A pedagógusi pálya és hivatás napjainkban nem tartozik a legnépszerűbb foglalkozások közé Szerbiában. A pedagógusok a perifériára szorultak. A többségük, az óvodapedagógusok, a tanítók, az általános iskolai és középiskolai tanárok társadalmi és anyagi megbecsültsége meglehetősen alacsony, ami alól talán csak a felsőoktatásban dolgozók jelentenek kivételt. Jóllehet óvónő, tanító és tanár nem lehet bárkiből, mivel erre a pályára nem mindenki alkalmas. Mindenféle fellengzősség nélkül állítom, hogy jó pedagógusnak születni kell, ezt nem lehet megtanulni. Olyan adottságot és rátermettséget igényel a művelése, mint a magas intelligencia, a kiváló beszéd- és előadói készség, a türelem, a rugalmasság, az alázat, az összeszedettség, a kreativitás és még sorolhatnám tovább. A komplex személyiség azonban magában kevés, mert a kiváló pedagógusi életpályához nélkülözhetetlen az alapos szakmai felkészültség, valamint a hivatástudatból eredeztethető belső hajtóerő is. A pedagógusi képesítés megszerzése sem történik egyik napról a másikra. Sokévi munka és tanulás előzi meg, ami a felsőoktatási diploma megszerzésével sem zárul le, mert az óvónők, tanítók és tanárok a pályájuk végéig szakmai továbbképzéseken vesznek részt és folyamatosan tanulnak, képzik magukat.
8Illusztráció – Northfoto)
Mindezek után talán érthető a pedagógus társadalom sértettsége, amikor nem kapják meg az államtól, a társadalomtól az őket megillető anyagi és erkölcsi megbecsülést. Az állami alkalmazottak közül a pedagógusok bére az egyik legalacsonyabb, ha nem a legalacsonyabb. Sokszor úgy tűnik, mintha az állam alulértékelné a köz- és szakoktatás jelentőségét és igyekszik rajta minél többet spórolni, különösen a bérezésen. Ezért nem számít ritkaságnak, hogy a szakközépiskolát befejező diák az iskolapadból átülve a CNC-gép mellé, legalább annyit vagy éppen többet keres, mint őt a szakmára felkészítő és útjára bocsátó, egyetemi végzettségű szaktanár. Mindezek után nem kell csodálkozni, hogy egyre kevesebben választják a pedagógusi pályát, ami miatt rendre tanárhiány alakul ki. Hiába érez késztetés a természettudományi tárgyak tanítása iránt egy-egy fiatalember, az oktatás helyett előbb fogja a megélhetését az iparban vagy az IT szektorban keresni, ahol a fizetése többszöröse lesz a tanári keresetnek. Ezért teljesen jogosan elvárt követelése az oktatásban dolgozóknak, hogy az állam biztosítson számukra elfogadható fizetést és kiszámítható megélhetést. Az oktatási rendszer ugyanis legalább olyan fontos alkotó elem az államszervezetnek, mint a közigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és az egészségügy. Jól szervezett oktatási rendszer nélkül nincs rendezett és erős állam, nincs versenyképes gazdaság. Ahogyan jól fizetett pedagógusok nélkül sincs jól működő oktatási rendszer. Mindannyiunk közös érdeke, hogy az országban egy jól működő és hatékony oktatási rendszer működjön a bölcsődétől az egyetemig. Ezt nyilván nem könnyű létrehozni, de hosszú távú államérdek, hogy mielőbb megszülessen, és ne kerüljenek még inkább a perifériára a pedagógusok és velük együtt a teljes oktatásügy.
A jól működő és hatékony oktatási rendszer kiépítése mellett legalább olyan fontos lenne a köznevelésben és közoktatásban, valamint a szakképzésben dolgozó pedagógusok társadalmi megbecsülésének visszaállítása, mert ez az elmúlt harminc évben erősen megkopott. Korábban tekintélye volt a pedagógusnak, mindenki megbecsülte és elismerte azt az erőfeszítést, amit az ifjú nemzedékek neveléséért tett. Ezt valahogyan vissza kellene állítani, bár ez is nehéz feladat, mert mostanra odajutottunk, hogy a pedagógustársadalom inkább védelemre szorul. A demokratikus intézményrendszerben úgy tűnik, hogy a gyerekeknek és a szülőknek olykor több a joga, mint az óvónőnek, a tanítónak és a tanárnak, akik emiatt sokszor kiszolgáltatottá válnak. A jogokkal csupán az a baj, hogy sokan nemcsak élnek, hanem vissza is élnek vele. Számtalan esetről hallani, hogy gyerekek és szülők megalapozatlanul sértegetik és megalázzák a pedagógust mindenfajta következmény nélkül. Ezen változtatni kell, mert az államnak kötelessége megvédeni a közalkalmazottként dolgozó pedagógusokat a rendbontóktól. Ahogyan a rendőrt sem lehet következmények nélkül verbálisan vagy tettlegesen bántalmazni, illetve a rendőrségen sem lehet balhézni, ugyanúgy a pedagógussal se lehessen ezt megtenni egyik oktatási intézményben sem. Ez mindenkinek jót tenne, nemcsak a pedagógusoknak, hanem minden gyereknek és szülőnek is.
