A zősöket totál kiborítja a felkészítésem a tanév kezdetére. Azt mondták, ha minden szükségeset beszereznek, nemhogy a héten elfogadott minimálbér összege nem lesz rá elegendő, de még az is lehet, hogy egy átlagfizetés sem futja a fránya beiskoláztatásomat. Tankönyvek, irkák, ceruzák, vonalzók, feladványgyűjtemények, gyertyaszínes, tempera, flomaszter, faszínes, rajzblokk, tolltartó, új iskolatáska, mert akkorát nőttem a nyáron, hogy a régi már szorul a hátamon. A kedvencem a kottafüzet, amin atata totál bedilizett, szerinte ez tökfelesleges pénzkidobás, mert én olyan botfülű vagyok, hogy napestig rajzolgathatom a zenei hangokat meg a violin kulcsokat, még pikulálni sem tanulok meg soha. Elnézve vívódásukat, irtó megsajnáltam őket, és felajánlottam, hogy akkor mostantól nem járok iskolába, és ezt a sok költséget mind megspóroljuk, elmehetnénk rajta egy családi kirándulásra, de az öreglány rám förmedt, hogy Fogd be a lepénylesődet, Tepisti, ebbe most ne avatkozz bele! Én meg addig naivan azt hittem, hogy rólam szól a történet. A zősök nagy számolásának a java pedig csak ezután következett: felmerült, hol vannak még a nadrágok és a pólók, a strapacipő, a tornacipő meg a simicipő, a tornagatya, az ünneplő ing, a szvetter és a pulcsi, az őszi kabát, a téli kabát, a sapka, sál, kesztyű, száz zerencse, hogy még nem vezették be az iskolai egyenruhát, mert annak az árába már totál belegebednének.
– Hallod, Tematild – spekulála a fater –, a gúnyavásárlást nem kell elsietni, amilyen az időjárás, egy ideig még nyugodtan mehet bermúdában meg strandpapucsban suliba a gyerek!
– Miket beszélsz, Tegyula?! – hörtyene fel amama. – Mit szól a tanító néni?! Meg hogyan reagálnak majd az osztálytársai, ha beállít valami sárkányos strandgatyában az órákra?!
– Egytől egyig irigyek lesznek rá! – vágá rá az öreg. – Különben meg, miért zavarna bárkit is a tengeri cucc?! Te is egyfolytában a pálmafás tengerpartról ábrándozol. Elvégre felfogható az iskola úgy is, mint az a hely, ahol naponta lehetőség nyílik megmártózni a tudás tengerében.
– Mázli, hogy nem írsz gyerekverseket – jegyzé meg a muter –, ilyen képzavaros okosságokkal totál összezavarnád a csöppségeket!
– Pedig, ha megerőltetném magam, biztos menne az nekem, Tematild – gondola bele atata. – Én a gyerkőcök hangján szólalnék meg: „Ha eszembe jut, totál lehidalok, / mennyire kelekótyák a nagyon nagyok. / A lukat a falban úgy hívják: dugalj, / mégis tiltják, hogy az ujjam beledugjam!”
– Nem is zép dolog mindenfelé dugdosni, Tegyula – epéskede az öreglány – az ujjad.
– Amióta csak a zeszét tudja, a zember mindig csak az újabbnál újabb tilalmakat kénytelen tudomásul venni – kuncoga az éppen betoppanó Zacsek zomzéd, és azonnal elmesséle egy témába vágó viccet.
– Móricka, légy szíves, holnap majd a nagyapáddal gyere iskolába!
– Talán azt szerette volna mondani a tanítónéni, hogy az apámmal.
– Nem, hanem a nagyapáddal! Hogy lássa, miféle butaságokat írnak a fia és a menye a házi feladataidban.
– Végeredményben a tanulás a gyerek dolga – tűnőde el a fater. – Miért kell a zülőnek ezzel is foglalkoznia?! Megvannak a saját feladatai és gondjai, uopste nem hiányzik neki újratanulni a paralelepipedon térfogatának a kiszámítását!
– Meg fogalmazásokat írni a nyári szünetről, amellyel aztán a gyerek elégedetlen, mert nem azt írtam, hogy a vakáció alatt mindvégig okostelózott, hanem bekamuzok valami szerinte óldszkúl baromságot – dünnyöge amama.
– No de lehet örülni – így a Zacsek –, azt mondják, hogy most jön a retrónyár! Vagyis az olyan nyár, amilyen a régi zép időkben volt, napsütéssel és klíma nélkül kibírható 30 fokos meleggel.
