A jazzimprovizációk szabadsága

A Nišville Jazzfesztiválról szóló egyik tudósításomban 2013-ban a következőképpen fogalmaztam: „Számomra az est fénypontja Duško Gojković trombitaművész és zeneszerző, az egyik legismertebb balkáni jazz-zenész és a Belgrade Summit Octet zenekar koncertje volt. Minden percét és hangját mély átéléssel élveztem. A Brooklyn blues, a Miles Davisnek ajánlott szerzemény, vagy a remek hangszerelésben előadott Summertime mind-mind kivételes zenei élményt nyújtottak. Tökéletes!”

A szóban forgó niši koncert volt az egyetlen, amelyiken élőben láthattam és hallgathattam az április ötödikén, 92. életévében elhunyt legendás zeneművészt. Igaz, a volt Jugoszlávia és Szerbia talán legnagyobb jazz-zenésze különböző felállásban több ízben is fellépett a dél-szerbiai városban közel három évtizede megrendezendő fesztiválon, és jómagam is több esztendőben megfordultam a rendezvényen, de máskor valahogy mindig elkerültük egymást. Tíz évvel ezelőtt szerencsére nem!

Emlékszem már a nyitónapon zsúfolásig megtelt zenerajongókkal a két nagyszínpad előtti nézőtér, a következő három fesztiválnapon pedig még többen sereglettek össze – mosolyogva, ujjongva, tapsikolva, vagy éppen elmélyülten hallgatva a legkülönfélébb stílusban játszó előadókat. Fellépése alatt Duško Gojković meg is jegyezte: ezek után merészelje még valaki azt állítani, hogy az emberek nem hallgatnak zenét… Zene alatt természetesen az igényes zenére gondolt.

A neves zeneművész és a fesztivál kapcsolata korántsem merült ki ennyiben. A Nišville 2008-ban életműdíjjal tüntette ki Gojkovićot, aki viszonzásul Nishville Jubilation címmel egy jazz kvintettre írt szerzeményt szentelt a rendezvénynek. A dalt be bop kvintettjével egyúttal el is játszotta. A premier-előadás után a szerzemény az évek során fesztiválhimnusszá nőtte ki magát, amelyet a Nišville Alapítvány nemzetközi projektumai keretében fiatal zenészek rendszeresen játszanak a fesztiválon.

Az együttműködésnek itt még nincs vége. A másik nagy balkáni jazzmuzsikus, a néhai Mihailo Miša Blam elképzelései alapján öt évvel ezelőtt a niši várban, a valamikori törökfürdő felújított épületében, megnyílt Európa első jazzmúzeuma. A kulturális intézmény létrejöttéhez és kialakításához Duško Gojković is hozzájárult. A múzeumnak ajándékozta doktori egyenruháját, amelyet a Szkopjéi Egyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából Észak-Macedónia elnökétől kapott.

A bejelentések szerint a Nišville Jazzfesztivál az idei fesztiválnapokat a hónap elején Münchenben elhunyt jazz-zenésznek szenteli. Ahogyan e szomorú alkalomból Ivan Blagojević fesztiváligazgató fogalmazott: „Duškót sajnos korántsem tisztelték annyira Szerbiában, mint külföldön.” Példaként említette, hogy Japánban saját fun clubbal vagyis rajongótáborral rendelkezik, az egyik legelitebb ottani jazz-klub falain pedig kiállították Gojković mintegy százötven nagylemezének a borítóját.

Amellett, hogy világviszonylatban rendkívüli jazz-trombitásnak számított, Duško Gojkovićot az egyik leginvenciózusabb jazz-zeneszerzőnek és -hangszerelőnek tartották, akinek több szerzeménye is jazz-standard státust szerzett magának. Ő az egyetlen szerb jazz-zenész, akinek a neve valamennyi mérvadó jazz-enciklopédiában szerepel. Ezenfelül a jazz és a balkáni folklór elemei vegyítésének pionírjaként tartják számon.

Duško Gojković 1931-ben született. A belgrádi Zenei Akadémián 1953-ban szerzett oklevelet, közben számos kisebb-nagyobb jazz-zenekarban játszott. Már 18 évesen a Belgrádi Rádió Big Bandjének a tagja volt. Tanulmányait követően Nyugat-Németországban folytatta karrierjét. 1958-ban járt először az Egyesült Államokban. Az Európai Ifjúsági Zenekar tagjaként részt vett a Newport Jazz Festivalon, ahol játékával felhívta magára a figyelmet. 1961-ben ösztöndíjat kínáltak neki a jazzképzést nyújtó neves Berklee felsőoktatási intézményben Bostonban, amit készségesen elfogadott.

Miután elvégezte tanulmányait a Berkleen, évekig egy kanadai jazzegyüttesben játszott. 1966-ban visszatért Európába, saját sextettet alapított, amellyel Swinging Macedonia címmel elkészítette első saját nagylemezét, amelynek anyagát, a balkáni zene által megihletve, egyedül szerezte. Az albumot a balkáni jazz alapkövének tartják. 1968-ban Münchenben telepedett le. Az elkövetkező évtizedek során számos együttesben és felállásban tevékenykedett. Többek között a Szerbiai Rádió és Televízió Big Bandjének vezető karmestere és szólistája volt, számos hangszerelést készített a nagyzenekarnak.

Duško Gojković diszkográfiája több mint 200 albumot tartalmaz, amelyek közül a neve alatt, saját szerzeményeivel megjelentettek száma is meghaladja a harmincat. Lemezei közül kiemelendő a számos rangos nemzetközi elismerést bezsebelő Soul Connection (1994), aztán a Balkan Connection (1996), az In My Dreams (2001), a Samba Do Mar (2003), a Samba Tzigane (2006), a Latin Haze (2014) stb. Hosszú pályafutása alatt számos jeles zenésszel játszott, amilyenek többek között Miles Davis, Dizzy Gillespie, Stan Getz, Sonny Rollins, Chet Baker, Gerry Mulligan, Woody Herman stb.

A jazz minidig és mindenhol a szabadság és a szabadságvágy megnyilvánulása. Kizárólag a maga által felállított szabályoknak hajlandó eleget tenni. Hagyományait tiszteletben tartva minden pillanatban kész a megújulásra. Folyamatosan kisiklik az őt kordába kényszeríteni törekvők ellenőrzése alól. Improvizál. Ezért sokszor gyanús és zavaros lehet mindazok számára, akik feltétlenül ragaszkodnak önnön korlátaikhoz. Visszaemlékezve fiatalságára, és az akkori kommunista hatalomra, önéletrajzi kötetében Duško Gojković a következőt jegyezte le: „Trombitaimprovizációimat egyetlen komisszár sem tudta kontrollálni. A jazz maga a szabadság.”