„Elkószált”, elkaszálták

Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimje a napokban példátlan kihívással találta magát szembe. A veszély viharfelhőit pedig egy régi jóbarátja sodorta felé. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg alapítója, aki annak idején vélhetően épp Putyin jóváhagyásával trombitálta össze azokat a fegyvereseket, akiket az állam fizetett és saját belátása szerint használt fel. Gyakran külpolitikai céljaival összhangban, és több külföldi konfliktusban, az orosz érdeknek megfelelően. Ráadásul úgy, hogy hivatalosan nem is volt köze hozzá. Ezért a Wagner névleg magánhadseregként elvégzett piszkos munkájáért a felelősséget sem lehetett a Kremlre hárítani.

Bár Oroszországban törvény tiltja az ilyen fegyveres testületek működését, a Wagner elég nagyra nőtt, sőt messze kiemelkedett az utóbbi években a hasonló magánhadseregek közül. Tagjai az állam erőszakszervezeteiből leszerelt egyénekből, a katonásdi iránt rajongó fiatalokból, és börtöntöltelékekből kerültek ki. Az Ukrajna elleni agresszió kezdete óta az utóbbiakból különösen sokan csatlakoztak a Wagnerhoz, amely évek óta nemzetközi küldetésekben is részt vett, vagy vesz. Elsősorban Afrikában (Líbiában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Maliban, Mozambikban, Szudánban), a Közel-Keleten (Szíriában), de még Dél-Amerikában (Venezuelában) is.

Az ukrajnai háborúban is kitüntetett szerepet vállalt a Prigozsin-sereg, amely magánvállalatként is vitézkedik. Már a Krím-félsziget 2014-es elfoglalásakor is a zsoldosai végezték el a munka dandárját. A tavaly kirobbant fegyveres konfliktusban több frontszakaszon is felbukkantak a wagnerosok, sőt rengeteg véráldozattal elért sikereikkel (különösen Bahmutnál) rendkívüli népszerűségre tettek szert.

Nemkülönben a dúsgazdag alapító Prigozsin, aki az utóbbi időben már nem csak beszólogatott és rendszeresen bírálta a legfelsőbb orosz katonai vezetést, elsősorban Szergej Sojgu hadügyminisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, hanem el is akarta őket távolítani hivataluk éléről.

Amikor rájött, hogy a – gyakran káromkodással tarkított – nyilvános kritikái semmit sem érnek, lázadást hirdetett, és június 23-án egy Wagner-hadoszlop megindult Moszkva felé, hogy kisöpörje onnan az általa haszontalannak ítélt főkatonákat. A zendülés azonban alig egy nap alatt (június 24-én este) véget ért, s Prigozsin csapatai a főváros közeléből visszafordultak, majd sietve elhagyták az általuk előzőleg – szinte puskalövés nélkül – elfoglalt oroszországi településeket.

A visszakozásra Putyin barátja (mások szerint vazallusa), Alekszandr Lukasenko belarusz elnök beszélte rá Prigozsint, aki a döntésért cserébe – büntetlenség ígérete mellett (egyelőre) – szabad elvonulást kapott, és a puccskísérletben résztvevő katonái is megúszták a felelősségre vonást. Nem tudni, hogy Prigozsin hol tartózkodik, bár az alku értelmében Fehéroroszországban kellene lennie. Zsoldosainak egy része állítólag már megérkezett oda.

A zendülés óta rengeteg spekuláció látott napvilágot, amelyek nem is annyira a Wagner és a hozzá hasonló orosz félkatonai szervezetek, milíciák és zsoldosseregek sorsára vonatkoznak, hanem inkább a Putyin-rezsim (birodalom) stabilitására és belső viszonyaira, ellentéteire. És arra, hogy az orosz vezető meddig maradhat hatalmon egy ilyen (válságos) időszakban.

Bár a lázadók deklaráltan nem Putyint akarták megbuktatni, a történtek mégis megingatták az államfő tekintélyét. A Wagner-vezér ugyanis megmutatta – a propagandával félrevezetett – honfitársainak, hogy ha nagyon akarják, meg lehet változtatni mindent az országban, amelynek csúcsvezetésében, de a hadseregében, a gazdaságában és egyéb területeken is furcsa állapotok uralkodnak.

