A tolerancia egy latin eredetű szó, amely a meghatározása szerint türelmességet jelent mások véleménye, vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása iránt. Ez így jól hangzik, de a mai gondolkodás és életvitel kapcsán már a meghatározás elején egy gondot jelentő kifejezésbe futunk: a türelmességbe. A türelmesség erény, s ma ritka kincs, amit kevesen birtokolnak. A fogyasztói társadalom arra nevel, hogy mindent megérdemlünk azonnal, s az internet világában is minden pillanatok alatt elérhető. Egy másik emberhez viszont türelem kell. Lehetünk azonos vallásúak, nemzetiségűek, sőt, egy közösség tagjai, akkor is nagyon sok türelem kell hozzá. Az egymás közti toleranciát még inkább nehezíti az, aminek manapság tanúi lehetünk: közösségünkben megjelennek más nemzetiségű, vallású és kultúrájú emberek, akiknek egészen más a hozzáállása a munkához és az élethez úgy általában. Felvetődik a kérdés, hogy mennyire legyek velük toleráns, vagy legyek-e egyáltalán? Hiszen a tolerancia is lehet negatív, ha olyasmit tolerálunk, amivel az ember önmagának, vagy a közösségnek árt. Persze, nem lennének itt ezek a más emberek, ha nem ürült volna ki a tér számukra. A mi közösségünk tagjai máshová mentek, egy jobb, élhetőbb élet reményében. Velük ott, ahova mentek, mennyire toleránsak? Azt hiszem, ez is egy jó kérdés.
Amikor felvetődött ez a téma, akkor elgondolkoztam, hogy vajon én toleráns ember vagyok-e? Nem tudtam egyértelmű választ adni, mivel az élet különböző szintjein teljesen eltérő a toleranciaszintem. A közlekedésben egy csöppet sem vagyok az. Mindenki idióta, vadbarom, aki szabálytalanul és nem előzékenyen közlekedik, és sajnos elég sok ilyen van. A kocsiban hangosan és durván szidom őket és a felmenőiket, ami egy sajátos stresszterápiaként is felfogható. Aztán ott van a másik véglet, a macskáink. Velük általában toleránsabbak vagyunk, mint az emberek többségével. Igen, tisztában vagyok vele, hogy mocskos kis dögök, de ettől függetlenül továbbra is elkényeztetjük őket. A mindennapokban, az emberekkel való interakció során viszont eléggé változó, hogy mennyire vagyok toleráns. Függ ez a hangulatomtól, hogy kivel szemben kell toleránsnak lennem és miért, szóval ez egy elég sok összetevős játszma. Az elmélet szerint a tolerancia tanulható, és csökkenti a negatív sztereotípiákat, előítéleteket. Elismerem, hogy ezekből van bennem is egy tucat, amin valóban jó lenne változtatni. De vannak olyan előítéletek is, amelyeket a tapasztalat igazolt, és az esetek többségében igaznak bizonyultak. Ezekhez hogy viszonyuljak?
Őszintén szólva, mire idáig elértem az írás során, sokkal több kérdés vetődött fel bennem a tolerancia kapcsán, mint válasz. Nem tudok okos lenni, mindössze egy halvány sejtésem van arról, hogy hogyan lehetünk toleránsabbak. Úgy érzem, hogy mint az élet sok más területén, itt is önmagunk megismerése és elfogadása lehet a kulcs. Ha nem kételkedünk saját értékeinkben, akkor valószínűleg a másság sem fog annyira zavarni bennünket. De ez csak az én véleményen. Viszont szívből ajánlom a kocsiban történő hangos, akár igen hangos káromkodást, miközben utazunk. Okot nem nehéz találni hozzá, és állíthatom, hogy felszabadító érzés. Igaz, nem túl toleráns cselekedet, de nem tudja meg senki sem.
