Csuja László rendező első nagyjátékfilmje, a Virágvölgy (2018), egyszerre életszerű és költői alkotás. Köszönhető ez a mesés és a realista látásmódot ötvöző filmes eszköztárnak, a mű tartalmának, nem utolsósorban a szereplőválasztásnak. Ez utóbbi esetében Csuja László merész, ám jónak bizonyuló döntést hozott, amikor a szereplőgárdát amatőrökből válogatta össze. A női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal zenekar énekesnője, a férfi főszerepben pedig Réti László, többszörös Speciális Olimpiai bajnok korcsolyázó látható. A rendező egy interjúban elmondta, hogy azért választotta éppen őket, mert meglátása szerint a személyiségük nagyon közel áll az általuk megformált karakterekhez. Lacinak a tisztasága és naivsága fogta meg, Biankának pedig a spontaneitása és a szabadsága. Olyan fiatalokat keresett a szerepekre, akik elemi erővel képviselik ezeket a tulajdonságokat. Hozzájuk hasonlóan a film többi szereplője sem profi, de ez cseppet sem zavaró, annak ellenére sem, hogy másképp mozognak a vásznon, mint a képzett színészek, néha esetlenek, máskor magabiztosak, és a karizmájuk is különös, talányos, remekül illenek a film szociorealista közegébe, hitelesek és otthonosak benne. Ők egy olyan peremvilág képviselői, amelyet a túlélésért folytatott napi robot, és a kiszolgáltatottság határoz meg. A nincstelenség és a sajátos körülmények ellenére azonban mindannyian igyekeznek megőrizni önbecsülésüket és emberségesek maradni. Elsősorban nekik köszönhetően a film valószerű betekintést nyújt a lepusztult kocsmák és munkásszállók sivár világába, a hajléktalanság szélén tengődő munkások létébe, a lakótelepi lét ingerszegénységébe.
Ebben a miliőben éli mindennapjait a két fiatal főhős, Bianka és Laci is. A lány egy külvárosi lakótelepen a nyári napokat unatkozással, bóklászással, zűrös szerelmi ügyek bonyolításával tölti, mígnem hirtelen ötlettől vezérelve ellop egy kisbabát, mert véleménye szerint rosszul bánt a csecsemővel az anyja. Ugyan fogalma sincs róla, mihez kezdjen az idegen babával, mindenesetre megpróbál szállást találni maguknak. Eközben találkozik a munkásszállón élő, jószívű, bútorrakodóként dolgozó, enyhén értelmi sérült Lacival, aki segíteni szeretne az utcán rekedt lánynak, és eldönti, hogy otthont teremt mindannyiuknak. Lop egy lakókocsit, és adósságba bonyolódik, amit nem tud törleszteni, így menekülniük kell. Ezzel kezdetét veszi egy sajátos road movie, melynek során feltárul nemcsak a magyar vidék, hanem az egyszerű, sokszor szegénységben élő kisemberek közege is, s a tapasztalatlan fiatalok nemcsak e világot igyekszenek megismerni és kiismerni, hanem kétségbeesetten próbálkoznak valamiféle állandóságot, biztonságot találni benne, ellensúlyozandó gyökértelenségüket. Az oltalmazó család jelenthetné számukra a megoldást, hiszen Lacit az őt gyámként felügyelő nagybátyja egyértelműen kihasználja, Bianka hátteréről pedig nem derül ki semmi, de az érzékelhető, hogy kallódó és magányos. Mindketten a maguk módján a társadalom számkivetettjei. Szokatlan gyerekvállalásukkal egy rendhagyó családdá kovácsolódnak össze, és keresik azt a helyet, ahol biztonságban érezhetik magukat. Keresik a „Virágvölgy”-et, amely a rendező elképzelése szerint egy olyan ideális hely, ahol jó lenni. Sajátos rendezői nézőpont, hogy amennyiben ez a hely egy valós helyszín, akkor csakis a világ zajától távol létezhet. E rousseau-i párhuzammal Csuja László mintha azt sugallaná, hogy az egyén szabadsága csak a természetbe való visszatérés lévén lehetséges, és csakis a társadalomból kiszakadva valósulhat meg a biztonságos, teljes élet. A két főhős számára azonban ennek megtapasztalása szinte lehetetlen, hiszen a kisbabákról, az életről, a mindennapok nehézségeiről mit sem tudó, felelőtlen és naiv párnak nincs sok esélye a világgal szemben – ez a film elejétől kezdve nyilvánvaló –, drámai lázadása azonban költői melankóliát kölcsönöz a látottaknak.
Amellett, hogy Csuja László figyelemre méltó Virágvölgye érzékletesen mutatja be a kitaszított fiatalok életét és küzdelmét egy számukra sok szempontból idegennek tűnő társadalomban, számos egyéb jelenségre is rávilágít. Ilyen például a külvárosi tinik céltalansága, az otthontalanság érzése, a fogyatékkal élők boldogság utáni vágya, valamint a gyökértelenek létszükséglete arra, hogy valami állandóság, biztos alap legyen az életükben. A családalapítás problémájával párhuzamosan felmerül az értelmi sérültség kérdése is, illetőleg e kettő ötvözéséből fakadó rendkívüli helyzet, amelyhez sok előítélet fűződik. Társadalmi problémákat is felvet tehát az alkotás, annak ellenére, hogy konkrétan nincsenek meghatározva benne sem időbeli, sem térbeli pontok. Annyi a nyilvánvaló csak, hogy napjainkban játszódik a cselekmény valahol Magyarországon. Részben ennek a kötetlenségnek köszönhetően, részben pedig a két főszereplő karaktere folytán válik az alkotás lebegővé, sajátosan meseszerűvé. Bianka szertelenségének és kiszámíthatatlanságának tökéletes ellenpontja Laci gondoskodó apafigurája, aki tudatos lázadásával szabadul ki nagybátyja elnyomásából és végre önálló döntéseket hoz. A film hangvételét nagyban meghatározza a fiú tiszta lelkülete és önzetlen segítségnyújtása. Laci és Bianka alkalmi szövetsége eleve kudarcra van ítélve, de mégis, akár egy népmesében, felkerekednek, hogy szembeszálljanak a világgal és a kihívásokkal. S hogy valóban kudarc lesz-e a végkimenetele kalandjuknak, nézőpont kérdése.