Elemzők szerint nemcsak az ukrajnai háború, illetve annak sikertelensége okozott egyre több repedést a rezsim burkolatán, hanem a wagnerosok már-már bohózatba illő lázadása is. Mindezek hatására olyan vélemények is megfogalmazódtak, amelyek szerint lelepleződött, hogy Oroszország törékeny, elnökének hatalma (és hadserege) pedig sebezhető, sérülékeny, sőt nem is olyan erős, miként azt az államilag irányított média szajkózza. Már olyan feltételezések is megjelentek, hogy a puccskísérlet meggyengítheti a 70 éves Putyint, sőt akár a bukását is okozhatja a közeljövőben.

Talán az elnök is tart ettől. A lázadás kudarca óta mindenesetre igyekszik helyreállítani a saját, és rezsimje megtépázott tekintélyét.

A putyini Oroszország még messze lehet attól, hogy az Ukrajna elleni inváziójában elszenvedett veszteségei miatt széleskörű népi elégedetlenségi hullám árassza el. Ám arra több jel is utal, hogy a politikai, katonai és gazdasági elit egy része nem támogatja az egyre költségesebb és jelentős veszteségeket okozó háborút, amelynek a céljai sem egyértelműek. Sőt – mint Prigozsintól tudjuk – megindításának hivatalos okai is hamisak. A túl hangosan protestálók közül többen már meg is járták, örökre elhallgattatták őket.

Igaz, nem mindenkit, amiből az is következhet, hogy a rezsim tagjai közötti ellentétek, feszültségek nem szűntek meg, s ez újabb veszélyeket jelenthet a Kreml számára. A Prigozsin-féle zendülés így akár kapóra is jöhetett Putyinéknak, hogy a riválisnak gondolt csoportokkal leszámoljanak, s tisztogatást hajtsanak végre a legfelsőbb vezetői struktúrákban.

A hadseregben állítólag már gőzerővel folyik a gyanúsnak tartott tábornokok kirostálása. Különösen azok a főtisztek kerültek veszélybe, akik nem az eredeti elvárásoknak megfelelően teljesítettek az Ukrajna elleni „különleges katonai műveletek” során, vagy egyéb okok miatt váltak nemkívánatossá. Ha pedig valamelyikükről kiderül, hogy támogatta, de legalábbis nem akadályozta meg a Prigozsin-lázadást, az egészen biztos, hogy búcsút inthet eddigi kiváltságainak, de talán az életének is.

A rezsimen belüli feszültségek még nem jelentik azt, hogy máris készül egy újabb puccs. A veszélye persze nem zárható ki. A sikeres katonai hatalomátvételhez azonban széleskörű és egységes belső ellenállás is kell, ami Prigozsinék próbálkozásakor aligha volt meg. A hadügyminisztérium, a kormányerők, a katonai és a polgári hírszerzés nem sorakozott fel (nyíltan) a Wagner mögött, sőt a többi zsoldossereg sem, amelyekből több tucat is van. Ám júliustól már mindegyik az állam (a reguláris hadsereg) szigorú felügyelete alatt áll. A Wagner-vezér ugyan nem írta alá az erre utasító „papírt”, de ő már eltűnt a maga ásta veremben. Fegyvereseinek egy részét pedig beolvaszthatják a hadseregbe, önállóan már nem működhetnek, és immár Ukrajnában sem akarják bevetni őket. A maradékot talán megtartják, és továbbra is külföldön alkalmazzák.

Prigozsinnak azonban már nem osztanak lapot. Vele együtt hatalma és birodalma is összeomlott. A Kreml egyelőre megkímélte az életét, ám elfordult tőle. Harcosai is csalódtak benne, mert előbb fellázította, majd gyorsan cserben hagyta őket. Aligha találni olyan oroszt, aki szívesen cserélne vele. Mindenki tudja ugyanis, hogy Putyin nem bocsát meg az árulóknak, márpedig őt annak tartja.