2024. szeptember 29., vasárnap

MagyarZó Pistike messéi

A héten volt a nyári napforduló, amikor is a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éccaka az évben. Innentől kezdve most már egészen karácsonyig egyre csak rövidülnek majd a nappalok. Nincs is azzal semmi baj, hogy sokáig világos van mostanság, ám ez a piszok meleg totál kikészít. Már kezdem érteni, mire gondolnak a nagyok, amikor valakit elküldenek melegebb éghajlatra. Bár azt azért még most sem vágom, hogy az a tengernyi tudós elme, aki zupermodern kutatóintézetekben látástól vakulásig új találmányokon tűnődik, hogy nem találta még ki, hogyan lehetne ezt a rengeteg felesleges hőt, ami ilyentájt termelődik, elraktározni télire.

– Megkezdődött a csillagászati nyár, Tegyula! – jelenté be a muter.

– És ahogy érzem, nemcsak a naptárban, Tematild, hanem igaziból is, izzadok ám rendesen – pihege atata. – Tombol a kánikula! Állítólag valami afrikai hőhullám érte el a térségünket. A Zaharából vagy miacsudából érkezik. Nem tudom, ezt a hőséget nem lehetne feltartóztatni Európa határainál?!

– A zívbetegek meg a meteoropaták szenvedhetnek a leginkább a forróságtól – figyelmeztete az öreglány. – Azt javasolják a zakik, hogy tartózkodjunk hűvös zobában.

– Azt azért nem fűzik hozzá – zsörtölőde a fater –, hogy ha ezt a hűvösséget klímával érjük el, az néhány pirossal megdobhatja a havi villanyzámlánkat.

– Meg azt is javasolják – folytatá az okítást amama –, hogy könnyed, mediterrán jellegű ételeket fogyasszunk.

– Az utóbbi időben irtó sokat emlegetik ezt a fránya mediterránt – dünnyöge az öreg –, nem elég, hogy káo ijenné válik az éghajlatunk, most még így is táplálkozzunk?! Ha nem vigyázunk, előbb-utóbb még felbukkan a közelünkben a tenger!

– Akkor legalább nem tudnád a hosszú utazásra fogni, miért nem akarsz strandolni – incselkede a muter.

– Egyáltalán milyen az a mediterrán kaja? – spekulála atata. – Rántott polip olajbogyó salival?! Elárulom neked, Tematild, bármilyen perzselő hőség legyen, én akkor is szívesebben fogyasztom a füstölt csülökkel készült bablevest! Ha meg még van utána baracklekváros fánk, az maga a tökéj…

– Ezek után meg sem kérdem, Tegyula, mikor megyünk el vacsorára egy olyan étterembe, ahol csini tányérokon dekoratív gasztro-költeményeket zolgálnak fel – szontyoloda el az öreglány.

– Ha pöttyöket meg csíkokat akarok nézni fehér felületen, akkor inkább a képtárba megyek – mondá a fater.

Aminek kapcsán az éppen betoppanó Zacsek zomzéd azonnal elmesséle egy viccet.

– Árulja már el, hogyan becsmérelheti maga a festményemet?! – szegezi neki a kérdést a festőművész a műélvezőnek. – Egyáltalán, mi alapján engedi meg magának, hogy véleményt mondjon egy képről. Próbált maga bármikor is festeni?

– Nem – válaszolja a műélvező. – De egy tojásról is meg tudom mondani, hogy jó vagy rossz, pedig még tojni se tojtam.

– A viccbéli pamacsolóra emlékeztetnek egyes anyukák is, akik azt gondolják, hogy az ő csemetéik a legzebbek és legokosabbak a világon – csóvála a fejét amama –, aminek bizonyítása céljából készek megcsupálni és megverni a nemszeretem tanárnőket.

– Mert nem ötösre, hanem négyesre zárta a gyerekük osztályzatát! – kuncoga a Zacsek.

– Pedig, ha rendesen kikérdeznék a gyereket, kiderülne, jó, ha kettesre ismeri a tananyagot – heccelőde az öreg.

– Nem is értem, mire való ez a megszállottság az osztályzatokkal, ami miatt egyes zülők készek akár börtönbe vonulni – töprenge a muter –, miközben a tudás uopste nem érdekel senkit sem.

– Szégyelli a gyereke hármasát vagy négyesét, de a saját viselkedését nem – gondola bele a Zacsek –, pedig abból sokkal többet tanul majd a gyereke, mint az órákon.

– Az a baj, hogy a gyerekek irtó önérzetesek lettek – magyaráza atata –, mindenki a saját kis univerzuma középpontjának tartja magát, és ezt a képzetet még a zősök is erősítik bennük.

Hogy illusztrálja, mire is gondol tulajdonképpen, gyorsan elmondott egy viccet.

A tanárnő felelteti Mórickát.

– Mennyit tudsz Platónról?

– Ugyanannyit, amennyit Platón rólam.

– A legújabb erőszak-hullám után, ami a sulikat éri, ki az a hüje, aki aprópénzért elmegy tanítani a többnyire érdektelen diákokat, és napi közelharcot vívni agresszív szüleikkel?! – veté fel a költői kérdést az öreglány.

– Én rájuk hagynám: nesze az ötös, ha csak az számít, légy boldog, aztán majd a munkahelyen kiderül, mennyit érsz valójában – rosszmájúskoda a fater.

– Nem tudom, oda is elmegy majd az anyuka bunyózni? – csipkelőde a Zacsek. – Hogy merészel a gonosz főnök ilyen nehéz feladatot adni az ő drágalátos gyerekének?!

– Ha belegondolsz: totál értelmetlen ez a harc a jegyekért – legyinte amama. – Mintha bármikor is megkérdezett volna valaki, hányas osztályzatod volt hetedikes korodban földrajzból.

– Arról nem is beszélve, hogy az a földrajz, amit mi tanultunk, már alig létezik – vakará a fejét az öreg.

– Én a történelemórákon azt tanultam meg, hogy előttem senki sem tanult meg semmit a történelemórákon – bölcselkede a Zacsek.

– Úgy tűnik, hogy a politikusok sem – fűzé hozzá a muter. – Már megest háborús lázban égnek, és azokkal a nyomorúságos atomfegyverekkel fenyegetőznek.

– Ezeknek nyilván nem elég ez a rekkenő hőség! – hörtyene fel atata. – Vagy már mindannyian napzúrást kaptak! Jobban tennék, ha néznék inkább a foci Eb-t meg a zép zurkolólányokat, az úgynevezett euro-cicákat, ahelyett, hogy folyton azt méricskélik, kinek nagyobb a… rakétája!

– A Putykó azért felajánlott egy béketervet a zorosz-ukrán csihipuhi rendezésére – ismerteté a Zacsek –, Ukrajna adja fel a ruszkik által elfoglalt négy tartományt, hagyja abba a harcokat és mondjon le a NATO-tagságról, oszt minden rendben lesz.

– A másnap Svájcban megtartott békekonferencia zárónyilatkozata szerint pedig a béke alapja Ukrajna területi épsége – taglala az öreglány.

– Ez egyféle 22-es csapdája, mint a híres Heller-regényben – agyala a fater –, ami igazából egy nyakatekert katonai szabályt fed. Röviden: azt, aki őrült, le lehet szereltetni, csak kérnie kell a leszereltetését, de ha kéri a leszereltetését, az azt jelenti, hogy nem őrült.

– Másképp fogalmazva: „Ha megy (a bevetésre), akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell” – fitogtatá irodalmi jártasságát a Zacsek.

– Ezek a katonai dolgok eléggé faramuci szituációkat produkálhatnak – jegyzé meg amama –, és attól tartok, nemcsak egy zatirikus regényben.

– Na de ha már a Putykót emlegettük – így az öreg –, a héten meglátogatta régi barátját, a Kim Dzsongun észak-koreai halljakendet, aki látványos fogadtatásban részesítette őt. Igaz, a ruszki vezér nem ment üres kézzel, zépen kinyúlt, vendéglátójának vitt ajándékba egy csini teáskészletet és egy orosz gyártmányú Aurus Senat limuzint!

– A lelki szemeim előtt látom, ahogyan jó emberek módjára kettesben teázgatnak a luxusautóban – képzelege a Zacsek.

– Szembejött velem a héten a facebookon egy vicces bácsi, aki szintén jó embernek tartja magát – számola be a muter. – Állítását a következő gondolattal támasztotta alá: „Ha én valakit elküldök melegebb éghajlatra, egész napon át azon aggódom, hogy odaért-e.”

Pistike, focilázban égő jó ember