Megkezdődött a viharidény. Kicsit korábban, mint megszoktuk, de ahogyan a zősök némi pátosszal mondanák, már semmi sem olyan, mint régen volt. Pláne az időjárás nem az, merthogy a fránya klímaváltozás a feje tetejére állította. Szóval a héten ítéletidő vonult végig Zerbián, tombolt a szél, néhol annyi eső esett hirtelen, hogy az uccák folyókká változtak, megnehezítve a közlekedést, máshol a patakok kiléptek medrükből, és hömpölygött a víz rendesen mindenfelé. Felénk is több estén keresztül mennydörgés kíséretében cefetül villámlott, tisztára olyan volt felettünk az ég, mint amikor a kampányoló politikusokat fényképezik.
– Nem elegendő nekünk a sok társadalmi kihívás, Tematild – dünnyöge atata –, hanem még a természet is ellenünk van.
– A zakikat uopste nem lepték meg a zivatarok, Tegyula – közlé az öreglány –, szerintük egyre több zupercellás viharral kell számolni, amelyek jéggel és tornádókkal járnak majd.
– A Vučko a napokban valódi forgószélként készült az ENSZ Közgyűlésének ülésére, amelynek a napirendjén szerepelt a Srebrenica-határozat elfogadása – ismerteté a fater.
– A tévén keresztül beszédet intézett a néphez – részletezé amama –, megáldatta magát a pátriárkával, elmormolt egy imát és elutazott Nyújorkba ellenállást tanúsítani mindenkivel szemben, aki a rezolúció mellett foglal állást.
– Ha nem emlékeznék a kilencvenes évekre, totál meghatódtam volna, Tematild – sóhajta az öreg.
– Tudod, hogy nem kell bolygatni a múltat, Tegyula – jegyzé meg a muter. – Azt is mondta a Vučko, hogy most majd kiderül, kik is valójában a barátaink.
– Ez is annyira szívhez szóló, hogy mindjárt elolvadok – csipkelőde atata. – No de nem csak a hírhedt rezolúcióról szónokolt a napokban a zállamfő, hanem a helyhatósági választási kampányban is részt vett.
– Ha jobban belegondolok – spekulála az öreglány –, nálunk már évek óta minden politikusi megnyilvánulás és gesztus valamiféle módon a kampány részét képezi. Most is annyi mindenről szó esett már, hogy csak no! Igazából csak a zegészségügy tekintetében nem hallottam sok új tudnivalót. Biztos azért, mert az nem helyi jellegű téma.
– Noviszádon még a fociról is beszélt a Vučko! – tájékoztata a fater. – Azt mondta, a többiekhez képest az ő csapatuk olyan, mint a Real Madrid! És minden évben valaki azt gondolja, ideje kiejteni a Realt. Csak hát...
– Én is jártam a napokban Noviszádon! – dicsekede az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Mégpedig a mezőgazdasági vásáron, ahol az idén a másfél tonnás bikák voltak a sztárok! Meg láttam félmillió euró feletti traktorokat és kombájnokat! A zemberek többnyire a fogukat szíva nézegették őket. És találkoztam az agrikultúrában használatos mindenféle okoskütyüvel is!
– Ma már nagyon parasztkodni sem lehet agrodrónok, permetezőrobotok meg hasonló csudaságok nélkül – bólogata amama.
A téma kapcsán az öregnek az alábbi vicc jutott az eszébe.
Paraszt Móricka megbukott az érettségi vizsgán, és valami rafinált haditervet eszelt ki, hogy az apjának a dolgot elmondja. Vacsora közben megszólal.
– Papa, milyen káros az idén ez az abnormálisan hideg időjárás.
– Igazad van, fiam, hallom, az idén mindenütt késnek a mezei munkálatok.
– Igen, papa – folytatja Móricka lázas sietséggel –, én is csak szeptemberben leszek érett…
– No de hallottad, Tegyula, hogy ha ezentúl Dubajba szeretnél menni, nem kell a közel-keleti sivatagig repülni, merthogy hamarosan Budapesten is épül majd egy felhőkarcolós mini-Dubaj – válta témát a muter.
– Nahát, Tematild! – csóválá a fejét atata. – Férfiasan bevallom, hogy a budai vár, a gyönyörű parlament és a pazar templomok zomzédságában nehezen tudok elképzelni egy keleti stílusú, hipermodern Disneylandet!
