Benzingőzben a Makaróni

Asterix (Kopeczky?) és a borok miatt szeretem őket, Napóleon óta tisztelem, Clemanseau és Trianon miatt nem kicsit orrolok a franciákra, de azt el kell ismerni, hogy ezek a gallok Bastille óta oly szépen szétvernek mindent, hogy azt jó nézni. Megboldogult anarchista korszakomban valahányszor Mária Antóniára gondoltam, s arra, hogy a Versaille gyönyörű rokokójában mennyire elfeledkeztek alattvalóikról, megérdemeltnek tekintettem a királyok sorsát Párizsban. „Ha nincs kenyere a népnek, egyen kalácsot!” – mondta a balga királyné, majd 1793. október derekán fejét vették a Place de la Révolutionon, a mai Concorde téren.

Az „ötödik köztársaságban” ilyen „gyalázat” már nem érheti a vezetőket, de Emmaneul Macron jelenlegi köztársasági elnök fejében nyilván megfordul az, hogy például a hadvezetés máig élő hatalmas ikonját, a nagy Bonapartét miként zavarták el Szent-Ilona szigetére, ahol a császár 1821-ben megkeseredett és haragos „polgárként” halt meg, de azt sem feledheti, hogy Charles de Gaulle „politique de grandeur” időszaka hogyan vezetett az 1968-as májusi eseményekhez, amikor a diákok és a munkások kivonultak Párizs utcáira és olyan galibát csaptak, hogy az még évtizedekig hallatszott.

„La réforme oui, la chienlit non!” azaz „Reform igen, káosz nem” – mondta a legendás tábornok, aki 79 éves korában, egy évre a lázongások után le is mondott, majd két héttel 80. születésnapja előtt elhunyt.

Macron, vagy ahogy a haverommal népszerűen hívjuk: Makaróni politikai irányultságát 2017-ben sokan nem tudták hova tenni, de az akkor 40 éves politikus az elnökválasztás második körében mégis befutott. Európa legnépesebb országában azt remélték tőle, hogy a megannyi gonddal küzdő nemzet ismét a múltba veszett nagyságokig ér majd, pedig Makaróniról nem igazán lehetett tudni, hogy szociálliberális, szociáldemokrata, vagy mi a frász. Maga 2016-ban bevallotta, nem szocialista, s csak azért indult a baloldal támogatásával, hogy „a köz javát” szolgálja.

Na, ez úgy sikerült neki, hogy most a fejét foghatja! A politikai csúcspontján populistának is nevezett államfőről gyorsan kiderült, hogy azért ő sem kerülheti meg a nagytőke igényeit, ám az ilyen irányultságú intézkedéseit már nem vette be a franciák gyomra.

Mi is történik? Első olvasatra egy egyszerű adóemelés akadt meg a forradalmi nép torkán, de annál véleményem szerint sokkal többről van szó. Mert néhány vacak milliós tételes kár miatt vajon miért hátrált meg Makaróni, s miért van az, hogy Édouard Philippe francia kormányfő hivatalosan is bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását? Emlékszünk mi még Margareth Thacherre, amikor brit miniszterelnöki csúcsán 1984–1985-ben 12 hónapig nem engedett a sztrájkoló bányászoknak, s végül teljesen megsemmisítette a szakági szakszervezetet... Nos, Makaróni nem a Vaslady, s ettől jóval mélyebbre kell ásni a francia krízis kapcsán.

Elsősorban a francia gazdaság az nem német. Nem kicsi a munkanélküliség, s Makaróni választási ígéretével ellentétben a GDP-költségvetési hiány csökkentését sem érte el, mert 60 milliárd euró azért nem bagó, s az az elképzelés, hogy a nyugdíjba vonuló állami tisztviselők révén spórolja ezt ki, teljes balgaság. Ha visszaemlékezünk, nagyszabasú gazdasági tervekkel kampányolt anno Makaróni, liberalizálni akarta a vállalkozásvállalók útját, s a már említett Thacherhez hasonlóan erősíteni akarta volna a versenyszférát. De hát ő tényleg nem Vaspali! Végül megelégedett annyival, hogy bankárból deklarált centralista politikussá vált, az EU nagy szószólójává, a bevándorlók barátjává, s a nagytőke simuló kiszolgálójává.

Na, ebből lett elegük a franciáknak! Makaróninak azért kellett meghátrálnia, mert a közvélemény-kutatások szerint a franciák immár mintegy háromnegyede támogatja a sárgamellényesek követéléseit, bár még most sincs deklarálva az, kik nevében túrták fel a francia városokat (csak Párizsban 119 gépjármű és 6 épület égett, s Anne Hidalgo főpolgármester becslésén túl összesen mintegy 1 milliárd euró kárról beszélnek). Világszerte arról találgatnak, vajon a jobb-, vagy a baloldal áll-e a zavargások mögött, de mára már nagyjából tudható, hogy az egyik és a másik, külföldről jócskán támogatott szélsőséges csoportja is gyújtogat, vannak profi rendbontók, meg a balhét jó szórakozásnak vélt fiatalok is, de például arról senki sem beszél, hogy bizony gyújtogatnak ott rendesen harmadik és negyedik generációs arab polgártársak szintén, akik annak ellenére sem tudnak kellőképp beilleszkedni a francia társadalomba, hogy már akár az öregtaták is ott, vagy az egykori gyarmatokon születtek.

Mi a bajuk ezeknek? Hát az, hogy bár franciáknak vallják magukat, a tükör mást mutat. S másként néznek rájuk az „igazi” franciák is, s ezen nem lehet változtatni. Mert ugyan hogy lehetne, ha Makaróni azon, legtöbbször írástudatlan és nem pont jószándékú jövevényeken sopánkodik, azok zsebét tömi, akiknek eszük ágában sincs integrálódni, közben meg a francia kisnyugdíjasnak emelkednek a mindennapi megélhetés költségei? Miért vannak azok a megszorítási intézkedések, amelyek által befolyt többletpénzt az idegen jövevényekre költenek?

Franciaországban ez a valóság, bár az ország lakosságának többsége a 2005-ös népszavazáson az Európai Alkotmány ellen szavazott. Ha végignézünk az Ókontinensen, azt látjuk, hogy a közvélemény, a közakarat ellen tesznek azok, akiket viszont a „köz” választott meg.

Ezt a fajta elitista réteget kell lesöpörni, vagy Párizshoz hasonlóan Európa más részein is sárgamellényesek lesznek. És rendesen gyújtogatnak majd.