A riói olimpia záróakkordjaként, azokban a percekben, amikor kiderült, hogy Szerbia több érmet nyert, mint az előző kettőn együttvéve, alaposan felkavarta a közvéleményt néhány nem teljesen precíz sportolói nyilatkozat, a bulvársajtó mindenben botrányt kereső reakciója, a fórumok meglehetősen elfogult és a sorok között olvasni nem tudó látogatóinak ebből fakadó ocsmányságai, valamint a mindenbe beleavatkozó miniszterelnök. Azzal kezdődött, hogy Andrija Prlainović kijelentette, a szerbiai sport sikerei nem a rendszer eredményei. Ezt a fent felsoroltak, valós ok nélkül, összefüggésbe hozták Ivana Španović és Davor Štefanek szavaival, akik elégedettek az olimpiai előkészületek során nyújtott állami támogatással.
Prlainovićnak igaza van, és nemcsak a vízilabdáról és a sportról, hanem egyéb állami kasszára szorultakról is beszélt, neveket nem említve, Ivana és Davor pedig a saját esetükkel foglalkoztak, nem pedig a (nem létező) rendszerrel. Az, hogy félreértették őket, vagy szavaikat szándékosan forgatták ki, ezúttal mellékes. A lényeg, hogy rendszer valóban nincs. Ha lenne, a vízilabda itt nem tartozna a legszegényebb sportágak közé, és lényegesen több sportolónk lenne, akik ugyanúgy elmondhatnák, hogy teljesen elégedettek, mint Ivana és Davor. Szóval, jó, hogy van két olyan sportolónk, akiknek minden szükséges megadatott, hogy eredményesek legyenek, az a baj, hogy kevesen vannak.
Időközben összeolvastam sok más, igényesebb reakciót, s nem ritkaság, hogy a rendszer alatt az élsport anyagi támogatását értik. Holott a dolog sokkal szélesebb.
Vegyük Španović példáját a rendszer érzékeltetésére. Először is van egy jó szemű nevelőedző, mint Hajdú Jani, aki felfedezi a tehetséget, helyes irányba vezeti a kezdő-, serdülő- és ifiévekben. A felnőttmezőnyben az atlétát átveszi egy talpraesett és magas szakképesítéssel rendelkező, a nagy versenyekre felkészítő és azokon vezető edző, mint Goran Obradović. Nos, hogy ez így összejött, részben véletlenszerű és kivételes eset. Rendszerről csak akkor beszélhetünk, ha sok Hajdú Janink és Goran Obradovićunk van, akik sok Ivana Španovićot fedeznek fel, rátermettségükkel összhangban, aprólékos körültekintéssel nevelnek és versenyeztetnek. Világos, valamennyien anyagi és erkölcsi tekintetben is elismertek, munkájukhoz megkapják a feltételeket, így gondtalanul, lelkiismeretesen és szorgalmasan tehetnek a közjóért, ez esetben a sportolók sikeréért a védnökök, a szurkolók és a sportbarátok örömére és elégedettségére.
Amíg minderre pénz és elsősorban megértés nem lesz, rendszer sincs. És addig hiába minden nyilatkozat, minden túlfűtött sajtó- vagy szurkolói reakció, és még szükségtelenebb minden miniszterelnöki harag és elégedetlenség.