– Ez a luxusnegyed kissé odébb lesz emezektől – pontosíta az öreglány –, és nyilván számos izgi idegenforgalmi zolgáltatást nyújt majd.
– Valóban?! – csillana fel a fater szeme. – Ha netán lesz ojan program, akkor majd befizetek egy éccakai messehallgatásra a Seherezádéhoz!
– Az imént még azt hittem, hogy egyáltalán nem érdekel a projektum, Tegyula – élcelőde amama –, mostanra meg mintha megjött volna hozzá a kedved!
– Mit duzzogsz, Tematild – értetlenkede az öreg –, magad is tudod, hogy a Seherezádé mindig izgi messéket mondott!
– Attól tartok, hogy túlizgiket – szurkálóda a muter. – Erre bezzeg megvan az eszed, nyaralni menni meg nincs kedved!
– Ha már az utazásnál tartanak – szólala meg az eddig bölcsen hallgató Zacsek –, a Pisti meg a Peti az idén alighanem nehezen fognak osztálykirándulásra menni. Olvastam, hogy az utazási irodák irtó drága aranzsmánokat kínálnak a fővárosi suliknak. Egy hatnapos iskola a zabadban a Kopaonikon fejenként kábé 40 ezer dinárba kerül, az egy éjszakás kiruccanás Zabadkára 16.800 dinárt kóstál, egy ebédért és a beugróért a Dino-parkba Jagodinán pedig hat piros pénzt kell leperkálni!
– Úgy tűnik, hogy a turisztikai agenciók a diákokon szeretnének nagyot kaszálni – töprenge atata. – Ilyen árak mellett aztán nem kell csodálkozni azon, hogy minden második gyerek nem megy exkurzióra.
– A firkász meg is jegyzi, hogy az utazási irodák hozzáállása edukatív szempontból hasznos lehet a tanulók számára – magyaráza a Zacsek –, mert így legalább már kiskorukban megtapasztalják, kinek hol a helye, és megtanulják, hogyan működik a való világ.
– Az kétségtelen! – nyugtáza az öreglány. – Csakhogy az osztálykirándulás célja az ismeretszerzés, a kikapcsolódás és a társalgás kellene, hogy legyen. És ha hinni lehet a sajtónak, ezek szerint senki sem törekszik olyan kínálatot nyújtani, ami minden gyereknek megfelelne.
– A legtöbb hejen óriási kedvezményként kezelik már azt is, hogy lehetővé teszik a részletlefizetést – fűzé hozzá a Zacsek.
– Ja! Az piszok nagy zerencse! – mérgelőde a fater. – Részletekre fizetünk már lassan mindent: a tűzrevalót, a rezsit, a tankönyveket, a ruhaneműt, a kirándulást… és amikor egy nap megérkezik az összes zámla, akkor ott is vakaródzunk majd, ahol nem viszket.
– A nem megfelelő anyagból készült ruhától is viszkethet az embernek itt meg ott – figyelmezteté a Zacsek.
– A Greenpeace természetvédelmi szervezet nemrég arra szólított fel, hogy bolygónk megóvása érdekében kevesebb gunyacot vásároljunk – mondá amama.
– Amennyiben eleget teszel ennek a felhívásnak, Tematild – piszkálóda az öreg –, azzal nem csak a környezetet, hanem az otthonunkat is megmented. Mert nem az a baj, hogy sok gúnyát vásárolsz, a gond abban rejlik, hogy sohasem szelektálsz, és a meglévőkhöz folyamatosan érkezik az újabb meg az újabb cucc.
– A statisztika szerint egy átlagos zerb állampolgár évente tizenkét kiló ruhaneműt vesz – taglalá a Zacsek. – Leginkább zoknit, nejlonharisnyát, alsóneműt meg rövid ujjú pólót.
– Az újrahasznosítás lehet a megoldás a problémára – ötletele a muter. – Tudtátok, hogy a reciklált anyagból készült ruhanemű 93 százaléka műanyag flakonokból származik?! Egy újrahasznosított poliészterből létrejött póló nem eshet át újra ezen a folyamaton, míg a pillepalackot ötször-hatszor is újra lehet hasznosítani!
– A szokkos flakon ezek szerint majdhogynem örök! – szögezé le atata.
Pistike, izgi messékben kalandozó kisturista
