2024. december 22., vasárnap

Az energiahatékonyság helyi jellemzői

Zentán a városházán bemutatták a községben megvalósítható energetikai fejlesztéseket taglaló hatástanulmányt

Tartományunkban Topolya mellett Zentán is a megújuló energiaforrások feltárásával szeretnék előremozdítani az energiahatékonyság egyre égetőbb kérdését. Zenta önkormányzata a magyarországi Nyugat-balkáni Zöld Központnál pályázott a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökséggel együtt egy hatástanulmány elkészítésére. Ennek eredményeit ismertették kedden délelőtt Zentán a városházán megtartott konferencián.

A 170 ezer eurós összértékű projektum kapcsán Sztantity Szebasztián, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a tanulmány elkészítésének célja azon energetikai fejlesztési pontok meghatározása, amelyek kivitelezésére a későbbiekben érdemes lesz pénzt fordítani.

– Ezt a témakört kiemelten kell kezelni, ugyanis szemtanúi vagyunk annak, hogy az elmúlt egy-két év politikai kihívásai, a régióban uralkodó viszonyok, illetve az orosz–ukrán konfliktus milyen hatással van az energiahordozók árának alakulására, és fontos, hogy ezek ne lehetetlenítsék el a különböző közszolgáltatások működését – emelte ki a községi tanács tagja, és hangsúlyozta, hogy ezért kellett ezeket a fejlesztési lehetőségeket beazonosítani, és ezért is kell majd őket megvalósítani.

Balassa Endre, a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség szakembere a hatástanulmány kapcsán elmondta, annak ellenére, hogy sokat beszélünk az energiahatékonyságról, kevés olyan megalapozott tanulmány van, amely egy adott térségben feltárja, milyen racionális és kifizetődő lehetőségek vannak, illetve amely kimondja azt is, melyek azok az utak ezen a téren, amelyek járhatatlanok, egyszerűen azért, mert a vizsgált régiónak nincsenek meg a lehetőségei rá.

– Szegmensenként körbejártuk azokat a manapság divatos, a köztudatban lévő fogalmakat, mint amilyenek a geotermális lehetőségek, a hőpumpákkal való fűtés, a termálvíz, a napenergia felhasználása, illetve az ehhez hasonló megújuló energiaforrások – magyarázta a szakember, aki elmondta, hogy következő lépésként a zentai önkormányzat a közvállalataival együtt e tanulmány birtokában el tudja dönteni, hogy bizonyos időn belül a távfűtést elmozdítja-e jelenlegi helyzetéből, vagy nem. Mely érvek azok, amelyek az elmozdítása mellett szólnak, és melyek ellene.

– Mindezt most papírra vetettük, és lehet mérlegelni. A politikum ezek után egyeztethet a szakembereivel, a közvállalataival, és mindezen témák kapcsán elkezdődhet egy párbeszéd, ami fontos hozadéka az elkészült tanulmánynak – hangsúlyozta a Pannonreg menedzsere.

Az Energiahatékonysági és megújuló energetikai fejlesztési lehetőségek Zenta községben címet viselő projektum keretében elkészített hatástanulmány bemutatja a község jelenlegi energetikai szolgáltatásainak előnyeit és hátrányait, valamint azon megújuló energiaforrásokat is, amelyek a község területén adottak, de nincsenek kellőképpen kihasználva. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Horváth Zsolt