Azt javaslom, hogy azokat az embereket, akik bizonytalanok, és sohasem tudják eltökélni, mit is szeretnének igazából, mert hol ezt akarják, hol meg amazt, hívjuk ezentúl Áprilisnak. Ez olyan univerzális név lenne, mint a Gabi: fiúra, lányra egyaránt ráaggatható lehetne. Csak annyi a lényeg, hogy az illető olyan legyen, mint az idei áprilisi bolondos időjárás, ami uopste nem tudja eldönteni, mit is szeretne. A múlt hétvégén már a strandolást terveztük, erreföl, mit ad isten, a hét elején hirtelen olyan hideg lett, hogy Zabadkán újraindult a távfűtés.
– Hallod, Tegyula – keserege a muter –, nagy baklövés volt kivinni a kályhát, majd’ megfagyok!
– Te akartad, Tematild, hogy kicipeljem, mert útban volt neked – kontráza atata. – Napokig szekáltál vele, hogy mikor viszem már ki, miért nem viszem már ki, sosem viszem már ki, most aztán ne rimánkodjál itt nekem, hogy fázol, pútyélkáljad be magadat az ambaszádorba, és tűrjél!
– Ki a csuda gondolt arra, Tegyula, hogy 24 óra alatt 24 fokot csökken a hőmérséklet! – hüledeze az öreglány. – Senki sem figyelmeztetett, hogy a fránya klímaváltozás következtében a sivatagi aszályból ripsz-ropsz átléphetünk a jégkorszakba. Ez az egészséges szervezetet is kimeríti, képzelem, milyen nehezen viselik ezt a hőmérséklet-ingadozást a szívbetegek, a szervezetük azt képzelheti, hogy Föld körüli túrán vannak.
– Mit is mondhatnék erre, Tematild – vonogatá a vállát a fater –, ismered azt a klasszikust: az élet zomorú, de legalább a fizetésünk nevetséges!
És a járandóság mértékének fontossága kapcsán elmesséle egy idevágó viccet.
Pályaválasztás előtt a gyerek megkérdezi a szüleit:
– Kardiológus legyek, vagy inkább fogorvos?
Erre a szülők:
– Hát, fiam, gondold meg jól! Az embernek csak egy szíve van, viszont 32 foga!
– A 32 fog azért a mi esetünkben erős túlzás – gonoszkoda amama. – Nemrég olvastam, hogy Zerbiában 700 ezer embernek egy sincs! És a lakosság mindössze 16 százalékáról mondható el, hogy egészséges fogakkal rendelkezik.
– Az alapján, hogy lépten-nyomon található egy fogászati rendelő, meg amennyi fogkrémreklám van a tévében, az ember azt gondolná, hogy itt mindenkinek szép, fehér, higiénikus, vagy sárga aranyfogai vannak – csóválá a fejét az öreg.
– Sárgának sárgák, csak épp nem az aranytól, hanem a rendszeres sikáláshiánytól – jegyzé meg a muter. – Különben is az aranyfog már rég nem divat.
– Pedig egykor valódi státuszszimbólumnak számított – gondola bele atata.
– Mint mostanság a műköröm, a műszempilla meg a tetkó – fűzé hozzá az öreglány.
– Mit szólnak hozzá?! – kérdé izgatottan az éppen betoppanó Zacsek. – Irán aztán jól megszórta Izraelt, 300 rakétát, drónt meg egyéb miacsudát lőtt ki a zsidó államra bosszúból a damaszkuszi nagykövetsége területén lévő konzulátus szétlövéséért.
– Igazából, megszórta volna, de útközben megsemmisítették a „küldeményeket” – helyesbíte a fater. – Irán részéről ezzel remélhetőleg be is fejeződött a háborúsdi, megtette, amit a becsület diktált, és vége. Kérdés azonban, hogyan vélekedik a történtekről Izrael.
– Jaj, már megest a harmadik világháborúval fenyegetőznek?! – háboroga amama. – Mi a helyzet a nagyvilágban? Hát mi lenne?! Harc van! Ha nem a zorosz–ukrán csihipuhiról szól a nóta, akkor a Közel-Keleten randalíroznak. Úgy látom, mindenkinek viszket a bőre! Mint a Bikini-slágerben: „Minden mindenki ellen, mindegy, csak dolgozni ne kelljen.”
– Hallja, zomzédasszony – vakará meg a buksiját a Zacsek –, dolgozni azért mégiscsak kell, mert valakinek csak meg kell keresnie azt a tengernyi pénzt, amennyit fölemészt ez az egész háborúsdi.
