A köztársasági jogvédő még áprilisban, amikor az első eseteket jelentették, figyelmeztetett: törvényellenes, amit a kormány a várandós nőkkel szemben elkövet. Akkor ugyanis néhány, szülési szabadságát töltő nő tett panaszt, mivel az állam levonta fizetésükből a szolidáris adót, miközben szó sincs arról, hogy beleesnének az adóztatottak kategóriájába.
Az történt csupán, hogy az állami támogatás késett – a szülési szabadságukat töltők ugyanis fizetésük egy részét az államtól kapják, s ez a támogatás rendszerint legalább négy hónapot késett az elmúlt években –, áprilisban pedig egyszerre két havi összeget fizettek ki. Ezért lett a bevételük több hatvanezer dinárnál, s ezzel a magyarázattal vonták le tőlük is a szolidáris adót. Egyeseknél ez nem kevesebb, mint egy havi fizetés összege, de a legtöbb nő esetében is meghaladja a tízezer dinárt.
Néhány héttel ezelőtt egy šabaci tanárnő fordult a médiához és beszélt nyíltan felháborodásáról: levélben értesítették arról, hogy tartozik az államnak több mint tízezer dinárral. Arról is szólt, hogy a fellebbezését ugyan átvették, mégsem történik semmi. Ezen felbuzdulva több nő jelezte, hasonló cipőben járnak, volt, akinek kérdés nélkül levonták béréből a meghatározott összeget, volt olyan, akit kék borítékban várt az értesítés: tartozik az államnak x ezer dinárral.
Ép ésszel felfoghatatlan, ami ebben az országban történik. Miközben a kormány és a politikusaink arról beszélnek, hogy a legfontosabb feladat arra ösztönözni a fiatalokat, hogy itt maradjanak és gyermekeket vállaljanak, a gyakorlatban ebből a támogatásból mit sem tapasztalunk.
A nőket megalázzák a munkahelyükön, sokszor elveszítik azt, amikor bejelentik, hogy gyermeket várnak, jogaikat nem tudják érvényesíteni. Azt is tapasztaljuk, hogy durván bánnak velük a szülészeteken, s a gyermekükkel otthont töltött első hónapokat megnehezíti az, hogy késik a bérük.
A köztársasági és a tartományi ombudsman is jelezte a kormányfőnek és az illetékes miniszternek ezt a hatalmas hibát és törvényszegést, mégsem lépett senki.
Úgy tűnik azonban, hogy nem csak a kormány nem tesz semmit, a közvélemény is elsiklik e felett a hatalmas botrány felett. Meggyőződésem, hogy a megadóztatott nők csupán néhány százaléka vállalta a közszereplést, hogy sokkal többen vannak, akiket arról értesítettek, ők tartoznak az államnak. Tehetnének valamit, ha összefognának.
Míg a szomszédos országban a kilátásba helyezett internetadó miatt tízezrek vonultak az utcára tüntetni, addig nálunk a legnemesebb dolog érdekében még csak egy hangosabb szó sem hangzik el.
Leszegett fejjel vesszük tudomásul ezt is, s választunk végül másik hazát magunknak és gyermekeinknek? Mert milyen reménnyel vállaljunk egy olyan országban gyermeket, ahol elbocsátják a várandóst, megadóztatják az édesanyát, ahol húsz éve nem volt olyan tanév, hogy ne fenyegetőztek volna, vagy nem sztrájkoltak volna a tanárok, ahol a huszonévesek közül sokan kénytelenek külföldön keresni a boldogulást?
Mert Norvégiában például, az nlcafe.hu körképe szerint (függetlenül az állampolgárságtól) minden nő, akinek a szülés előtt nem volt munkaviszonya, kap a szüléskor körülbelül 38 ezer koronát egy összegben (ez kb. ötezer euró). Akinek volt munkaviszonya, annak ez nem jár, viszont majdnem egy évig kapja a teljes fizetését. Amikor egy nő visszamegy dolgozni, a legtöbb helyen eldöntheti, hogy napi 4, 6, 8, netán csak két órát szeretne-e dolgozni.
Svédországban az apukák szülés után kapnak tíz napot, majd további két hónapot, amit mindenképpen kötelező kivenniük, várhatóan ezt a jövőben nyolc hónapra emelik. A „papaszabadság” itt ugyanis társadalmi elvárás. Az anyukák dönthetnek úgy, hogy 4, 6 vagy 8 órában dolgoznak, gyakori hogy valaki hétfőtől szerdáig megy vissza, a többi időt otthon tölti a gyermekével. A nők közel fele részmunkaidőben vagy otthonról dolgozik.
Nem mindenhol fényes a helyzet. Nincsenek könnyű helyzetben a Nyugat-Európában dolgozó anyukák sem, viszont sehol sem bünteti őket a rendszer, van választási lehetőségük, élhetnek jogaikkal.
Szerbiában ma talán eljött az idő, hogy a nők újra feltűrjék az ingujjukat és ők is beálljanak a sorba, harcoljanak a jogaikért, mert édesanyának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon. Viszont az édesanya gyermeke életének első időszakában sebezhető, minden gondolata a gyermeke körül forog, s ma egy olyan Szerbiában élünk, ahol ezzel a lehető legcsúnyábban élnek vissza.
