Az öreglány azt szeretné, ha majálisra Palicsra mennénk kirándulni, de a fater rettentően tiltakozik ellene. Azt mondta, esze ágában sincs menni Palicsra, amely minden évben május elsejére igazi vajdasági Disneylanddé változik: szabadtéri malacforgatókkal, sátras rostélysütődékkel, émelyítő lacikonyhákkal, dübörgő turbózenével, a vidámpark ringlispíljei hangosbemondóinak üvöltözésével, és az eszméletlen tömegnyomorral, amit ő biz’ isten nem tudna elviselni idegekkel.
– Rendben – mondá amama –, akkor áruld el, te hová szeretnél menni majálisra?
– Én?! Menni?! Majálisra?! – hökkene meg az öreg. – Én sehová se szeretnék menni. Se most, se máskor. Nekem nagyon jó itthon a könyveim és a lemezeim között.
– Pedig nem ártana, Tegyula, néha kimozdulni itthonról – sóhajta a muter. – Nemcsak fizikailag, hanem nyilván pszichésen is jót tenne.
– Hidd el nekem, Tematild – nyugtázá atata –, hogy az én pszichémnek az a jó, ha minél távolabb vagyok a tömegtől.
– Azt akarod mondani, hogy a majálisi ünnepek alatt végig itthon fogunk ülni?! – hörtyene fel az öreglány.
– Mi bajunk lesz?! – kíváncsiskoda a fater. – Különben is az előrejelzések szerint majálisra esős, tré idő lesz. Meg így a legbiztonságosabb. Olvastam, hogy a korai nagy meleg miatt irtó elszaporodtak a Lyme-kórt terjesztő kullancsok, meg azt is, hogy a hőség következtében idén piszok sok lesz a darázs, a szúnyog meg a többi nyavalyás rovar.
– Hurrá! A többi mellett immár küszöbön a rovarapokalipszis! – csipkelőde amama.
Hogy éreztesse a helyzet súlyosságát, az öreg elmessélt egy viccet.
A tanító néni felszólítja a gyerekeket, hogy a következő órára hozzanak rovarokat, mert azokról fognak tanulni.
Móricka beállít egy lompos pulival.
– Ejnye, Móricka, hát te mit hoztál? – bosszankodik a tanító néni.
– Maga mondta, hogy hozzunk rovarokat!
– De hiszen ez nem rovar!
– De találni rajta annyit rovart, kol’ko ’otyés!
– Már nyalni sem lehet rendesen! – panaszkoda témát váltva a muter. – A meleggel megjelent a fagyi, de ahol mi szeretjük, nyomban meg is drágult! Pedig a tavalyihoz képest tudtommal javult az ország gazdasági helyzete és csökkent az infláció! Legalábbis a zilletékesek mondtak valami ilyet nem is olyan rég. A fagyikészítők, úgy látszik, nem nagyon néznek tévét, ha már nem értesültek erről!
– Vagy úgy vannak vele – gondola bele atata –, hogy ha új idény, akkor új ár! És az már nem érdekli őket, hogy a mi fizetésünk nemigen tudja követni ezt az iramot.
– Én uopste nem értem, hogy ha állítólag csökken az infláció, akkor miért drágulnak továbbra is a termékek – értetlenkede az öreglány.
– Az inflációcsökkenés igazából a drágulás ütemének a csökkenését jelenti – magyarázá a fater. – Megpróbálom neked ezt egy egyzerű példán szemléltetni. Van egy áru. Az áru 100 dinárba kerül. Akkor megtámadja őt a gonosz húszszázalékos infláció! Búúúú! Az áru ára ripsz-ropsz 120 dinár lesz. Mindenki elcsügged. A zokosok lépéseket tesznek. Az infláció mérséklődik, és már csak tíz százalékot tesz ki! Ami azt jelenti, hogy az áru ára immár 132 dinár! A zilletékesek boldogok, egymás után közlik, hogy letörték az inflációt!
– Nekem ez, Tegyula, kínai! – sopánkoda amama. – Annyit értek az egészből, hogy tökmindegy, örülünk vagy búslakodunk, minden egyre drágább!
– Nem zabad olyanokat mondani, Tematild, hogy „neked kínai”, mert az politikailag inkorrekt – inté az öreg.
– Jaj, annyi mindenre kell odafigyelni beszéd közben, hogy ne sértsek meg senkit, hogy lassan már beszélni sem tudok rendesen – zörnyülköde a muter. – Könnyű volt, amíg olcsó volt a fagyi, legalább aprópénzért lehetett nyalni, és addig sem gondoltál másra.
