Ilyenkorra már ki van suvickolva a lakás, aki munkaviszonyban van, az már egyik-másik délután elkészítette a karácsonyi aprósüteményeket is. Nálunk az a mondás járja, hogy zserbó nélkül nem karácsony a karácsony. Bejglit nem sütünk, azért nem, mert ahonnan én származom, azon a vidéken nem volt divat bejglit sütni. A nagymamám guráblit, diós puszedlit, mézeskalácsot sütött. Karácsony napjára meg diós tortát. Én ebből keveset tartottam meg. A zserbó meg a krancli lett nálunk az állandó elem. Két olyan sütemény, amely akár szilveszterig is eláll. S pontosan ez a lényege a karácsonyi süteményeknek, hogy ne romoljanak meg, s legyen jó kiadós, hogy a karácsony táján illetve a két karácsony közt érkező vendégeknek is jusson. Csak újévre sült új édesség, az újévi rétes.
Ma kikerül a lakásba minden karácsonyi dísz, hogy holnap már csak a szentestei vacsorával, a mézespálinka készítésével meg a karácsonyfa díszítésével kelljen foglalkozni. És a mai feladat még kisütni a gubát is. Egész héten szigorú munkabeosztással lehet csak végére érni a karácsonyi készülődésnek. Minden családban azt szeretnék, hogy az év legszebb napja különleges legyen, s attól lesz különleges, ha olyan lesz, ahogyan azt a család megszokta, ha együtt leszünk szűk családi körben, vagy sokan, a hozzátartozókkal együtt. Ilyenkor hazamegyünk. Az otthon melege vár minket. S ez a legtöbb, amit megélhetünk ezen az örömünnepen.
Valamennyien magunkkal hozzuk otthonról a karácsony ízeit, illatát, az ünnepi asztalnál a családi szertatás hagyományát. Még akkor is, ha nem költünk sokat ajándékokra, talán ez az év legköltségesebb hónapja. Az ünnepi menüt régen abból állították ki faluhelyen, ami a háznál volt. Böjtös bableves, mákos guba, gömölyés tészta, diós sütemények... Aztán a karácsonyi ebédhez is ott volt a kacsa vagy a liba az udvarban, káposzta, befőtt is akadt, tyúk is volt a sárga húsleveshez és minden zöldségféle, meg tej, tejföl, tejszín, vaj is volt az ünnepre, nem kellett venni.
Ma nagyon sokan a piacon vagy a boltokban szerezzük be mindezt. Szerbiában az országos fogyasztóvédelmi tanács adatai szerint egy négytagú családnak a megélhetéséhez legalább 100 000 dinárra van szüksége, hogy túlélje a hónapot. A statisztika szerint a téli ünnepek idején megnő azoknak a száma, akik nem fizetik be a számláikat, a bankkártyájukról a nem létező pénzt is felveszik és elodázzák a hitelrészlet befizetését.
Ezen nem kell csodálkozni, hiszen ha csak egy négytagú családra számítjuk a szentestei vacsorát meg a karácsonyi ünnepi ebédet, jócskán a pénztárcánk mélyére kell nyúlni. A máknak 800 dinár kilója, a diónak 1500, a méz kilóját 1000–1200 dinárért árulják, a fokhagyma kilója is 400–500 dinár körül van. A hal kilója több mint 400 dinár, egy valamire való libáért akár 3000 dinárt is elkérnek, a levesnek való tyúk is 1000–1200 dinár körüli összegbe kerül. S még nem beszéltünk a töltött káposztáról, amihez darált hús kell, meg valamilyen füstölt hús, ami csaknem annyiba kerül, mint maga a tölteléknek szánt darált hús.
November 30-án a kormány befagyasztotta az alapvető élelmiszerek árát. Az áremelésre vonatkozó korlátozás két hónapra szól. Éppen mire kiköltekeznek a katolikus, majd azt követően a pravoszláv karácsonyt ünneplő családok és itt van a kettő között még az újév is, lejár az árkorlátozás. A hivatalos statisztikai adatok szerint az évközi infláció elérte az 5,7 százalékot. A legnagyobb mértékben, 36 százalékkal, a zöldségek ára emelkedett, a húsé pedig 15 százalékkal. De nőtt a tisztálkodási szerek, az üdítők, a csokoládék ára is.
Gyakran fordul velem elő, hogy elindulok egy bizonyos összeggel a boltba vagy a piacra, és amikor hazaérek, nem hiszem el, hogy mennyit költöttem. Gondolom, gyakran teszik fel mások is a kérdést, na de mire ment el ennyi pénz? Nos, vettem lisztet, olajat, sertéscombot és tejet november 15-i áron, de a többit bezzeg jól megfizettették. Aranyáron van a zöldség meg a répa, a krumpli, meg a zeller is.
Vannak, akik készülnek az év végi nagy költekezésre, mások banki hitelekkel oldják meg a megnövekedett kiadást. A médiában különböző szakemberek óva intik a lakosságot, hogy ne hagyjuk, hogy az ünnep a stresszről és a szorongásról szóljon, inkább a családi együttlétnek örüljünk. Teljes mértékben egyetértek ezzel, ne szorongjunk, tartsuk magunkat a saját magunk által megszabott kerethez, de ez még egyáltalán nem biztosíték arra, hogy mentesülünk a stressztől. Ha valaki próbált halat venni december 24-én, tudja, hogy gyakran egy órát is meghaladó várakozással kell számolnia, vagy ha mégis valamit elfelejtettünk és 24-én kell beszerezni, autóba ülünk és még Szabadkán is, ami egy békés, emberléptékű városnak számít, olyan tömeg van az utakon, a boltokban, a piacokon, hogy nincs az az ember, aki ne húzná fel magát, hogy az idő csak múlik, az elintézendő dolog meg nem halad.
Hogy mennyiből lehet kiállítani a szentestei vacsorát, meg a másnapi karácsonyi ebédet, ez attól függ, hány főre főzünk és mit teszünk az asztalra. Ha a fent felsorolt libasült, tyúkhúsleves és szárma kerül az ünnepi asztalra egy négytagú családban, szentestén pedig halászlé meg mákos guba, akkor több mit 7500 dinárt kell előteremtenünk úgy, hogy otthon van rizs, tojás, őrölt paprika és minden ételízesítő, amiből csak egy kevés kell, hogy az étel finom legyen. A statisztikai hivatal szerint napi 2000 dinárból tudja egy négytagú család kiállítani a reggelijét meg az ebédjét. Itt két ebédről beszéltünk és még nem is számoltuk hozzá a süteményt, aminek az ára szintén több ezer dinárt tesz ki.
Mégis miért vállaljuk a nagy kiadást, a stresszes bevásárlást, fáradságos főzést? Azért, mert ez az ünneppel együtt jár. Az asztalt körbeülni és együtt elfogyasztani az ünnepi vacsorát, majd ebédet, a legszebb pillanata az ünnepnek. Ezért megéri dolgozni, költeni rá, mert a családtagoknak biztonságot jelent, hogy az otthoni ízek még mindig ugyanazok, a húsleves még mindig ugyanolyan sárga, a háziasszonynak pedig elismerés minden szó, amivel megdicsérik főztjét. Nem csak karácsonykor.
Adni öröm, de kapni is.
