Most már mindig így lesz, zsörtölődtek a héten a zősök, tartanunk kell majd a nyártól?! Egymás szavába vágva regélték, valamikor bezzeg alig várták, hogy elérkezzen a legmelegebb évszak, mert akkor nem kellett fűteni, lehetett fagyizni meg dinnyézni, és menni nyaralni. Most meg az egyik nap úgy pihegünk a hőségtől, mint a kiscsibék a kartondobozban a villanykörte alatt, a másik nap pedig a pusztító erejű ítéletidőtől rettegünk! És a bölcs klimatológusok szerint ez még csak a kezdet!
– A jövőben egyre gyakrabban kell majd számolnunk zuperzivatarokkal, tornádókkal, aszályokkal – csóválá a fejét atata. – Minden nyugodt időszak csupán vihar előtti csend.
– A zörnyű erdőtüzek Európa-szerte pedig már csak hab a tortán! – fűzé hozzá az öreglány. – Remélem, hogy a zomzéd Zacsekék nem egy ilyen túlhevült strandon napoznak.
– A jövőben, ha nyaralni megy az ember – okoskoda a fater –, szerződéskötéskor arra is ügyelnie kell, hogy szükség esetén az érintett strandról létezik-e menekülési útvonal.
– A bolygó klímakrízisben szenved – sóhajta amama. – Bármennyire forró, minden nyár további életünk leghidegebb nyara, mert a következő már biztosan még melegebb lesz.
– Olyan ez, mint az árak – vakará a fejét az öreg. – Ahogyan az egyik kisbolt szellemesen hirdeti: minden akciós! Naná, hiszen a jövő hétre úgyis minden megdrágul!
– Nem is igaz! – ámula a muter. – A közgazdászok szerint csökken az infláció.
– No és az mit jelent, Tematild?! – hörtyene fel atata. – Mi a csudát jelent, ha az infláció tízről öt százalékra csökken?! Azt, hogy az árak nem tíz, hanem csupán öt százalékkal drágulnak, de továbbra is drágulnak. Ez a lényeg! Igazából csak a drágulás mértéke csökken!
– Pedig milyen jól hangzik, Tegyula, hogy csökken az infláció – sajnálkoza az öreglány.
– Az is jól hangzik, hogy irtó felkészült a rendőrségünk meg a hadseregünk – dünnyöge a fater –, mégsem tudnak leszámolni a migránscsempészettel foglalkozó bűnbandákkal!
– Bizony nem csak az orkánoktól kell tartani, hanem a lövöldözésektől is – zörnyülköde amama. – Zabadka közelében a napokban is volt egy véres leszámolás. Tiszta vadnyugat!
– Az a fontos, hogy Mari nénitől begyűjtötték a Feri bácsi után maradt, a padláson porosodó vadászpuskákat – csipkelőde az öreg.
– Biztos nem volt kapacitásuk az embercsempészekkel foglalkozni – vevé a lapot a muter –, mert a kátyús bicikliutakon állítgatták a kerékpárosokat!
– Tartottam ettől a mondattól – gondola bele atata –, de úgy látszik én is megöregedtem, és csak ki kell mondanom: Régen minden sokkal jobb volt!
– A zokos tudósok rájöttek, hogy a múltban az idő is lassabban múlt, mint manapság – ismerteté az öreglány.
– Nem kell túlságosan bölcsnek lenni ahhoz, hogy tisztában legyünk ezzel – heccelőde a fater. – Elég elsétálni a monumentális méretű és kinézetű zabadkai városháza előtt, és szembesülni azzal, hogy 1908 és 1910 között, két év alatt felépült, manapság meg 16 esztendeje tatarozzák a zomzédos színházépületet. Hát, hogy lehetséges ez?! Csakis úgy, hogy az idő mostanság gyorsabban telik!
– Ahogy mondod! – bólogata amama. – Kislánykoromban hétfőtől péntekig az idő vánszorgott. Soha hogy már elérkezzen a víkend! Ám, ha eljött, akkor azt istenigazából ki is élveztem! Ma pedig hétfő reggel elkezdek dolgozni, s mire feleszmélek, már péntek este van, a szombatról és a vasárnapról tudomásom sincs, úgy elröppennek, hogy néha azt érzem, egyáltalán nincs is hétvége.
– Különben a színháznál sokkal inkább érdekel, hogy mikor készül el a zupervasút Zabadkán – panaszkoda az öreg –, mert a jelenlegi közlekedési lehetőségek a városban eléggé megviselnek.