– Nagyon helyesen gondolkodik, zomzédasszony – ismeré el az éppen betoppanó Zacsek. – Komolyan mondom, én felhagyok a zújságolvasással! Olykor olyan nyavalyákról cikkeznek a firkászok, amelyekről addig azt sem tudtam, hogy léteznek, és talán jobb is volt úgy.
– Én meg attól leszek mindig rosszul – dünnyöge atata –, amikor hébe-hóba fellapozok egy bulvárlapot, és megpillantom azt a sok püffedt szájú meg agyontetovált celebecskét.
– Ami a legborzasztóbb – állapítá meg az öreglány –, ők szépnek és menőnek találják magukat!
– Ismeritek a nagy igazságot, miszerint nincs csúnya nő, csak kevés sör – bölcselkede a Zacsek –, de mi tagadás, egyik-másik dundiszájú sztárléta dekoratív értékének felfedezéséhez jó sok szeszt meg kéne inni.
– Addigra meg az ember úgy járna, mint a viccbéli Bandi bácsi – kuncoga a fater.
Dicsekszik a Bandi bácsi a nyugdíjasklubban.
– Ha hiszitek, ha nem, tegnap este a pálinka hetven évvel megfiatalított! Se járni, se beszélni nem tudtam!
– Ha már ilyen pikáns témáknál tartunk, akkor én is tudok egyet – jelentkeze amama.
Utasítja a nagy fizikus a segédjét.
– Írjad: „Szeretem, ha jó húsos egy nő feneke.”
– De Newton úr, ezt nem írhatom le.
– Akkor írd a következőképpen: „Minél nagyobb a tömege, annál nagyobb a vonzása.”
– Nem is tudtam, Tematild, hogy ennyire érdekel a fizika – élcelőde az öreg.
– Szeretem, Tegyula, amikor a tudomány kapcsolatban áll a hétköznapi élettel – incselkede a muter.
– Erről jut eszembe – közlé a Zacsek –, azt olvastam, hogy a harmincas évekre elszaporodnak a villanyautók.
– Hát ez engem, zomzéd, totál hidegen hagy – legyinte atata. – Különben is az hallottam, hogy ez a csuda elektromos autó olyan mint a hasmenés: vagy hazaérsz vele időben vagy nem.
– A harmincas évekre a mesterséges intelligencia is mindenhol jelen lesz – merenge az öreglány. – Már most is van ily módon generált tévébemondónő, lehet addigra már csak ilyenek lesznek.
– A fantasztikus írók pedig nem azon spekulálnak majd irományaikban – agyala a Zacsek –, hogy a Földön kívül van-e intelligencia, hanem azon, hogy vajon a Földön maradt-e belőle.
– Engem ezzel kapcsolatban az érdekel a leginkább, vajon mikor fogja a mesterséges intelligencia kiváltani a tengernyi politikust, akik a világot vezetik – töprenge a fater. – Őt nem lehet majd korrumpálni, és ha tényleg annyira elmés, mint hírlik, akkor remélhetőleg mindig a lehető legokosabb döntéseket fogja hozni, aminek köszönhetően nem lesznek háborúk meg egyéb pénz- és energiaemésztő konfliktusok.
– És még a reprezentációs költségek is ripsz-ropsz drasztikusan csökkenni fognak! – fűzé hozzá amama.
– No de erre varrjanak gombot: mesterségesintelligencia-modelleknek rendeznek zépségversenyt – újságola a Zacsek. – Az a követelmény, hogy a versenyzőknek teljesen mesterséges intelligencia által generáltnak kell lenniük, a legszebb digitális modellt, az első Miss AI-t pedig május 10-én koronázzák meg, megalkotójának ötezer dollár üti majd a markát.
– Amindenit, zomzéd! – csettinte az öreg. – Ha ez ilyen jól fizet, hozzákezdhetnénk mi is kompjúteren csini csajokat kreálni.
– Az biztos jobban menne, mint a redőnyjavítás meg az ablakkeretfestés – jegyzé meg epésen a muter.
Évődésükről a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
– Mondd, mit szeretsz rajtam jobban – kérdi a feleség a férjét –, a szépségemet vagy az intelligenciámat?
– A humorodat, édes, a humorodat!
Pistike, a saját otthonában szerető természetes intelligencia