– Tiszta nosztalgia – merenge az öreg –, még kedvet kapok egy tengerparti nyaraláshoz.
– Vigyázz, miket mondasz, mert szavadon foglak – fenyegetőze a muter –, és mire felfognád, mi történik, már úton leszünk a kék Adria felé.
– Az utazásról jut eszembe – válta témát a Zacsek –, a napokba Zerbiába látogatott a Micron.
– A média a vizitet úgy készítette elő, mintha legalábbis repülőtaxival érkezne a francia elnök – kommentálá atata –, és aztán itt is hagyná azt nekünk.
– A rendkívüli találkozón repülésről is szó esett – ismerteté az öreglány. – Zerbia közel hárommilliárd euró értékben tizenkét Rafale típusú zuperszonikus vadászbombázót vásárol a franciáktól.
– Elismerem, hogy nem vagyok a geopolitikai helyzet zakembere – csóválá a fejét a Zacsek –, de azért felmerül bennem a kérdés, hogy nekünk per pillanat e harci gépek megvásárlása minden másnál fontosabb.
– A hadsereg erősítése a védelem érdekében egyre több helyen prioritást élvez a világban – világíta rá a fater.
– Aztán meg álmélkodunk azon, ha egyik-másik vezető túlértelmezi a védelem fogalmát, és elönti a leküzdhetetlen vágy ezen csudaságok rendeltetésszerű használatára – csipkelőde amama.
– Bizony csuda események zajlanak világszerte – bólogata a Zacsek. – Olvastam például, hogy Afganisztánban a talibánok morálügyi minisztériuma felmondott a biztonsági erők 280 tagjának, mert nem növesztettek szakállat.
– Nahát! És mi van akkor, ha egyzerűen csupasz állúak?! – hüledeze az öreg. – Engem az a hír rázott meg a legjobban, hogy Namíbia 723 vadállat, köztük 83 elefánt kilövését tervezi azért, hogy szétoszthassa a húst az éhezők közt. Az előrejelzések szerint az ott dúló aszály miatt az elkövetkező hónapokban a lakosság felét érintheti az élelmiszerhiány.
– Az űrbe vágyunk, közben még a földi zűröket sem vagyunk képesek megoldani – háboroga a muter. – A héten Zerbiában egy nap alatt kétszáz tűz ütött ki! Ha ez nem lenne elég, a hőség miatt az utóbbi időben több helyen vízhiányt jegyeztek.
– Ha már a víznél tartunk – mondá atata –, tudod-e, Tematild, hogyan lehet a víz segítségével fényt csinálni?
– Ha akarom, ha nem, úgyis elárulod, Tegyula – fintoroga az öreglány.
– Meg kell mosni az ablakot! – trollkoda a fater.
– Engem inkább az érdekel, mit szólsz ahhoz, hogy jövőre 53 592 dinár lesz a minimálbér, ami a minimális fogyasztói kosarat fedi, és ami 308 dinár órabért tesz ki? – kérdé amama.
– Szóhoz sem jutok – vallá be őszintén az öreg. – Zép dolog a béremelkedés, de attól tartok, hogy az árak drágulása jócskán lekörözi.
– A zeptember anyagilag kész katasztrófa – panaszkoda a Zacsek. – A gyerek beiskoláztatása mellett be kell fizetni a vagyonadót, meg kell kezdeni törleszteni a nyári lubickolás költségeit, gondoskodni kell a tüzelőanyagról, a hónap folyamán megdrágul a tévé-előfizetés meg a postai zolgáltatás, ráadásul a kedves anyósom meghagyta, hogy vásároljunk be neki a piacon, mert ő az idén tenne el mindenféle finomságot télire, nem kérdezve közben, mennyibe is kerül a paprika, a paradicsom, a barack és a többi.
Amiről a muternak a következő vicc jutott az eszébe.
Egy asszonynak szépen termett a sárgabarackfája. Egész nap készítette a télirevalót. Estefelé áthívta a szomszédasszonyát.
– Figyeld, reggel óta ezzel a barackkal foglalatoskodom. Eltettem 30 üveg dunsztot, kifőztem 20 üveg lekvárt, készítettem 10 liter szörpöt. Nem tudom, mi legyen még. Te mit tennél a helyemben?
– Kivágnám azt a nyavalyás fát!
Pistike, suliba induló költőpalánta