– Bevallom, én mindig piszkosul félek, amikor át kell mennem a rozzant Majsai hídon, ami igazából nem is híd, csak úgy hívják – lamentála a muter.
– Amikor rajta van két csuklós busz meg huszonkét autó – ecsetele atata –, mindig arra gondolok, nehogy pont attól zuttyanjon le, hogy még én is felkerekezek rá a drótszamaramon.
– Nem ártana akkor, Tegyula, ha kicsi jobban odafigyelnél a táplálkozásra – inté az öreglány –, nehogy te legyél az a pluszteher, amitől megsemmisül a sokat emlegetett híd.
– Megpróbáltam, Tematild, de nem jött be – vallá be a fater –, se a zöldségmixek, se a csírák, se a szögletes tányérban tálalt titokzatos csíkok és pöttyök nem elégítették ki az igényeimet.
– Pedig jobban teszed, ha újrapróbálod őket, mert úgy hírlik, hogy az afrikai sertéspestis miatt Zerbia disznók nélkül maradhat! – tájékoztatá amama.
– No de akkor miből készítünk majd finom töpörtőt, kolbászt, hurkát, szalonnát meg svartlit?! – csüggede el az öreg.
– Neked uopste nem kellene annyit fogyasztani ezeket a disznóságokat! – tanácsola a muter.
– Úgy beszélsz, mint egy egészségügyi szakértő! – méltatlankoda atata. – Az egyik finomság káros, a másik veszélyes, a harmadik egészségromboló! Közben senki sem hívja fel a figyelmet arra az ételre, amelyet életünk során a legtöbben legalább egyszer megkóstolunk, nem is sejtve, mennyire megkeserítheti a jövőnket.
– Ugyan melyik étel lenne az, Tegyula? – kíváncsiskoda az öreglány.
– Az esküvői torta, Tematild! – válaszola kapásból a fater.
– Túlságosan fáradt lehetsz – jegyzé meg fintorogva amama. – Azt javaslom, hogy szellőztessük ki a fejünket, csináljunk egy családi programot, és a hétvégén menjünk el a moziba.
– Remek ötlet! – lelkendeze az öreg. – Legalább megnézhetjük a zatombomba kifejlesztésében fontos szerepet játszott Oppenheimerről készült filmet.
– Én arra gondoltam – kontráza a muter –, hogy egy hét alatt a palicsi filmfesztiválon láttál elegendő depressziós filmet, és most itt az ideje, hogy szórakozzunk egy kicsit!
– Hát te mit néznél meg szívesen, Tematild? – kérdé gyanakvóan atata.
– Naná, hogy a Barbie-t, Tegyula! – felele az öreglány.
– Én azért nem vinném a Pistit a Barbie vetítésére – óvakoda a fater –, még majd rózsaszínű cuccokba kezd öltözködni. Azt olvastam, hogy a filmesek annyi babarózsaszínt használtak el a filmben, hogy a világon hiány keletkezett a rózsaszín eme árnyalatából. Hogyan magyarázom majd meg a haveroknak a kocsmában, miért jár a fiam pinkszínű pólóban, ha netán befordul oda?!
– Egyrészt, tudtommal te nem is jársz kocsmázni, másrészt pedig, még ha járnál is, a Pisti még túl fiatal ahhoz, hogy utánad menjen oda! – értetlenkede amama.
– Azt csak te úgy hiszed – így az öreg. – Azt olvastam, hogy suttyomban már a 8-9 évesek is fogyasztják az alkoholt, utána meg nyilván dzségereskednek. Jobban mint az igazi Dzséger, a Mikk, aki a héten betöltötte a nyolcvanat!
– Ez borzasztó! – hüledeze a muter. – Mármint az, hogy italoznak a kölkök! Nem is csoda, hogy a szülők körében valamiféle titokzatos, száraz, hirtelen jelentkező köhögés ütötte fel a fejét.
– Á, az nyilván csak allergia! – legyinte atata. – Valószínűleg a túlzott klímahasználattól van.
– Arra panaszkodnak a kolléganőim, hogy a klímahasználat akár négy-öt pirossal is megdobhatja a villanyzámlát – hitetlenkede az öreglány.
– Milyen jó, hogy mi a jól bevált régit használjuk – szögezé le elégedetten a fater –, a kereszthuzatot!
Pistike, babarózsaszín pólóban a hídon kerekező dzséger