– Bizony! Állítólag Izraelnek kábé 1,3 milliárd dollárjába került az iráni rakéták elhárítása – ismerteté az öreg. – Csak egyetlen Dávid Parittyájának nevezett elfogatórakéta egy millába kerül!
– Százmilliók éheznek, ivóvízhiányban szenvednek, megfelelő egészségügyi ellátás nélkül tengődnek, egyesek meg órák alatt szétlövöldözik egy szerényebb állam éves költségvetését – zsörtölőde a muter. – Jobban tennénk, ha egy stadionba küldenénk két ellenséges ország elnökét, királyát, kormányának minden tagját, valamennyi miniszterét és képviselőjét... szóval az összes fejest, mindannyiuknak adnánk egy-egy parittyát, és szórakozzanak! Mi majd eszünk hozzá kokicát meg kikirikit, és drukkolunk a számunkra szimpatikusabb félnek! Még fogadásokat is szervezünk, hogy izgibb legyen a szurkolás!
– Ez egyáltalán nem egy elhanyagolandó ötlet, zomzédasszony – csillana fel a Zacsek szeme –, képzelje, hogy fellendülne tőle a stadionépítési biznisz!
– A Vučkóék is fáradhatatlanul harcolnak – válta témát atata –, zerencsére ők diplomácia eszközökkel. Harcolnak a Srebrenicáról szóló ENSZ-határozat ellen. Harcolnak, nehogy felvegyék Kozovót az Európa Tanácsba. Harcolnak, hogy minket beválasszanak a Biztonsági Tanácsba. Fáradhatatlanul harcolnak.
– Annyira elmerültek a nagy küzdelemben, hogy még az új kormányt sem sikerült összeállítaniuk – epéskede az öreglány.
– Sokkal valószínűbb, hogy ezen a kérdésen intenzíven dolgoznak, csak suttyomban – spekulála a Zacsek –, merthogy egészen nyilvánvaló, hogy az elmúlt évek során kinevelkedett számos zuperkáder következtében mára már sok az eszkimó és kevés a fóka!
– Elég az hozzá, hogy amíg ezeket a dicső harcokat folytatják a nevünkben, addig kizárólag csak a nagy nemzeti ügyek vannak napirenden, és nem érkeznek olyan csip-csup ügyekkel foglalkozni, mint amilyenek például a gazdasági kérdések – világíta rá a lényegre a fater –, pláne nem szükséges a fővárosi helyhatósági választások előtt a belegrádiak hétköznapi gondjaival piszmogni.
– Ha már a fővárosnál tartunk – mondá amama –, elképesztő, milyen gyorsan terjed a Belegrád a vízen luxusnegyed, azt olvastam, újabb háromszáz hektárral bővül!
– Ha nem vigyáznak, lassan egész Belegrád a vízen lesz – élcelőde a Zacsek. – Csak nem tudom, mi lesz majd zegény Srí Lanka-i buszsofőrökkel, akik a jobb élet reményében idejöttek vendégmunkásként megkeresni a kenyerüket.
– Majd átképezik őket hajóskapitányokká – ötletele az öreg. – Vagy esetleg gondolások lesznek, mert a vízivárosban csak pompa és fényűzés létezik.
– Netán felcsapnak pilótának – folytatá a gondolatmenetet a muter –, már úgyis évek óta emlegetik a kínai repülőautókat, a napokban meg a pénzügyis Mali eldicsekedett, hogy meghívta a repülő taxikat gyártó francia vállalat képviselőit, hogy mutatkozzanak be a 2027-es EXPO-n Belegrádban.
– Érdekes, hogy amíg Európa gazdagabb része egyre inkább a kerékpárok felé fordul – merenge a Zacsek –, addig mi az autókat favorizáljuk, és egyre jobban be vagyunk zsongva ezekért az innovatív csudaságokért.
– Kellenek is azok nekünk – legyinte atata –, pár évvel ezelőtt még a tévében tanítottak bennünket arra, hogyan mossunk hejjesen kezet.
– Ha az alapoknál kell kezdeni, akkor könnyebb fejlődést felmutatni – kuncoga az öreglány.
E körmönfont bölcsesség hallatán a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
– Dohányzik? – kérdezi az orvos a beteget.
– Nem.
– Kár. Különben rögtön megtiltottam volna.
Pistike, a didergő hajóskapitány
