2024. december 22., vasárnap

Új ruhában az újvidéki vasútállomás

Maja Gojković tartományi kormányfő pénteken Goran Vesić infrastrukturális fejlesztésekkel megbízott miniszter és Milan Đurić polgármester társaságában ellátogatott az újvidéki vasútállomásra, ahol befejeződtek a felújítási munkálatok, és most már minden készen áll arra, hogy teljes kapacitással fogadja az utazókat. Az állomás valójában egy pillanatban sem volt bezárva, a vonatközlekedést mindig innen bonyolították le, a felújítás miatt egyes részei váltak csak időről időre megközelíthetetlenné.

– Nagyon örülünk az állomás új, modern kinézetének, de annak is, hogy egyúttal sikerült megőrizni az építmény eredetiségét. Az újvidéki Műemlékvédő Intézet szakemberei követték a munkálatokat, odafigyeltek arra, hogy a hagyományos vonalak megmaradjanak. Köszönettel tartozunk az infrastrukturális fejlesztésekkel megbízott minisztériumnak a projekt megvalósításáért, biztosak vagyunk abban, hogy az utasok elégedettek lesznek – mondta többek között Đurić polgármester helyszíni nyilatkozatában. Emlékeztetett arra, hogy az államvezetéssel együttműködve több nagyberuházás is folyamatban van, illetve már megvalósult Újvidék területén, ilyen például a Fruška gora-i folyosó vagy az Európa sugárút folytatását képező új híd. A Futaki park rekonstrukciója és az Újvidék–Piros–Irmovo-kerékpárút kiépítése is ezek közé sorolható.

 

Vesić miniszter bejelentette, hogy augusztus végéig befejezik a többi, az Újvidék–Szabadka-vasútvonal mentés lévő vasútállomások rekonstrukcióját is. A vasútvonal viszont már július végére teljességben elkészül, és október derekán már száguldhat – eleinte csak próbajáratban – a gyorsvonat a székváros és Szabadka között. A rendes, menetrendszerű vonatközlekedés november végére várható. A szerelvény 40 perc alatt ér majd oda Szabadkára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás