A múlt héten olyan volt az időjárás, mintha sivatagban élnénk, még csak a puputevék hiányoztak, hogy teljes legyen a beduin-fíling, a héten viszont száznyolcvan fokos éghajlatváltozás történt, mintha a homokpusztából hirtelen beköltöztünk volna a zesőerdőbe, hol zápor porolt, hol vihar tombolt, esett, mintha dézsából öntötték volna, mondom ezt így, bár pojmá némám, mi fán terem az a fránya dézsa, elég az hozzá, hogy a tengernyi esőt követő kipárolgástól úgy pihegtünk, mint a napos csibék a százas izzó alatt a kartondobozban. A legviccesebb az egészben, hogy ebben a nagy hőségben atata megfázott! Vagy legalábbis összeszedett valami ilyesfajta kórságot. Úgy fájt a torka, hogy alig tudott megszólalni, azt motyogta, minden nyelésnél úgy érzi, mintha zsilett lenne a torkában. A dokinéni ki sem kérte a véleményét, azonnal betegzabadságra küldte. Napokig nyavajgott, de amint kissé jobban érezte magát, nyomban felvágott az állapotával, mondván, hogy a nyári nátha olyan, mint a téli fagyi: tiszta egzotikum! És hát ezek szerint ő is az. Így történt, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek utolsó fordulóját a fater hideg sör helyett forró teával zurkolta végig. Nem tudom, vajon a citromos-mézes itóka mennyiben tehet róla, tény azonban, hogy a napokban az öreg filozofikus futballelemzővé avanzsált.
– Egyes mérkőzések láttán a dédszüleim egykori nyári konyhája jutott eszembe, Tematild – merenge atata. – Gyerekként szokásom volt leülni elé egy sámlira, és nézni a fehér falon zavarócskázó hernyókat. Meg kell mondanom, olykor jóval izgalmasabb versengést nyújtottak, mint a mai túlfizetett focisztárok.
– Nahát, Tegyula, ezek szerint biztos lehet valami a levegőben – ámuldoza az öreglány –, ha már te is így beszélsz a szent labdakergetőkről.
– Arról nem tudok nyilatkozni, zomzédasszony, hogy jelenleg mi van a levegőben – mondá a kedves felesége társaságában éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, csak annyit közölhetek, hogy a Pixi sasai már leszálltak.
– A sasok bizony korán hazarepültek – nyugtáza a Zacsekné, és az asztalra helyezé a beteglátogatóba hozott málnás-epres szokkot. – Pedig mi mindent messéltek az út előtt. Ez is azt bizonyítja, hogy előbb ugrani kell, és csak utána mondani azt, hogy HOPP!, nem pedig fordítva.
– Nem kell ezt annyira tragikusan felfogni, a sasok szétnéztek kissé Posztjugoszláviában, merthogy Németország szerintem valamelyest az is – szellemeskede a fater –, ugyanúgy, mint a horvátok és az albánok, kicsit röpködtek, kicsit fociztak, kicsit provokálták egymást, majd gyuture mindannyian zépen hazamentek a Nyugat-Balkánra.
– Kifelejtetted megemlíteni a szlovéneket – egészíté ki amama.
– Ők már nem is tartoznak annyira a Nyugat-Balkánhoz, mint az előző három nemzet – vakará a fejét a Zacsek. – És ők még folytatják is a bajnokságot!
– Pedig, ha kikapnak az angoloktól, most a magyar válogatott lenne a helyükben a nyolcaddöntőben a Cristiano Ronaldo vezette portugálok ellen – sóhajta a Zacsekné.
– Ezeknek az angol labdarúgóknak csak az áruk nagy – legyinte az öreg. – Olyanok, mint az ecceri gazdag ember, aki Ferrarit vezet, de sohasem megy 30 kilométer per órás sebességnél gyorsabban, ezért rendszerint biciklistákkal és rolleresekkel versenyezget.
– Lehet, majd csak ezután kapcsolnak nagyobb sebességbe – spekulála a Zacsek.
– Vagy komolyan csikorog valami abban a luxusautóban – jegyzé meg a muter, aminek kapcsán a következő vicc jutott az eszébe.
– Mit csinálsz, ha vezetés közben fura hangok jönnek a motorházból?
– Felhangosítom a kocsiban a zenét.
– Talán jobb is, hogy úgy alakult minden, ahogy – gondola bele a Zacsekné –, így legalább elkerültük a lehetséges traumatikus lezárást, és a skótok ellen lőtt Kevin-góllal mindig euroforisztikusan idézzük majd fel ezt az Eb-t.
– Csak a zépre emlékezünk. Mint a nótában – csipkelőde atata.
–.Lehet majd álmélkodni, hogy két vereség után a harmadik meccs ráadásának a tizedik percében mégiscsak sikerült összehozni valami emlékezeteset, ami aztán semmire sem volt elegendő – összegeze a Zacsek.
– No de minden bizonnyal a játékvezetők is tehetnek a kudarcról – epéskede az öreglány.
– Még mennyire! – erősíté meg a Zacsekné. – Teli van a fészbuk a bírói mulasztásokról meg túlkapásokról, jogtalanul megsemmisített vagy megadott gólokról szóló posztokkal.
– Amikor azt hallom, hogy a bírótársadalom a hibás mindenért – bölcselkede a fater –, mindig egy régi ökölvívó barátom szavai jutnak az eszembe: Üsd ki az ellenfelet, és ha padlót fogott, már semmit sem tehet ellened a játékvezető!
Az elhangzottakról a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
– Kisfiam! Nagyon gyenge lett a bizonyítványod! Csupa elégséges minden tárgyból! Hányszor mondtam már neked, hogy bukdácsolással és szerencsével senki sem lehet sikeres?!
– Dehogynem! A görögök húsz, a portugálok pedig nyolc évvel ezelőtt így nyerték meg a foci Eb-t…
– No de nem minden foci, beszéljünk egy kicsit másról is – váltá témát amama. – A Vučko a napokban a tévében a néphez szólva elmondta, hogy a második világégés óta a legnagyobb geopolitikai válság idejét éljük!
– Én annyira megijedtem, hogy nem is tudtam tovább nézni – ismere el a Zacsekné.
– Akkor éppen a lényegről maradt le, zomzédasszony – újságola az öreg –, mert a zállamfő a folytatásban az EXPO 2027 projektumról, és a benne rejlő zuper lehetőségekről beszélt. Többek között azt is megtudhattuk, hogy Európában valószínűleg Zerbia lesz az első repülőautós ország, bő tíz éven belül akár húszezer autó repül majd óránként a fejünk felett!
– Nahát! – csodálkoza a Zacsek. – Ha addigra megépülnek a most készülő utak és sínpárok, egyebet sem teszünk majd, csak száguldozunk ide-oda.
– Képzelem mennyire – dünnyöge a muter. – Én a férjemet nemhogy a tengerre, de még a zomzédos faluban üzemelő fürdőbe sem tudom elcsalni, hát még száguldozni vele ide-oda!
– Az enyém se sokkal különb, csak jár a szája! – így a Zacsekné. – No de rá se rántson, zomzédasszony! Utazgatunk majd mi ketten, ők meg hadd kukuljanak itthon. Nézzék a focit, tárgyalják ki a politikát és töprengjenek az élet értelmén.
– Hallja, zomzéd ezt a női összeesküvést ellenünk? – kérdé a Zacsek.
– Bizony hallom – bólogata atata. – És egy barátnői párbeszéd jut róla az eszembe.
– Te hogyan szoktad kényeztetni a férjedet?
– Néha percekre csendben maradok.
– Szeretnéd, mi? – kuncoga az öreglány. – Hát, biztos vannak hallgatag nők is. Ilyennek képzelem azt az angol hölgyet, akit nemrég azért ítélt el a bíróság, mert szűkös lakásában házi kedvencekként rossz körülmények között tartott több mint száz patkányt!
– Nagyon durva történet – fűzé hozzá a Zacsekné. – Az eladásra szánt állatok nem higiénikus állapotok közt éltek. Az asszonyságot négy hét börtönbüntetésre, 18 hónap feltételes zabadságvesztésre ítélték, emellett 15 évig házi kedvencekként csak macskákat tarthat.
– Szóval pocokárulással bizniszelt a nőce – szögezé le a fater. – Gondolom, volt némi bukéja annak a kéglinek.
A történetről a Zacseknak az alábbi találós kérdés jutott az eszébe.
– Mi a különbség a mókus és a patkány között?
– Nem sok, csupán annyi, hogy a mókusnak jobb a marketingje!
Pistike, teázó focifilozófus
