– Szerintem elég lenne négy napot dolgozni egy héten. Azt hiszem, Izlandon próbálták ki ezt. A szakik kimutatták, hogy a vállalatok termelékenysége is javult, ugyanakkor a melósok is sokkal elégedettebbek voltak – magyarázta az egyik kollégám, miközben a konyhaasztalnál pénteken délután, fél órával a munkanap vége előtt a sörébe kortyolt.
Péntekenként ugyanis a férfiak körbeülik a nagy ebédlőasztalt és „politizálnak" meg „filozofálnak".
– Hallod, nekem az is elég lenne, ha csak hat órát kéne dolgozni minden munkanap. Maradhat az a hétfő–péntek elosztás, csak ne kelljen nyolc órát itt pressedni. Magamon és másokon is észrevettem, hogy legfeljebb öt órát vagyunk képesek aktívan koncentrálni, utána már csak bámulunk a feladatokra és egymásra is, mint borjú az új kapura – magyarázta a másik.
– Nem tudom, én megszoktam a nyolc órát. Nem aggat. Van idő kiadósabb szünetekre is. Nem szeretem, ha mindent lóhalálában kell csinálni – vágta be a harmadik.
– Na, attól, hogy csökken a munkaidő, te még lehetsz ugyanolyan haszontalan mint eddig – érkezik azonnal a megjegyzés.
– De csakugyan, viccet félretéve – magyarázta az „első" kolléga, aki felvetette a témát – most gondoljatok bele. Mi lenne a jobb? Heti négy nap nyolc órát dolgozni, vagy heti ötöt, hat órában? Bárhogy is nézitek, több időtök jutna mindenre. Nincs igazam?
– Igazad van, teljesen. De tudod mit? Ha már olyan dolgokat vitatunk meg, amelyek Szerbiában sohasem fognak bekövetkezni, akkor miért állunk meg itt? Miért ne dolgoznánk heti négy napot hat órában? Vagy heti hármat? Tudjátok mit? Az lenne a legjobb, ha hétfőn-szerdán-pénteken betévednénk, két-három órát olvasgatnánk az e-maileket, amelyeket a főnökök küldenek, aztán meg szépen hazamegyünk – mondja az egyik.
– Ugyan, akkor már jobb lenne csak heti egyszer otthonról bejelentkezni a közös programba, hogy itt vagyunk mindannyian, nem? Aztán meg mindenki megy amerre lát. Na, az lenne a legjobb. Igazam van? – Bólogat már előre a kolléga, aki a hatórás munkaidőt először említette.
– Meg ha már itt tartunk, nem is volna szabad mindenkinek kimennie szavazni! – szólta el magát az egyik, eddig szótlanul ülő fickó.
– Na, előbb lesz az országban háromórás munkaidő, mint az, amiről te álmodozol – nézett csendben maga elé a mellette ülő kolléga, aki szintén most szólalt meg először.
