Szóhoz kerültem, első emlékem talán Brezsán Gyulához kötődik. Egy vékony, antik aranykeretbe foglalt portré, amelyet Danis Éva laboráns abban a helyiségben tartott, ahol a fényképeket hívtuk elő. Nem sokkal később felfedeztem a számozott, fiókokban sorakozó kartontasakokat, Brezsán gyöngybetűs kézírásával. A titokzatos tasakokat porréteg borította, megkérdeztem, és megtudtam, hogy ki volt az az ember, aki otthagyta szabómesterségét azért, hogy a fénnyel való írásnak szentelhesse magát. Idővel rájöttem arra, hogy ezek a filmek felbecsülhetetlen értékű kincsek, amelyek visszarepítenek bennünket egy olyan korba, amelyre nem emlékszünk, vagy már elfelejtettük – emlékezett megnyitóbeszédében Dávid Csilla, lapunk fotóriportere.

– Amikor Brezsán Gyula elhunyt, 8 éves voltam. 25 évesen kezdtem el dolgozni a Magyar Szó napilapnál, 50. születésnapom alkalmából, tisztelegve fotóriportereink emlékének, egy fekete-fehér fotónaptár-sorozatot hoztam létre A fény tanúi elnevezéssel. Ezek közül az egyik a rövid életrajz mellett 13 pompás fotót tár fel Brezsán Gyulától, kiragadva őket a feledés sötétségéből. Az idén, amikor itt, a múzeumban a nagyközönség elé tárul lenyűgöző életművének egy kis szelete, a fotónaptár engem mutat be szerzőként. Lehet, hogy ezt a sors véletlenül rendelte el így. A kiállítás megnyitójára készülve egy megható üzenetet kaptam egy barátnőmtől: Emlékszem Gyula bácsira, 1955. május 30-án készítette rólam az első fotót az életemben. Szerettem őt – mondta. Kiderült, hogy ennek a barátnőmnek Gordos Tibor az édesapja, aki a Magyar Szó szerkesztőségében dolgozott, és Brezsán Gyula kollégáját kérte meg arra, hogy örökítse meg újszülött lányát. E kiállítás és az emberekben élő emlékek azt bizonyítják, hogy Brezsán Gyula még él, hiszen emlékeznek rá. Képek városainkról a múltból, a sok munkással, teljes gőzzel dolgozó, ma már nem létező gyárakról, partizán egyenruhás fiatalokról, pionírkendőt viselő gyerekekről, az 1963-as szkopjei földrengésről, a belgrádi el nem kötelezett csúcstalálkozóról és még sok minden másról. Filmfelvételei tökéletesek és egyszerűek. Az a nyom, amelyet Brezsán Gyula alig húsz év fényképésztevékenysége alatt hátrahagyott, fontos dokumentum, páratlan lírai szerzőről tanúskodik – hallottuk kolléganőnktől.

A fotókiállítás ötlete Darjus Samii, a Vajdasági Múzeum vezető kurátorától származik, aki felismerte e páratlan értékű dokumentumok fontosságát, és előhozta őket a feledés homályából, a poros tokokban kallódó filmek rejtett titkait.
– Szeretném azt hinni, hogy ez a kiállítás üzenet számunkra a múltból, Brezsán Gyula üzenete: Ne dobjuk el, ne feledjük el a régi filmeket, poroljuk le, őrizzük és védjük meg őket. Magunknak és a jövő nemzedékeinek is – véli Dávid Csilla. Brezsán Gyula (1909–1970) 1953-tól haláláig a Magyar Szó fotóriportere volt, a csütörtökön megnyílt gyűjtemény a Betekintés a kő és a víz mélységébe címet viseli.

Dejan Bolorin társszerző méltatásában rámutatott arra, hogy a Péterváradi vár mindig is kereskedők, népek és kultúrák kereszteződési pontja volt, ennél fogva történelmi és civilizációs értéke felbecsülhetetlen, Brezsán Gyula fotói ennek az értékcsokornak momentumait rögzítették filmre. Felszólalásában Marcus Aureliust idézte: „Aki a jelent látja, az mindent látott, ami csak valaha volt vagy valaha lesz”

– Nem csoda, hogy egy annyira jelentős, történelmi pont, mint amilyen Pétervárad, az idők során számos művészt és alkotót megihletett. Ez manapság is így van, függetlenül a művészi kifejezés módszerétől – emlékeztetett a szerző, aki szerint a Brezsán fotóin látható emberek arcai, pontosabban azok lezsersége egyértelműen rámutat arra, hogy akkor, a múlt évszázad ötvenes éveiben bizony sokkal könnyedebben, kevesebb gond nélkül éltek elődeink, mint manapság. – Ezeket az időket mi nem élhettük át, de a fotók alapján emlékezhetünk rájuk – mondta Dejan Bolorin.

A kiállítás három témakört ölel fel, az első részben a Péterváradi vár területét és épületrészeit mutatja be, ez mindig is a fotósok közkedvelt témája volt. A második rész a kulturális életről szól, festőkről, szobrászokról, a 61. Alkotóműhelyről, sőt még egy Verne Gyula regénye alapján készült filmforgatást is fölelevenít.

A harmadik rész egy eddig teljesen ismeretlen, exkluzív archívumanyagot tár a nagyközönség elé, ezek a fotók mostanáig a Magyar Szó fotóosztályának fiókjaiban porosodtak. Várták, hogy valaki felfedje őket, az első várexpedíciók munkájáról tárnak elénk fotónaplót. Brezsán Gyula a csapat egyetlen fotósaként fényképezte a felfedezők munkáját a Péterváradi vár folyosóiban, föld alatti galériáiban.

A fotókiállítás tehát a Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumában, a Duna utca 37. alatt tekinthető meg, a látogatókat 10 és 18 óra között várják, január derekáig.