Zenta község önkormányzata az idegenforgalmi szervezettel közösen és a Zenta Kedvelőinek Egyesületével együttműködve műjégpályát állít fel a város főterén. A pálya december 15-től január 15-ig üzemel. A városháza előtti utcát már december 13-án lezárják a forgalom előtt, mivel elkezdődnek a korcsolyapályával kapcsolatos előmunkálatok, és egészen január 19-ig, a szerkezet elbontásáig zárva marad az utca.
A korcsolyázni vágyók a tavalyi évhez hasonlóan idén is ingyenesen használhatják a pályát, és a korcsolyák bérlése is díjmentes lesz. A pálya keddtől péntekig 10–12 óráig, valamint 16-tól 20 óráig várja a látogatókat. Szombaton és vasárnap szintén 10 és 12 óra között üzemel a műjégpálya, este pedig egy órával tovább tart nyitva, vagyis 16 órától 21 óráig lehet korcsolyázni.
Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, hogy tavaly több mint négyezer látogatója volt a korcsolyapályának, és ez azt bizonyítja, hogy elnyerte a zentaiak és a környékbeliek tetszését.
– A tavalyi év tapasztalataira alapozva határoztuk meg idén a műjégpálya munkaidejét és azt is, hogy hány hétig üzemeljen. A helyszínen ismét díjmentesen lehet bérelni speciális korcsolyákat, amelyeket folyamatosan éleznek majd a munkatársak. Összesen 50 darab korcsolyánk van különböző méretekben, de lehet hozni sajátot is, csak arra kell odafigyelni, hogy éles és rozsdamentes legyen, és ezt ellenőrizni is fogják az ott dolgozók. A megnyitóra december 15-én, vasárnap 16 órakor kerül sor, ezt követően 17 órakor gyújtják meg a város ádventi koszorúján a harmadik gyertyát. Szombatonként zenés programmal kedveskedünk a látogatóknak, minden hétre jut valami. Az ünnepnapokon más időbeosztásban tart nyitva a pálya, de erről idejében értesítjük a lakosságot. Korcsolyasuli idén is lesz néhány alkalommal, ezzel kapcsolatban hamarosan bővebb információval szolgálunk – fogalmazott az igazgató.
Nyitókép: A zentai műjégpálya A pálya december 15-től január 15-ig üzemel (Fotó: Gergely Árpád archív felvétele)