2025. március 6., csütörtök

Óvják a régi mesterségeket

A Rozetta Kézműves Társaság összefogja a környékbeli kézműveseket

A zentai Rozetta Kézműves Társaság a napokban tartotta meg évi közgyűlését, amelyen számos fontos ügyet vitattak meg. Nagy Abonyi Ágnes, a társaság elnöke elmondta, hogy a közgyűlésen megújították a névsort és a tagfelvételi lapokat.

– Kibővítettük a tagfelvételi lapokat, mivel nagyon sok olyan kézművesünk van, aki nem a népi iparművészetben tevékenykedik, hanem kreatív módon igyekszik népszerűsíteni a kézművességet. Egyre több esetben kérnek vállalkozásigazolást azoktól a kézművesektől, akik sajttal, mézeskaláccsal vagy üdítővel mennek egy-egy kiállításra. Most már abba az irányba tartunk, hogy megszűnik az adómentesség a kézművességben. A minisztérium nyitott a régi mesterségek irányába, dolgozhatnak például az átalányadózási rendszerben, de mindenképp be kell jegyezniük a vállalkozásukat. A Rozetta Kézműves Társaság nonprofit szervezetként működik továbbra is, és az a célunk, hogy összefogjuk a környékbeli kézműveseket. Több szakágat felölelünk, és a közgyűlésen azt próbáltuk meghatározni, hogy idén milyen irányba haladjunk. Szót ejtettünk a tagsági díjakról, megvitattuk a 2025-ös munkatervet és elfogadtuk a 2024-es évi beszámolót, valamint elvégeztük a kötelező leltárt is. A Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően tavaly vásároltunk egy kézi korongot, egy agyagnyújtót, az égetőkemencébe lapokat és tartóelemeket, és ezeket is leltárba vettük. Beszámoltunk a programjainkról és a rendezvényeinkről, illetve kitértünk a más civil szervezetekkel való együttműködésre is – mondta Nagy Abonyi Ágnes.

A Rozetta Kézműves Társaság elnöke reményét fejezte ki, hogy a támogatóik továbbra is mellettük állnak, és segítik a munkájukat.

– Mindenképp részt veszünk a pályázati kiírásokon, sőt többet már be is nyújtottunk. A tartomány irányába három pályázatot adtunk be, emellett Zenta községtől is kértünk támogatást az alapműködésünkre. A Bethlen Gábor Alap tavaly két kiíráson keresztül is támogatott bennünket, és reméljük, hogy ez továbbra is így lesz. A tagságunk egyetértett az elnökségünk által javasolt iránnyal és célkitűzésekkel. Részben az elnökség is megújult, mivel Sólya Bálintot Pap Katalin váltotta a titkári poszton, viszont mindenki más maradt a beosztásában. Az elnöki pozíciót továbbra is én töltöm be, az alelnök pedig Rácz Szabó Tibor. A rendezvényeink közül a többnapos fafaragó, valamint a jurtafelújító tábort érdemes kiemelni, amelyet már nagyon várunk – mondta Nagy Abonyi Ágnes. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel