Nem a fegyver öl, hanem az emberi akarat. Tudták, vagy inkább ráéreztek erre elődeink is sok százezer évvel ezelőtt, amikor egyik torzonborz ősünk egy nagyobb testű, elhullott állat combcsontjával először fejbe vágta barlangi lakótársát.
Nemrégiben egy betegesen önző férfi egy bánáti faluban agyonlőtte volt feleségét és a fiatalasszony közelében tartózkodókat. A fegyvergyűlölők azonnal hangolni kezdtek: állítják, hogy „ha nem lett volna géppisztolya, a tragédia nem történt volna meg”. Egyetértünk, valóban nem történt volna meg... ilyen formában. Az elborult elméjű gyilkos valószínűleg alternatív módszert alkalmazott volna, géppisztoly-szurrogátumként például két tonnás kis kamiont, és teljes sebességgel berepült volna a tragédia színhelyéül szolgáló kocsma kerthelyiségébe. Vagy elkezdett volna hadonászni egy hentesbárddal, konyhakéssel, vér folyt volna bőven, így is, úgy is. Fejlődéstörténelmünk során egyfolytában vágtuk, gyilkoltuk egymást. A bánáti vérfürdőben használt géppisztolyt alig hét évtizede, 1947-óta tekintjük az öldöklés szimbólumának. De az említett évszám előtt sem panaszkodott senki amiatt, hogy nincs mivel leölnie szomszédját, haragosát, hűtlen asszonyát… A szóban forgó géppisztoly megalkotójának nem voltak álmatlan éjszakái amiatt, mert a pacifisták szünet nélkül támadták találmánya miatt, felelőssé téve őt milliók haláláért az elmúlt évtizedekben. A szovjet mérnök is tudta, nyilvánosan hangoztatta is azt, hogy a lőfegyver csupán kivitelezési segédeszköz az emberi agyban megfogantak végrehajtásához, hiányában a puszta kéz is megteszi. Jusson csak eszünkbe a közelmúlt, amikor is egyesek, olyanok, akik ma is meghatározó szereplői politikai közéletünknek, fegyverként, pontosabban torokvágási eszközként rozsdás cipőkanalat javasoltak. Anatómiailag ilyen módon is kivitelezhető az öldöklés. Igen, a lőfegyverek, géppisztolyok korában sokkal könnyebben megy a dolog, mint a nyílvesszők, gladiusok vagy a bivalycombcsontok érájában, ez nem vitás. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a lőfegyverhasználat polgári korlátozása, vagy a puskák és pisztolyok teljes körű betiltása semmiképp sem csökkentheti öldöklési vágyunkat. A rendőrségi statisztikákban a gyilkosságok száma nem változik. Ezt az amerikaiak nagyon jól tudják, a lőfegyverek jelenléte társadalmukban természetes jelenségnek számít. Ellenben a fegyverekhez kapcsolódó, bármiféle visszaéléseket az Egyesült Államokban kegyetlennek tűnő szigorral büntetik, ami egy erős, jól működő társadalmi rendszerben nem okoz gondot. Gondoljunk arra, hogy populációjuk egy százaléka börtönben ül! Semmittevő, akcióképtelen, adminisztrációtól puffadó országunkban azonban az általános tiltásokat kedvelik, ami, ugyebár, a gyengeség jellemzője. Könnyebb betiltani egy meleg-parádét, vagy megtiltani a fiatal vezetőknek, hogy izomautók volánja mögé üljenek, mint biztonságot szavatolni, vagy következetesen büntetni a közlekedési szabálysértőket. Államvezetésünk az összetett és elképesztően költséges engedélybeszerzési eljárások kötelezővé tételét alkalmazza legszívesebben a problémakezelésben, így a lőfegyverek esetében is. Az új fegyvertörvény az eddiginél is komplikáltabbá (és drágábbá) tette a fegyverigényelési eljárást, ami ismét a feketepiac fellendüléséhez vezet, ellenben az államkasszába az eddiginél jóval több pénz folyik majd be. Ha pedig megtörténik a következő öldöklés, jöhetnek az újabb tilalmakat, szigorítások. Kérvényezni kell majd a konyhakések, bugylibicskák, téglák, nagyobb szögek és combcsontok beszerzési engedélyét is. Valóban ez a legmegfelelőbb mindenki számára, hiszen mindenki jól jár: elégedett az állami apparátus, amely a „dolgozó nép” egyharmadát jelenti. Elégedett a feketéző fegyverkereskedő, és az is, aki legális úton akar lőfegyvert venni, mert – végül is – beszerezheti, ha nagyon-nagyon akarja. Na meg a köszörűsök is elégedettek lesznek egészen addig, ameddig a cipőkanál-beszerzés engedélymentes marad – ők fogják kiélezni ezeket.
