Ilyentájt, virágvasárnap előtt, amama minden évben újramesséli a zösszes ismerősnek azt a híres esetet, amikor én kisovisként egy csokor barkával megindultam a templomba, ám elbámészkodtam, vagy a csuda tudja, mi történt, elég az hozzá, hogy már a házunk előtt elgázolt egy biciklis. Zerencsére nem esett bántódásom, leszámítva azt, hogy az új kabátom csupa sár lett, a barkaágak pedig szétszóródtak az úton.
– A kapu bejáratából figyeltem, zörnyen megijedtem, ám a Pisti meg se mukkant – emlékeze vissza a muter. – Leporolta a nadrágját, kicserélte a kabátját, összeszedte a szerteszét heverő barkákat és elment a misére.
– Velem is megesett már valami hasonló – merenge atata. – Elemibe jártam. Számtanversenyre készültem éppen, és matekcsoportra iparkodtam a suliba. Irtó tekertem a póni bicajomat, amikor az egyik kanyarban nekem jött egy fítyó! Úgy rémlik, a levegőben ugrottam le a kerékpárról. Néhány horzsolást leszámítva nem esett bajom, legalábbis gondolom, viszont a drótszamaram darabokra hullott. Összeszedtem az alkatrészeket, és szakadt nadrágban mentem a ziskolába, ahol olyan jól ment az emelt szintű feladatok megoldása, hogy az egyik pillanatban rám szólt a tanárnő: „Lassabban magyarázzál, Tegyuszi, nem kaptunk mindannyian agyrázkódást!”
– Mindig is sejtettem, Tegyula, hogy a rendmániád és a túlzott precizitásra valló hajlamod mögött valami titok rejlik – szúrkálóda az öreglány.
– Nahát, zomzéd, mik ki nem derülnek?! – álmélkoda az éppen betoppanó Zacsek. – Maga is olyan rejtélyes, mint a hazai politikai élet. Egyre többen rebesgetik, hogy már az idén rendkívüli parlamenti választásokra kerülhet sor.
– Hallja – legyinte a fater –, engem uopste nem lepne meg, hiszen addig sem kell semmit érdemben tenni. A kampány meg már el is kezdődött! Igaz, formálisan nem úgy hívják, de a lényegen ez mit sem változtat: a zállamfő járja az országot, hol itt, hol ott tartanak tömeges nagygyűléseket, az ellenzék egy része tüntetéseket szervez.
– No de vajon az állam melyik gondját oldja meg egy újabb voksolás?! – veté föl a költői kérdést amama. – Legfeljebb időhúzásnak lehet jó az egész bohózat.
– Maguk nem tartanak lehetségesnek egy esetleges kormányváltást? – incselkede a Zacsek.
– Attól tartok, zomzéd, hogy a zellenzéki tömörülések, külön-külön vagy együtt, tökmindegy, a mostani hozzáállásukkal még egy falusi baktert sem tudnának leváltani – fintoroga az öreg.
– Mond valamit – bólogata a Zacsek –, pláne, hogy állítólag vissza akarják hozni az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
– Hogyan?! – értetlenkede a muter. – Nemrég vezették be a háromszázalékosat, hogy a hatalmiak ne egyedül ücsörögjenek a parlamentben, mert az olyan ciki!
– Az egyik haladó politikus nemrég kifejtette – magyarázá atata –, hogy a három százaléknak köszönhetően a polgárok legalább most megbizonyosodhattak arról, hogy egyesek mekkora dilettánsok, és uopste nem a parlamentben a helyük.
– Úgy látszik, ezeknek sose jó! – hüledeze az öreglány. – Ha nincs ellenzék a szkupstinában, akkor az a baj, ha pedig van, akkor meg az a baj. Vajon mit szeretnének?!
– Hát, hogy nem érted, Tematild?! Olyan ellenzéket, amely a parlamenti padban zép csendben ül a fenekén, sohasem követelőzik, s főképp nem akadékoskodik – világíta rá a lényegre a fater.
– Pedig a Kozovó mellett lenne még mibe belekötni – csóválá a fejét a Zacsek. – Nyakra-főre drágul minden! És a bejelentések szerint az elkövetkező időszakban sem sok jóra számíthatunk. A nyavalyás paprika már kétszer annyiba kerül, mint az akciós csevap, amelyért az egyik belegrádi bevásárlóközpontban a kuncsaftok a napokban ölre mentek!
– Hallottam a csevapcsatáról – zörnyülköde amama. – Ám ez nem minden, akkora paprikajancsik vagyunk, hogy a vöröshagyma többe kerül mint a banán! Holott a banán sem olcsó!
– Zerencsére vöröshagymából nem kell olyan sok – konstatálá a Zacsek.
– Már akinek! – kukacoskoda az öreg. – Az, aki müzlit reggelizik banánnal, nem sok hagymát fogyaszt, de annak, aki kolbászt-szalonnát kosztol, a vöröshagyma bizony elengedhetetlen csemege!
– Nem ártana azért kicsit visszafogni annak a sok finomságnak a majszolását, zomzéd – javasolá a Zacsek. – Elsősorban a zegészség, no meg hát a pénztárca miatt is, a zakik azzal fenyegetőznek, hogy a hús is tíz százalékkal megdrágul húsvétig.
– Az a lényeg, hogy a tojás nem fog naaaaagyon! – csúfolóda a muter. – A tojásárusok megnyugtattak bennünket: legfeljebb pár dinárral megy fel a tojás ára, de nem lesz ötven dinár darabja, ahogyan egyesek riogattak! Ettől aztán irtó megnyugodtam!
– No de nem csak mi küzdünk az árakkal, az infláció még a rátarti németeknél is beadta a dugót! – újságolá atata. – A hét elején a szakszervezetek figyelmeztető sztrájkot tartottak. Az ország nagy részén leállt a közlekedés. A dolgozók fizetésemelést követelnek.
– Hova jut a világ, ha már a tehetős németeknél is tiltakozni kényszerülnek a munkások?! – nyugtalankoda a Zacsek.
– Ezek szerint a német kánaán sem a régi már – állapítá meg az öreglány. – Ki tudja, lehet, hogy majd zép lassan hazaszállingóznak a gastarbeiterek a honi aranykorba!
– Ha nem sokallják majd az autópálya-díj árát, amely szombattól megugrik – így a Zacsek.
– Ugyan minek jönnének haza?! Szavazni?! – morfondíroza a fater. – Pláne most, amikor a berlini uszodákban engedélyezték a nőknek a toplesst, vagyis nem kötelező nekik többé bikinifelsőt viselniük, és immáron diszkrimináció nélkül mindenki zabadon fürdőzhet félmeztelenül.
Amiről a Zacseknak egy vicc jutott az eszébe, amit búcsúzóul el is mondott.
Az urizálásra vágyó újgazdag csávó úgy dönt, hogy a gipszoroszlánokkal díszített palotája körüli kertben készíttet három úszómedencét: egyben meleg víz lesz, egyet hideg vízzel tölt fel, egy pedig üresen marad. El is mondja a tervét a komájának, aki értetlenül áll előtte.
– Az első kettőt értem, de nem világos, mi szükséged van egy üres uszodára?!
– Az az asszonynak készül, hogy ő is élvezhesse a strandolást, mivel nem tud úszni.
– Ha befejezted a fantáziálást, Tegyula – jegyzé meg megvetően amama, miután egyedül maradtunk –, jobban teszed, ha mihamarabb a kobakodba vésed, hogy május elsejétől megdrágul a villanyáram és a gáz!
– Meg kell hagyni, tökéletes időzítés, Tematild! – sóhajta az öreg. – Fű alatt, amikor a munkássereg zöme a zabadban rostélyozik és sörözik.
– Meg írja a zújság, hogy érkeznek a bírságok a vezetés közbeni telefonálások miatt – ismerteté a muter. – Remélem, téged nem fotózott le valamelyik kamera mobillal a kezedben a volán mögött.
– Tudtommal nem – töprenge atata. – Úgy tűnik, lesz pénz a zállamkasszában rogyásig!
– Engem inkább az érdekel, hogy a mi kasszánk hogy áll, Tegyula! – mondá az öreglány.
– Egyre jobban, Tematild – mosolyoga sejtelmesen a fater. – El kell árulnom egy titkot. Évek óta spórolok egy nagy dologra, és azt hiszem, az idén megvalósíthatjuk. Szóval van egy kis dugi pénzem, és azt szeretném, ha azt egy álomnyaralásra költenénk az Azúr-parton, a Kanári-szigeteken vagy a Bahamákon.
– Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni – hebege megilletődötten amama, mielőtt azonban még totál elolvadt volna, az öreg hirtelen visszarántotta őt a valóságba, felrikkantva: Áprililili!
Pistike, a drágulási hullám elől álomnyaralásba menekülő drága okostojás
